Péntek
2017-09-22
6:53 PM
A fejezet kategóriái
Cikkeim [355]
Video [68]
Zene [17]
Angyal kártyák [30]
Google
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 46
Pagerank
Google PageRank
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Keresés
Barátaink:
  • Sátorhelyi néptáncegyesület
  • spirituális ébredés
  • google optimalizálás
  • Ezoteria Magazin

    Cikkek katalógusa

    Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

    Plejádi/Arktúruszi szövetség Mytria története

    Plejádi/Arktúruszi szövetség
    Mytria története

    CrystalCave

    Mytria és a Nagy Anya

    MYTRIA BESZÉL:
    Amikor megadtam magam annak a lehetőségnek, hogy nem fogom Mytrét többé látni, valójában megnyitottam egy Párhuzamos Valóságot, amiben együtt lehettem vele. Ez a lehetőség azért adódott, mert az ő szükségleteire gondoltam a sajátom helyett. Ily módon feltétel nélkül kiterjesztettem felé szeretetemet. Más szóval, az önző szükségleteim helyett a feltétel nélküli szeretetet választottam, ami nagymértékben kibővítette a tudatomat. Ugyanez történt, amikor Mytre a bilokációba való beavatása során eljött segíteni nekem a vadonban található otthonunkba; feltétel nélküli szeretetet terjesztett ki felém azáltal, hogy veszélybe sodorta magát, mert túl sokáig maradt nálam.

    Tulajdonképpen együtt csináltuk a beavatásunkat. Az ő kihívása a bilokáció volt, az enyém pedig az, hogy belépjek a Szent Sziklába a fizikai formámmal. Az első alkalommal, amikor beléptem a Szent Szikla Átjárójába a negyedik dimenziós asztráltestemet használtam. Mielőtt a Nagy Anya Méhének Magjában tett harmadik Beavatásomról beszélnék, szeretném definiálni és megosztani egy „beavatás” célját. Egy beavatás az, amikor elfogadunk bármit, amit egy nehéz helyzetként értelmezhetünk, és amit átalakítunk egy lehetőséggé, hogy az ÉNÜNK felsőbb megnyilvánulásaitól útmutatást és védelmet kérhessünk.

    Azáltal, hogy behívjuk a Magasabb Dimenziós ÉNÜNKET, a „problémát” egy lehetőségként használjuk, hogy egy magasabb nézőpontból szemlélhessük a valóságunkat. Az ÉNÜNK Magasabb Megnyilvánulásainak szemszögéből a valóság kibővített frekvenciáit figyelhetjük meg. Mivel a valóság, amit megfigyelünk a valóság, amiben élünk, ha egy nehéz helyzet magasabb nézőpontját hívjuk, akkor nagymértékben kibővítjük a tudatunkat. Ily módon egy problémát egy Beavatássá alakítunk át.

    A Szent Szikla Átjáróján keresztül tett harmadik utazásom során a Beavatásom az Anya méhén belül történt. Először újjáépítettem az otthonomat a vadonban, és visszatértem a Természet ritmusához és az ÉNEM Magjához. Kész voltam belépni az Anya Magjába. Hogy felkészüljek, több napon át böjtöltem, sok vizet ittam, és a nap nagy részét meditációval töltöttem. A meditációim között a vidéken sétáltam és a Tóban úsztam, hogy leföldeljem magam, és hogy újra összekapcsolódjak az Anyával. A harmadik napon hajnalban ébredtem, és tudtam, hogy eljött a MOST, hogy belépjek az Anya Méhébe.

    Aznap ettem egy könnyű reggelit, mert nem tudtam mennyi ideig leszek távol otthonról. Aztán odasétáltam a Tóhoz áhítatosan helyezve lábamat minden lépésnél az Anya bolygótestének felszínére, és egy a Tó fölé nyúló nagy sziklán meditáltam.

    Amikor a meditációmat befejeztem pont mielőtt a Nap delelőre ért volna, meztelenül beugrottam a Tóba, és engedtem, hogy az Anya Vize simogassa fizikai formámat. Aztán visszamásztam a sziklára, hogy a meleg napfényben sütkérezzek, és álomtalanul elaludtam. Pont napnyugta előtt ébredtem, felvettem a saját készítésű ruhámat, és elsétáltam a Szent Sziklához. Amikor harmadszorra léptem be az Átjáróba, nem volt bennem semmi nyugtalanság. Ennél fogva semmi ellenállás nem volt se bennem se az Átjáróban.

    Tulajdonképpen, ahogy megérintettem a sziklát azzal a szándékkal, hogy be akarok lépni, az Átjáró azonnal pörögve kinyílt, és egyszerűen csak átsétáltam. Hallottam, ahogy az Átjáró bezárul mögöttem, és teljes sötétségben voltam. De ahogy ellazultam a MOSTBAN, éreztem a saját belső fényemet, és közvetítettem azt a Harmadik Szememen keresztül. A magasabb látásommal észrevettem egy kicsi lefelé vezető utat, amin elég hosszúnak tűnő ideig haladtam. Aztán messze, egy sarkon túl megláttam egy fény tükröződését.

    Ösztönösen tudtam, hogy a fény Alycone Elohimból áramlik. Ezért egy hosszú pillanatig az ÉNEM legmagasabb megnyilvánulását hívtam, és tiszteletteljesen bementem a fénybe. Alycone Elohim azonnal megjelent előttem, és a teljesség egy mély érzését éreztem. Beteljesítettem életem egyik fontos szakaszát, és egy újat készültem elkezdeni. Nem tudtam hogyan fog alakulni az új életem, de biztos voltam benne, hogy képes leszek elfogadni bármit, amit a sorsom ad nekem. Amire nem számítottam, hogy milyen nehéz lesz testemnek és szellememnek a bolygó magjában élni.

    A fény nagyon halvány volt, és nem volt jól látható forrása. Inkább csak visszatükröződött annak a barlangszerű építménynek a falairól, amiben bizonytalan ideig tartózkodtam. Mivel nem volt Napkelte, Napnyugta, nappal, vagy éjszaka, nem volt SEMMILYEN jele az idő múlásának. Korábban fel sem tűnt mennyire fontossá vált számomra az idő múlása. Megtapasztaltam a MOSTBAN való létezést, amikor a Természetben voltam, de biztonságban éreztem magam annak látványától, ahogy a Napok haladtak az égen, és ahogy a Holdak és Csillagok előbukkantak éjszaka.

    Napok és Holdak nélkül szinte egyedül éreztem magam. Úgy tűnt, az egyetlen dolog, amit csinálok a várakozás. Amikor először pillantottam meg az Anyát, eltűnt és látszólag magamra hagyott. Emiatt rákényszerültem, hogy érezzem a bolygót, és belülről összekapcsolódjak a bolygónak ezzel a hatalmas életformájával. Korábban már megtanultam kívülről mélyen megismerni és szeretni a bolygót. Most magamra hagytak, hogy a bolygó belsejével egyesüljek.

    Tudtam, hogy egy beavatáson vagyok, mert ennek a világnak a halvány fénye minden sötét gondolatot és félelmes érzelmet a tudatom felszínére hozott. Hogy volt képes az Anya magamra hagyni? El fogok száradni és meghalok itt lent ebben a lyukban? Fogom még valaha látni a szeretteimet? A kérdésekről átváltottam haragra, majd szomorúságra és végül mély félelemre.

    „Ezzel az egésszel hibát követtem el?” – kiáltottam. „Hogy képzeltem, hogy meglátogathatom az Elohimot? Ez mind csak egy agyafúrt csapda?”

    Végül már nem bírtam tovább és elájultam, vagy talán csak elaludtam. Ez alkalommal az alvás álmokkal volt tele, pontosabban rémálmokkal, amikben mindenki, akit valaha is bántottam engem gúnyolt, hogy hibát követtem el azzal, hogy ilyen korán beléptem a saját síromba. Aztán a démonok jöttek a félelem és szomorúság sötét, homályos öltözékében. A teljes rémület szélén álltam, amikor meghallottam szeretett lányom, Alycia hangját. „Anya” – szólított a legédesebb hangján. „Itt vagyok veled. Érzed, ahogy átölellek? Érzed, mennyire szeretlek?”

    Igen, igen, persze, éreztem Alycia szeretetét. Aztán éreztem az érintését, az ölelését, és a csókját az arcomon. Megnyugodtam, a sötétség víziói pedig rettegve vonultak vissza a mély szeretetünk látványára.

    „Most már jól vagy Anya” – mondta Alycia miközben ellebegett. „Most ébredj, hogy megláthasd a Nagy Anyát.”

    A szemem nyugodtan kinyílt, és belebámultam Alycone Elohim arcába. Alycone Anya, ahogy én szólítottam, egy nagyon is valódi kezet nyújtott felém és segített lábra állni.

    „Gyere” – mondta. „Van valami, amit szeretném, ha látnál.”

    Csendben követtem az Anyát egyre mélyebbre a Magjába. Korábban azt gondoltam, egy barlangba érkeztem mélyen a bolygó közepén, de amikor már nem is tudtam milyen régóta mentünk egyre mélyebb területekre, rájöttem, hogy tévedtem amikor először felbecsültem a helyszínt. Mintha csak a gondolataimra válaszolt volna, az Anya megállt, és azt mondta,

    „Kedves Mytria, azért sétáltattalak, hogy hozzászokj a belső vidékemhez. Most viszont át fogom magunkat szállítani egy másik területre, amit csak a teleportálásnak ezzel a fajtájával lehet elérni.”

    Ez elég izgalmasnak tűnt számomra, ezért átadtam magam az aurájának, és felkészültem egy érdekes utazásra. Azonban nem volt semmilyen „utazás”. Mielőtt pislogni tudtam volna, megérkeztünk egy helyre, ami úgy tűnt mintha egy barlangban levő barlangnak a bejárata lett volna. Ez a bejárat nagyon magas volt, és éppen csak annyira széles, hogy azt reméltem át tudok rajta csusszanni, mivel az Anya arra utasított, hogy a belső barlangba ezen a keskeny átjárón lépjek be.

    A bejárat meglehetősen hosszú és sötét volt. Ezért inkább a hosszú folyosón való átkelésre koncentráltam, mint arra, hogy hova megyek. Emiatt amikor befordultam az utolsó kanyarban, és egy erős fény köszöntött, szinte megvakultam. Vennem kellett egy mély levegőt, hogy megnyugodjak, és hogy lassan kinyissam a szemem annak érdekében, hogy hozzászokjak a világításban bekövetkezett változáshoz. Lassan kinyitottam a szemem, amíg tekintetemet nagyrészt az alattam levő földre irányítottam.

    „Nézz fel, drágám,” – hallottam Alycone Anyát.

    Mivel biztos voltam, hogy a szemem már hozzászokott az erős fényhez, felnéztem, és életem leghihetetlenebb látványában volt részem. Óriási kristályok voltak előttem, épületnyi nagyságúak, szétszórva a barlangban, mint egy hatalmas Óriás elhagyott játékai.

    „Ez majdnem helyes” – válaszolt az Anya a gondolataimra. „Ezek a kristályok egykor egy hatalmas fénymátrixba voltak rendeződve. De a számos katasztrófa, amik egy új bolygó fejlődését kísérik szétszórta a kristályokat, mint ahogy most is láthatod őket. Habár úgy tűnik a kristályok szét vannak választva, minden nagyobb kristály energiamintája összekapcsolódik a többi kristály energiájával.”

    „Ha össze tudnának gyűlni a bolygóm főbb Őrzői, akik a hajóitokról származó humanoidok, tudatotokat hozzá tudnátok igazítani a kristályok tudatához, hogy hozzákapcsolódjatok, és ezzel aktiváljátok ezt a Mag Kristály Mátrixot. Kérlek, összpontosíts ezekre a kristályokra a Harmadik Szemeddel, hogy megfigyelhesd hogyan fonódnak össze egy mértani formába az energiahullámok, amik minden kristályból kiáradnak.”

    Becsuktam a szemem, hogy egy meditációs állapotba kerüljek, ami elég mély volt ahhoz, hogy kinyissam a Harmadik Szemem. Ahogy kinyílt a Harmadik Szemem, lassacskán elkezdtem látni az összekapcsolódást minden kristály kisugárzása között. Rájöttem, hogy ismerem ezt a mintát, de nem emlékeztem honnan.

    „Nem láttad ezt a mintát már számos alkalommal, amikor a földemen meditáltál?” – kérdezte az Anya.

    Igen, hát persze. Ezért volt olyan ismerős a minta. Korábban már láttam az égen, a vízben, és a földön. Gyakran csak a szemem sarkából láttam, de aztán gyorsan elhalványult a minta. Ezért azt hittem én hoztam létre a mintát, nem pedig láttam azt.

    „Most nézz, hogy láthasd magad ebben a mintában.” – utasított az Anya.

    Addig nem gondoltam, hogy benne voltam a mintában, de a gondolat melegséggel töltötte meg szívemet, és rájöttem mennyire EGGYÉ váltam az új világunkkal. Becsuktam a fizikai szemem, és elkezdtem mélyen lélegezni. Fokozatosan elkezdtem bizsergést érezni a testemben, ahogy a fény folyama fel- és leáramlott a gerincemen. Amikor az energia a kezemből kifelé lüktetett, tudtam, hogy készen vagyok. Csukott szemmel a belső látásomat arra összpontosítottam, hogy lássam azt a fénymintát, ami már olyan ismerőssé vált.

    Ahogy megadtam magam a látásomnak, a felismerhető fényminta elkezdett körülöttem lebegni. Megnéztem, hogy hol metszi a tudatom ezt a fénymintát. Ahogy elmélyedtem ebben a képben, megállapítottam, hogy benne voltam ebben a mintában, a kép pedig bennem volt. Ezzel egy időben teljesen tudatában voltam annak, hogy mindenki osztozott ebben a kapcsolatban a mintával, még akkor is, ha nem tudtak róla.

    „Igen” – mosolygott az Anya. „Igazad van. EGYEK vagytok a bolygóval, és a bolygó EGY mindannyiótokkal.”

    Ahogy az Anya beszélt, elkezdtem teljesen egységben érezni magam a Bolygóval. Azelőtt a bolygó földjével éltem Egységben, most pedig egy mély kapcsolatot tapasztaltam a bolygó magjával. Tulajdonképpen a kapcsolat a személyes magom és a bolygó magja között volt. A kristályok formációját bámultam, ahogy véletlenszerűen feküdtek a földön ebben a belső barlangban. De ahogy belebámultam a kristályok energetikai kapcsolatába, a kristályformáció már nem tűnt véletlenszerűnek. Felnéztem a barlang mennyezetére, amire korábban nem gondoltam, és a mindig jelenlévő mintát láttam tükröződni a kristályok felett a mennyezeten.

    Behúztam ennek a mintának a látványát a szívembe, és ahogy ezt tettem, valami nagyon szokatlan dolog kezdett történni. Ibolyaszínű fény kezdett el beszivárogni a belső látásomba. Először az ibolyaszín csak a szívemben összpontosult, de aztán gyorsan megnőtt, hogy körülvegye az egész testemet. Ami azt illeti, „éreztem” az ibolyaszínt. Sosem gondoltam volna arra, hogy kinesztetikusan érezzek egy színt, de csak így tudom leírni az érzést.

    Ahogy hozzászoktam a szín „érzéséhez”, az ibolyaszínű fény elkezdett áramlani, mozogni, és pulzálni. Először a pulzálás nagyon gyengéd volt, de aztán elkezdett lüktetni bennem, mígnem szinte már fájt. A fájdalom felerősödött, hasonló volt, mint a szülési fájdalom, aztán hirtelen a szín érzése szétrobbant, és egy kicsi belső láng képévé vált. Amikor figyelmemet az ibolyaszínű lángra koncentráltam, nagyobb lett. Úgy tűnt, az ibolya láng megfiatalított és aktivált engem.

    Azonban ez az érzés fokozatosan kezdett kényelmetlenné válni, és azt az érzést keltette, hogy valami elkezdett átalakulni és megváltozni bennem. Ez a benyomás egyre erősödött és kényelmetlenebbé vált. Végül már nem bírtam tovább megtartani ezt a képet, és a szemem magától kinyílt. Nagy meglepetésemre láttam, ahogy az ibolya láng egyenletesen előtűnik a lehullott kristályok közepéből.

    Ahogy a láng egyre erősödött és növekedett, a képe lemásolódott mindegyik hatalmas kristályba. Aztán mindegyik kristály kivetítette az ibolya láng képét a barlangba. Csodálattal néztem, ahogy az ibolya láng rengeteg képe visszaverődik a barlang sokféle szögéről. Továbbá, a kristályok egyesült energiamintái az ibolya láng számtalan tükörképét vetették a barlang felületeire, beleértve a földet és a mennyezetet is. A tükörképek szépsége meghaladta a képzeletet, mélyen mámorító volt.

    Meglepetésemre, a Multidimenzionális ÉNEM különböző megnyilvánulásait láttam minden kristályban tükröződni. Képes voltam egyszerre hozzákapcsolódni ÉNEMHEZ és megtapasztalni annak minden változatát. Éreztem, hogy az ibolya láng számos képmása magához húz, ahogy minden kristályban és felületen pislákolt a barlangban. Az ÉNEM sokféle változata elkezdett összekapcsolódni, ami ellenállhatatlan boldogságot és eufóriát eredményezett.

    Ahogy elkezdtem úgy érezni mintha minden EGYES megnyilvánulásom én lettem volna, elvesztettem minden kapcsolatomat azzal a „különálló” testtel, ami az Anya mellett állt.

    Én voltam ÉNEM minden megnyilvánulása.
    Én voltam a Tűz minden képmása,
    Én voltam a barlang,
    Én voltam az Anya,
    Én voltam a Bolygó…

    Szerencsére az Anya végighúzta a kezét az arcomon, és minden kép eltűnt.

    „Ezt csak képzeltem?” – kérdeztem az Anyától.

    „Nem, Drágám” – válaszolta – „Te hoztad létre.”

    Csatornázta: Suzanne Lie
    Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: georg47 (2013-04-06)
    Megtekintések száma: 104 | Tag-ek(kulcsszavak): Plejádi/Arktúruszi szövetség Mytria | Helyezés: 5.0/1
    Összes hozzászólás: 0
    Név *:
    Email *:
    Kód *: