Az univerzum egészében a létezés végtelen számú szintjét vagy „dimenzióját" foglalja magában - minden egyes dimenzió rendelkezik a saját valóságával és min­den lény a különféle tudatosságok egy kifejezésmódja. A dimenziók átfedik egymást. Mi a harmadik dimenzióban élünk, de jelen pillanatban a Földbolygó minden egyéb dimenziója egyidejűleg áthatol egymáson, mintha ugyanazon a helyen minden magasabb dimenzió tartal­mazná és továbbadná azt a jelenséget, ami az alacso­nyabb szinteken megjelenik. Ami harmadik dimenziónk a legalacsonyabb szint, ahol a tudatosság intelligencia és felelősségteljes élet formájában alakot ölt.

De a jelenkori emberi élet nem csupán a harmadik di­menzióban létezik. A tudatosság második szintjén is élünk. A tudatosság második szintje olyan birodalom, amelyben az Egységes Lét tudatossága - miden élet minden dimenzióban való összekapcsolódása - még hiányzik. Nem értjük, nem tudjuk vagy nem érezzük, leszámítva néhány ritka pillanatot vagy a tuda­tosság egészen különleges állapotát. Olyan világot érzé­kelünk, ahol a dolgok és a lények el vannak szeparálód­va. Egy duális világot látunk: ezt a világot megosztják - polarizálják - azok a dolgok és események, amik jónak és azok, amik gonosznak tűnnek. És olyan világot érzéke­lünk, ami egyfajta idő csapdájába esett, melyben a dol­gok létezni látszanak egy ideig, majd feledésbe merül­nek.

A létezés minden dimenzióját energetikailag egy egyedülálló hullámforma hozta létre - egy olyan egye­dülálló rezgés, ami az adott szinten élő összes lény szá­mára összegyűjti és fenntartja a valóságot. Valójában a hullámformát maguk a lények generálják - elkötelezett­ségük jellegzetes vibrációja ez, ami megadja az alapgon­dolatát annak, amit valóságosnak hisznek. A dimenzió­szintünk megváltoztatásához mindössze annyit kell tennünk, hogy megváltoztatjuk az alaprezgést vagy - ami ugyanazt jelenti - megismerkedünk a magasabb „frek­venciákkal", más dimenziók frekvenciáival.

Az univerzum azon régiója, melyhez tartozunk, úgy van felépítve, mint egy zenei skála: tartalmaz egy „oktá­vot", melyben a magasabb „hang" magasabb rezgésszin­ten ismételi meg a legalacsonyabb „hang" alapvető jel­legzetességét. Mindegyik hang egy dimenziószintet je­löl. És ahogy az oktáv tartalmazza a kromatikus skála (a zongorán az összes fehér és fekete billentyű) tizenkét hangját plusz egy tizenharmadikat, ami a következő oktáv első hangja, úgy épül fel az univerzumban a mi régi­ónk tizenkét fő dimenziószintje. Viszont a zenei skála en­nél a tizenkét fő hangnál többet foglal magában. Bármi­lyen két hang között megfigyelhető a különböző „mikro-hangok" folytonossága. Ezt könnyen meg lehet figyelni egy olyan hangszeren, mint a hegedű, melyen egy kép­zett zenész folyamatosan „csúszkálni" tud a két hang kö­zött. Az univerzumban el­foglalt helyünk dimenziószerkezete a tizenkét fő hang között található, de van további tizenkét specifikus „hang" is; azaz tizenkét fontos dimenziószint összesen 144 szintet tesz ki.

A dimenziószintek rendszerének az a lényege, hogy a saját evolúciónk folyamatáról nyújt képet. Ahogy tuda­tos lényekké fejlődünk, elérjük a magasabb és magasabb dimenziószinteket; tehát egyre szélesebb körű perspektí­vák fognak megnyílni természetünkben, minden maga­sabb szint körülveszi az alacsonyabbat; minden lépéssel egy mélyebb és tágabb érzetét nyerjük az Egységes Létnek, a mindenben fellelhető Egy Szellemének.