Ki vagyok én?

Amikor belenézek a tükörbe, egy testet látok, és azt mondhatom: „ez az én testem”.
Csakhogy ki mondja ezt?
A testben lennie kell valakinek, aki így szól: „ez az én testem”.

A test anyag. Az anyag nem tud gondolkodni, nem tud érezni, nem tud emlékezni, erre csak a tudat képes.
Én azonban tudok gondolkodni, érezni és emlékezni, vágyom saját tökéletességemre.
Tehát tudat vagyok.

Nem a test vagyok, nem az értelem, nem a lélek és nem is a tudattalan.

Nem az a név vagyok, melyet viselek, és nem is az a szerep, amelyet eljátszom.

Én a tökéletes halhatatlan tudat vagyok.
Része vagyok az egyetlen, mindent átfogó tudatnak.

Mindig is voltam, mindig is leszek, mert VAGYOK!

Az egységből jövök, és a sokaságon át, úton vagyok vissza az egységbe.

Miután felismertem, ki vagyok, természetesen fel kell tennem a kérdést: „Miért vagyok?”  „Miért vagyok olyan, amilyen vagyok?” „Miért vagyok itt?” „Mi a feladatom, és hogyan teljesítem ezt a feladatot?” „Milyen utak vannak, és mi a cél?”

Valamikor rátalálok magamban a válaszra: „Ember, ismerd meg önmagad, és megismered Istent!”

Ebből a válaszból felismerem magát a feladatot is: „Légy önmagad!”

Ez pedig azt jelenti, hogy a régi túlhaladott viselkedésmintákat tudatosítom és megszüntetem, ezzel egyidejűleg új viselkedési mintákat hozok létre, és ezeket szokássá teszem.

Míg korábban ítéltem és elítéltem, most önmagamnak is, másoknak is megbocsátok.

Szabaddá válok és elengedem mindazt, ami már valójában nem tartozik hozzám.

És újabb kérdések merülnek fel.

• Milyennek kellene lennem?

• Milyennek teremtettem?

• Milyen gyengeségeim vannak?

• Hogyan tudom a gyengéimet legjobban leküzdeni?

• Milyen erősségeim vannak?

• Hogyan tudom őket a legjobban az egész hasznára szolgálatba állítani?

Először ugyanis szolgálni kell ahhoz, hogy a jutalmam megkapjam.

• Mihez ragaszkodom még, mit kellene elengednem?

• Mi akadályoz meg abban, hogy valóban önmagam legyek?

• Szokás?

• Meggondolatlanság?

• Félelem?

• Hiányos motiváció?

• Tudatlanság?

• Hogyan tudnám felgyorsítani szellemi fejlődésemet?

• Hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a mindent átfogó tudattal, Istennel?

Egy legenda szerint Isten kegyelme állandó esőként hullik a világra.
A legtöbb ember azonban nem részesül ebben a kegyelemben, hiszen tudata még csak lefelé nyitott, az anyag felé.

Így aztán az embernek, legelőször is meg kell nyitnia a tudatát a felső világok felé, hogy Isten kegyelmét észlelhesse, abban részesülhessen.

Második feladata pedig, hogy tudatát állandóan tágítsa, ekképpen egyre több és több kegyelmet fogadhasson be.

Mi hasznunk van ugyanis a hatalmas méretű kegyelemből, ha a tudatunk nem nagyobb a kisujjunk körménél?

Az emberi lét értelme

„Legyetek hát tökéletesek, amint a mennyei Atyátok tökéletes.” ( Máté 5,48)
Ezek a szavak magukban foglalják teljes létfeladatunkat.

Nem arról van szó, hogy forduljunk el a külvilágtól, hiszen a külvilág csupán a belsőnk tükörképe, ennél fogva bensőnknek egy része.

A külvilág nem látszat vagy szemfényvesztés, és nem is kísértés, hanem barát és segítő az önmagunk Igaz Valójához vezető úton, miképpen azt is idejében és félreérthetetlenül megmutatják, amikor erről az útról letérünk.

Szükségünk van tehát a külvilágra a befelé vezető igaz út megtalálásában.
Ne hazudjuk le és ne is nézzük le létünk egyik felét – a külső világot -, mert nélküle nem tudnánk a tökéletességet elérni.

Nem tudjuk létfeladatunkat végrehajtani, ha a külvilágot nem integráljuk harmonikusan létünkbe.

Csak akkor tudunk biztonsággal haladni az utunkon, ha mindkét lábunkat egyformán használjuk.

Mindkét szélsőség hamis megjelenési forma: az anyagba rögzültség, mint a sátán, az anyag feloldása, mint Lucifer, aki a „fényhozó”, bennünket azonban lidércfényként akar eltéríteni az igaz útról.

Amint ezt felismerjük, utunkat már biztonságosan folytathatjuk.

Miként mindkét lábunkat használva haladunk az úton, azonképpen kell haladnunk a szellemi úton is, a külső és a belső között egyensúlyozva.
Befelé legbiztosabban a külvilágban végzett szolgálaton keresztül haladhatunk.

Az ember kettős természete

Mindannyiunkban kétféle természet lakozik: Káiné és Ábelé.
Káin az ember önös része, amely birtokvágyó, és újra meg újra megpróbál hatalmába keríteni valamit, vagy akaratát másokra rákényszeríteni.
Káin, akinek neve birtoklást jelent, uralkodni akar rajtunk, birtokolni akar bennünket, felül akar kerekedni rajtunk.

Ábel, az ember szellemi része, az ember igazi természete, az, amilyennek készült.
Neve annyit jelent: lélegzet.

Örökké harmóniára törekszik, kiegyenlítésre, a meglévő állapotok javítására, és mindenben a jót kívánja életre kelteni.
Az embernek ez a valódi szellemi természete, amely csendben, feltűnés nélkül igyekszik tenni a jót.

A bibliai történet szerint Káin megöli testvérét, Ábelt.
Az ember alantas természete diadalmaskodik a szellemi ember felett.
Ábelt azonban valójában nem lehet megölni, hiszen ő a mi igaz, valós természetünk, a bennünk, valamennyiünkben ott lakozó halhatatlan istenember.

Például MOST!

Akivel azonban mi azonosítjuk magunkat, az rajtunk keresztül működik, betegségeket, sorscsapásokat és szenvedést vagy pedig egészséget, harmóniát és boldogságot hoz létre.

A mi kezünkben van a döntés, hogy kinek adjuk oda a gyeplőt, ki hat rajtunk keresztül.

Életünk minden pillanatában jogunk van a választáshoz, hogy újabb döntést hozzunk.

Embernek lenni annyit jelent, mint az eget a földdel összekötni.

A szellemnek és a léleknek csupán a testben adatik meg az a lehetőség, hogy találkozzanak egymással, hiszen szemben álló erőkről van szó.

A szellem koncentráltan a az egység felé törekszik, míg a lélek ki akarja terjeszteni magát, mindent átfogóvá akar tenni, és ekként elérni az egységet.

A szellem célja az önvaló, az egység.

A lélek célja a te, a kapcsolat.

Az anyag célja pedig, a mi, az együtt.

Az ember, erőtér, a két pólus között, a szellem és az anyag között.
Ám ez az erőtér a két pólussal együtt létezik.

Mihelyt az egyik pólus megszűnik, megszűnik az erőtér is.

Nagyon sok jó ember, aki már elindult az önmaga megtalálásához vezető úton, panaszkodik arról, hogy fogyóban az ereje.
Ez mindig annak a jele, hogy a harmónia valahol megtört, hogy az egyik oldal túlságosan hangsúlyossá vált.

A tökéletesség tehát nem azt jelenti, hogy: vagy-vagy, hanem sokkal inkább azt: is-is.

A tudomány mindig szakítópróbát alkalmaz, hogy a céljának legjobban megfelelő anyagot megtalálja.

Embernek lenni annyit jelent: emberré válni, és ez a lehető legmagasabb követelményeket állítja elénk.

Mégis kénytelenek vagyunk hát újra, meg újra szakítópróbák elé állni, éspedig a jól ismert mondás értelmében: „Ami nem küld padlóra, az megerősít.”

Ám még ha padlóra is küld valami, feladatom abban áll, hogy azonnal felpattanjak, és még nagyobb figyelemmel készüljek a következő vizsgára.

Ha megpróbálunk kitérni az ilyen próba elől, kikényszerítjük az élettől, hogy sorscsapással igazítson rá bennünket a helyes útra.

Egy darunak önmagában semmi értelme sincs, feladatát csak akkor teljesíti, amikor terhet emel.

Meg kell tehát ismernünk feladatunkat, elfogadnunk és beteljesítenünk, de nem azért, hogy karmánkat kiegyenlítsük, vagy az égben egy jobb helyet szerezzünk magunknak, hanem azért, hogy feladatunk szeretetteljes betöltésével az Egész javát szolgáljuk.

Ha csupán kifinomult önzésből tevékenykedünk, nem vagyunk többek szellemi napszámosoknál.
Ám ha szeretetből végezzük dolgunkat, mi leszünk maga az út.

Hiszen épp ez a feladatunk: figyeljük az utat, menjünk végig az úton, s váljunk magunk is úttá.

A tökéletes ember olyan, mint a Nap, amely jóra, rosszra egyaránt süt.
Bárhol tűnjék is fel, a világ fényesebb és szeretetteljesebb lesz létezése által.
Sugárzik, melegít, és átvilágít mindent, ami a közelébe kerül.
’Isten képmásává’ válik, és áldást jelent mindenki számára.

Életem értelme

Életem értelme,

• hogy önmagamra ébredjek, hogy felismerjem, hogy ki vagyok, hol állok, hová akarok eljutni, mit akar az élet tőlem, hogyan tudom azt megvalósítani, hogy ne akarjak más lenni, felszínre törhessen Igaz Valóm.

• hogy vegyem birtokba szellemi örökségemet annak teljes gazdagságában.

• hogy fedezzem fel: egy hatalmas univerzum istene vagyok, testem univerzumáé.  Ebben a hatalmas birodalomban minden gondolatom törvény, amely meghatározza egészségemet vagy betegségemet, egész sorsomat.  Az a feladatom, hogy ebben a birodalomban bölcs isten legyek.

Hogy felismerjem, teremtő vagyok.

Mindent elérhetek, amit csak gondolok vagy hiszek.

Ha nem tetszik az életem, tudok változtatni rajta oly módon, hogy megváltoztatom a tudatom.

Az élet egy játék, amíg élek, együtt kell játszanom.
Magam döntöm el, hogy játékosként, avagy bábként akarok részt venni ebben a játékban.

Az élet értelme az,

• hogy az ember felfedező útra indul, az élet kalandját tudatosan megéli, és valóban élvezi, hiszen az életjáték az én örömömre jött létre.

• hogy felfedezzem: egyszeri és megismételhetetlen vagyok, és a magam egészen különleges és egyedülálló módján járulok hozzá az élet egészéhez.

• hogy igazi feladatomat felismerjem és elvégezzem.

• hogy „az élet üzeneteit” felismerjem, és annak megfelelően éljek. Mindaz, ami velem történik, csupán az „élet kínálata”.

• hogy felismerjem: valamennyi probléma csupán az élet által állított feladat, amely egyben ajándékot is rejt magában – egy felismerést. A probléma csupán a csomagolás, a felismerés az ajándék.

• hogy felismerjem: a győzelem vagy a veszteség mind-egy.

• hogy felismerjem: a hely ahol állok, az egyetlen létező lehetséges és helyes, és töltsem be a pillanatot.

Az élet tanulást jelent.

• hogy megtanuljam, a gondolat ellenállhatatlan hatalmát felelősségteljesen használni.

• hogy megtanuljam, hogy miként járjak el mindig helyesen, miként tegyem meg mindig azt, ami szükséges, és miként tudom elkerülni a helytelen cselekedetet.

Az élet értelme az, hogy éljem a saját életem!

Ehhez önmagamra kell találnom, hiszen az élet csupán tükörképe annak, amilyen vagyok.

Ha szerepeket játszom, klisék és minták szerint élek, tehát olyan emberként, aki egyáltalán nem én vagyok, ennek megfelelően lesz az életem is, minthogy a szerepem a program, a minta életét fogom élni…

Épp ezért, az én életem értelme az, hogy ÖNMAGAM legyek, hogy egyáltalán meglegyen a lehetőségem arra, hogy azt az életet éljem, amelyért megszülettem.

Az élet értelme az, hogy minden pillanatban „meghaljunk”, és ezzel egyidejűleg újjászülessünk,állandóan változom ami nem mást jelent, mint hogy , örökké áradón, mint maga az élet.

Így kell tudatosan és figyelmesen, Itt és Most lennem, önmagam úgy kifejezni, amilyen éppen most vagyok. Ezzel egyidejűleg állandóan figyelnem kell magam, és feltenni a kérdést: valóban ez vagyok én?

Vagy csupán egy szerepet, egy viselkedési mintát valósítok meg, vagy netán mások kívánságai, elvárásai, elképzelései és nézetei szerint élek?

Az élet értelme az, hogy szeressünk és éljünk!
Nyíltan és készen arra, hogy önmagunk legyünk.

Az életem értelme percről percre változik, hiszen éppoly áradó és tovafolyó, mint az élet és az én Igaz Valóm.

Ha valóban tudatosan önmagam vagyok, azt élem, amit e pillanatban tennem kell, azaz beteljesítem a pillanatot, akkor összhangban élek önmagammal és az élettel.

Akkor beteljesítem, megvalósítom az élet értelmét: a felismerést, a megszabadulást, a transzformációt, a fejlődést, a figyelmességet, a tudatosságot, a szeretetet, az életet, azt, hogy önmagam vagyok!

Az élet értelme, hogy elhivatottságom szerint éljek: én magam hívom el magam önmagamhoz.

Létfeladatom, hogy önmagam legyek.

Az élet értelme tehát az, hogy beteljesült életet éljünk, amely során önmagunkat beteljesítjük önmagunk teljességében élünk.

Az élet értelme a felelősségvállalás. Önmagamnak tartozom felelősséggel, azért, hogy önmagam legyek.

Az élet értelme az egész-ség: hogy úgy legyek tökéletes, ahogyan most vagyok, hogy egész-ségemben legyek egészséges létem „centrumában”.

Életem értelme az önmagamra találás, az önfelismerés, az önbizalom, az önmegvalósítás, az önuralom és önmagam megértése.

Az élet értelme szellemi örökségem átvétele, azaz eredetem felismerése és felébresztése.
Ez azonban kötelezettséget, felelősséget is hárít rám, hogy az legyek, aki vagyok: életem bölcs istene.

Isteninek lenni, önmagam lenni annyi, mint teremtő lenni: kreativitást, megújulást jelent, azaz minden pillanatban „új” lenni.

Tanulni annyit jelent, mint felfedezni, hogy az ember legbelül már mindent tud, és megélni, amit felfedezett.

Az élet értelme tapasztalatokat gyűjteni, mely tapasztalatokból felismerések lesznek -, ez az egyetlen, amit életemből magammal vihetek.

Az a feladatom, hogy amit megtanultam, azt megéljem. Nem holt tudást kell gyűjtögetni, hanem tudatomat tágítani, egyre szélesebbé és szélesebbé, mígnem mindent átfogóvá válok.

Az ember spirituális, mentális, emocionális és fizikai természetét egyetlen harmonikus egységgé kell összeolvasztanom, és ebből az egységből kiindulva cselekednem a Teremtéssel összhangban.

Az élet értelméhez tartozik az is, hogy tanuljak, hogy taníthassak, és ezáltal a hozzám közel állóknak segítségére legyek.

A sors nem más, mint ilyen-létem tükörképe.

Mindenki azt kapja a sorstól, amit ő maga előidézett.

Teljesen mindegy azonban, hogy mit hoz elém a sors, hiszen minden az én tanulásomat szolgálja, minden segítségemre van, minden engem szolgál.

Bármely percben megszabadulhatok a sors őrlő kerekétől, mihelyt elengedem a saját akaratomat: „… legyen meg az akaratod…” ( Máté 6,10 )

Életem értelme az, hogy Igaz Valóm tökéletességét egyre tökéletesebb formába juttassam kifejezésre.

Az a rendeltetésünk, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint amilyen tökéletes a mi mennyei Atyánk.

Az a feladatom, hogy jólétet, egészséget, boldogságot és harmóniát teremtsek mindenki számára, és felelősséget vállaljak mindenért.

Az a feladatom, hogy életemet mesterművé tegyem.

Önmagam szabadságában élni annyit jelent, mint szabad lenni, azaz terhektől és korlátoktól mentesen élni, így játszani az életjátékot, mintha csak felfedezőút volna, kaland.

Életem értelme az, hogy egyre inkább felfedezzem saját egyszeri és megismételhetetlen voltomat, és ezt meg is éljem.

Élni annyi jelent, mint adni önmagamat, a szeretetet, mely én magam vagyok, hagyni, hogy minden áramoljon, semmit sem megkötni.