Péntek
2017-09-22
6:53 PM
A fejezet kategóriái
Cikkeim [355]
Video [68]
Zene [17]
Angyal kártyák [30]
Google
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 46
Pagerank
Google PageRank
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Keresés
Barátaink:
  • Sátorhelyi néptáncegyesület
  • spirituális ébredés
  • google optimalizálás
  • Ezoteria Magazin

    Cikkek katalógusa

    Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

    JÉZUS TANÍTÁSAI 9/2. rész
    Miért akarja az ego a világot szürkének látni?
     
     

     
    Mint ahogy az már a korábbi értekezéseimben elmagyaráztam, az ego teljes mértékben a dualitás valóságában működik. Ha a dualista gondolkodás legalacsonyabb aspektusába kerültök, akkor a világot feketének és fehérnek kezditek el látni, úgy érzitek, hogy nektek van igazatok, és bárki, aki veletek szembekerül, az téved. Ennek egyszerű az oka. Az emberek a meggyőződésrendszerüket tévedhetetlennek, az egyetlen helyes elképzelésként határozzák meg, és ennek megfelelően azt gondolják, hogy az teljes mértékben helyes, nem tartalmaz hibákat. Az alapján a terminológia alapján, amelyet ezekben az értekezésekben használok, az emberek azt gondolják, hogy a meggyőződésrendszerük teljes mértékben a Krisztusi valóságból ered, és nincsenek rá hatással az anti-krisztusi tudat illúziói.
     
    Valójában ez a fajta gondolkodás az egónak abból a vágyából fakad, hogy önmagát olyan hatalommal rendelkező formaként állítsa be, aki megkérdőjelezhetetlen. Azt kísérli meg, hogy olyan külső megjelenést alakítson ki, hogy mivel ti az egyetlen igaz hitrendszert képviselitek, ezért biztos az üdvözülésetek. Sok embernek azt az érzetet nyújtja, hogy jobb azoknál, akik nem az ő hitrendszerükhöz tartoznak. Ha őszinte pillantást vettek a világra, akkor látni fogjátok, hogy még napjainkban is milyen sokan ragadtak meg ott, hogy ezt a hozzáállást osztják. Nagyon nyilvánvaló meggyőződéssel hiszik azt, hogy jó úton járnak, miközben másokat bírálnak, és úgy érzik, hogy jobbak náluk. Ennek nyilvánvaló példái a vallások fundamentalistái.
     
    Ha bármikor találkoztatok már ilyen emberekkel, akkor tudni fogjátok, hogy rendkívül nehéz velük normális beszélgetést folytatni, és gyakorlatilag lehetetlen olyasmit vitatni, amely túlmutat a meggyőződésükön, vagy látszólag ellentmond annak. Ha megpróbáljátok megláttatni velük azt, hogy a nézeteik behatároltak, vagy nem helyesek, akkor általában nagyon ellenséges reakciót váltotok ki bennük. Szélsőséges esetekben az ilyen emberek bárkit hajlandóak megölni, aki fenyegeti a hitrendszerüket, mint pl. a muszlim fundamentalisták, akik öngyilkos merényleteket hajtanak végre, hogy védjék az iszlámot. De ilyenek voltak a keresztesek is, akik a Szentföld egy darabját akarták megvédeni, mintha Isten, egy szellemi lény, bármikor is azt akarná, hogy az emberek az anyagi világban bármiért is egymást öljék. Ha az ilyen emberek kevésbé szélsőségesek, akkor benneteket az ördög teremtményének tartanak, vagy más negatív jelzővel illetnek, és megtagadják, hogy beszélgessenek veletek. Mindezek természetesen ezeket az embereket a szellemi tanítók számára elérhetetlenné teszik. 
     
    Szabadulás a szélsőségektől
    Mi hozhatja ki az embereket a „teljesen zárt elme” állapotukból? Az ilyen állapotban lévő emberek tudatos énje nem hajlandó döntéseket hozni. A tudatos én egy önmaga által felépített erődbe vonul vissza, és ennek őrzésére az egót bízza meg. Az ego feladata, hogy az erőd falait áthatolhatatlanokká tegye minden olyasmi számára, amely azt igényelné, hogy a tudatos én felébredjen, és újra elkezdjen döntéseket hozni. Természetesen, mint ahogy a középkori várak is bizonyítják, bármilyen erőd, amely megvéd a falakon túli világtól az a lakói számára börtönné is válik.
     
    Ennek eredményeként az ego számítógépként kezd viselkedni, amely tudat nélkül követi a belé táplált programokat, ezzel az adott személyt egyre mélyebben sodorja bele a szélsőséges fekete-fehér gondolkozásába. Ennek eredményeként a személy állandóan konfliktusba kerül másokkal, és ha már a konfliktus kellően szélsőségessé válik, akkor a tudatos én talán  felébred és ráébred arra, hogy: „Ez így tovább nem mehet. Kell, hogy legyen egy jobb megoldás.”
     
    Ha a tudatos én hajlandó legalább valamilyen felelősséget vállalni a helyzetéért, akkor képes a lefelé tartó folyamatot visszafordítani, és ellenkező irányú folyamatba kezdeni, amely fokozatosan kivezetheti az ego által létrehozott börtönből. Azonban létezik három fő faktor, amely megakadályozhatja ezt a fejlődést:
     
    Az elmebörtön erődként épült annak érdekében, hogy „megvédje” a tudatos ént a döntéshozataltól. Ezért a tudatos én érzelmileg kötődhet a börtön biztonságához és kényelméhez. Ez megnyilvánulhat azáltal, hogy nem lesz hajlandó vállalni annak a felelősségét, hogy döntéseket hozzon, vagy azáltal, hogy ragaszkodik az erőd létrejöttéhez szükséges meggyőződéseihez. Lehet, hogy azért ragaszkodik ehhez a biztonsághoz, hogy elkerülje annak érzését, hogy sérülékeny.
     
    Az ego el akarja hitetni a tudatos énnel azt a hazugságot, hogy ha az nem hoz egyetlen döntést sem, akkor nem hibázhat. Valójában azonban mivel szabad akarattal rendelkeztek, ezért ha úgy döntötök, hogy nem hoztok döntéseket, azzal is döntést hoztok. Ha nem hoztok döntéseket, azzal az egót bízzátok meg, hogy meghozza a döntéseket helyettetek. Az ego összes döntése azonban hibás lesz olyan értelemben, hogy azok soha sem visznek közelebb Istenhez benneteket.
     
    Azt ego túlélési ösztöne arra törekszik, hogy a falakon belül tartson benneteket, ahol úgy érezheti, hogy valamilyen szinten birtokolhat benneteket és uralhatja a világot. Ezért az ego aktívan és agresszívan arra törekszik, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy a szellemi utatok új szintjére emelkedhessetek.
     
    Mit értek az alatt, amikor az új szintre való emelkedésről beszélek? Nos, számos igaz út létezik, amelyek a spirituális utat szintekre, állomásokra osztják. Ebben az összefüggésben, amelyről beszélek, azt jelenti, hogy egy olyan pontra értek el, amikor kezditek látni a dualista gondolkodás hibáit. Látni kezditek az magát erdőt, mert már nem korlátozza a látásotokat egy-egy fa. Ez az, amikor hozzákezdhettek ahhoz, hogy tudatosan törekedjetek Krisztus nem dualista igazságának az eléréséhez.
     
    Az ego és a világotok erői hatalmas ellentámadásba kezdenek azokkal szemben, akik megpróbálnak a dualitás fölé emelkedni. Mindent megtesznek, amit csak ki tudnak gondolni annak érdekében, hogy benn tartsanak a dualitás csapdájában. Ennek kivitelezéséhez azonban számukra az egyetlen eszköz az, ha az anti-krisztusi tudat dualitását használják. Ez azonban félelmetes fegyver, mivel sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy azt a legtöbb szellemi útkereső észleli. 
     
    Az egyik szélsőségből a másikba
    Mint ahogy már a korábbi értekezésemben elmagyaráztam, nagyon sokan kezdtek már kiemelkedni a szélsőséges önzés állapotából, csatlakozva egy valláshoz, és megismerve Mennyet és a poklot. Ezek azok az emberek, akiket normális körülmények között vallásos embereknek nevezünk, de ők azok, akik még ettől függetlenül nagyon nagymértékben a fekete-fehér gondolkozás csapdájában rekedtek. Számomra jórészt elérhetetlenek, mivel a többségük azonnal elutasítja ezt a web felületet.
     
    Napjainkban sokan kezdik meglátni a vallások fekete-fehér megközelítésének korlátait. Közülük néhányan még mindig tagjai a hagyományos vallásoknak, míg mások sokkal általánosabb spiritualitásra törekednek, vagy a New Age mozgalomhoz tartoznak. Közös azonban bennük, hogy kezdenek kiemelkedni a fekete-fehér gondolkodásból, a félelem alapú, ítélkező vallási megközelítésből. Én ezért őket szellemi útkeresőknek nevezem. Ők már ráébredtek arra, hogy az élet spirituális oldalával kapcsolatban többet is megismerhetnek, mint ami a fekete-fehér doktrínákban található, és tevőlegesen is kereshetik a magasabb megértés útját. Ezek azok az emberek, akik nyitottak azokra a tanításokra, amelyeket a Felemelkedettek Serege nyilvánít ki ebben a korban akár ezen a web felületen keresztül, akár más úton.
     
    Arra utalok, hogy a szellemi útkeresők jelentik a legnagyobb potenciált a bolygó megváltoztatása, és az emberiség magasabb szintre való emelése szempontjából, mint ahogy azt máshol már elmagyaráztam. A gond azonban az, hogy jelenleg ez csak egy lehetőség. A megvalósult valóságtól az választja el, hogy nagyon sok szellemi útkereső került a dualista gondolkodás egyik formájának csapdájába, és hiszi azt, hogy az oly sokban különbözik a fekete-fehér gondolkodástól, hogy azt gondolja, hogy az a dualitás felett áll. Valójában azonban ez csak a fekete-fehér gondolkozás szélsőséges ellentéte.
     
    A következő koncepciót szeretném, ha minden komoly szellemi útkereső megértené. Olyan bolygón laktok, amely alkonyzónához hasonlít. Bizonyos mennyiségű szellemi fény már kezdi áttörni az emberiség tudatának sűrűjét. Azonban még mindig sok sötétség maradt, és a fény a sötétséggel szürkés árnyalatokban keveredik, amely nagyon nehézzé teszi annak felismerését, hogy mi a valós és mi a valótlan. Éppen ezért az emberi ego és ennek a világnak a fejedelme még mindig felhasználhatja a dualista tudatszint árnyaltságát arra, hogy elmossa a különbséget valós és valótlan között.
     
    Ennek eredményeként jelenleg nincs olyan koncepció, igazság, vagy szellemi tanítás ezen a bolygón, amelyet az emberi ego ne tudna eltorzítani. Az ego megpróbál minden elképzelést dualista gondolattá változtatni azáltal, hogy más dualista elképzelésekkel együtt teszi mérlegre őket, általában oly módon, hogy szembe állítja az egyik elképzelést a másikkal. Ennek következtében bármikor, amikor egy nagyobb lépést tesztek a szellemi úton, akkor az egótok megismétli azt a véget nem érő játékát, amelynek során arra törekszik, hogy két szélsőséget teremtve benneteket az egyik irányába polarizáljon. Amikor felismeritek azt, hogy elegetek van az egyik szélsőségből, akkor az ego azonnal megpróbál benneteket rávenni arra, hogy ugorjatok át a másik szélsőségbe, megakadályozva ezzel azt, hogy magatok mögött hagyjátok a dualista gondolkozást, és egy magasabb szintre emelkedhessetek.
     
    Mint ahogy már mondtam, a legtöbb szellemi útkeresőnek elege lett abból, hogy a vallásokhoz fekete-fehér módon viszonyuljon. Túljutottak a szélsőségességen, és látják a hibáját azoknak az értékítéleteknek, amelyek azt állítják, hogy az ő vallásuk az egyetlen igaz, ezért nekik mindig igazuk van, azok pedig, akik nem értenek egyet velük, azok rossz emberek, akik a pokolra jutnak majd. A legtöbbjük eltávolodott már ettől a megközelítéstől, ezzel egy lépést megtéve a jó irányba. A gond azonban az, hogy az ego megpróbálja őket a másik szélsőségbe sodorni, sajnos túl sokszor sikerrel.
     
    Mi a fekete-fehér gondolkozás ellentéte? Egy olyan fajta gondolkozás, amelyben semmi sem fekete és fehér, mivel minden szürke. Ez számos problémát eredményez, de hadd vessem fel gyorsan a jelentősebbeket:
     
    A vallásos emberek hajlamosak azt hinni, hogy csak egy igaz vallás létezik, a sajátjuk, amely nyilvánvalóan vallási intoleranciához vezet. A szellemi útkeresők eltávolodtak a vallási intoleranciától, de sokan azt hiszik, hogy a vallási tolerancia azt jelenti, hogy minden vallást egyaránt érvényesnek kell elfogadniuk, vagyis nem szükséges annak elemzése, hogy az elképzelés valós, vagy valótlan. Csak hinni kell, és másokat is hagyni kell, hogy higgyenek valamiben.
     
    Sok vallásos ember ítélkezik és nem toleráns más vallások hívőivel. A legtöbb spirituális ember erényként éli meg azt, hogy nem ítél el másokat, de ennek szélsőséges eredményeként szinte minden féle hitet, vagy viselkedést elfogadhatónak tart, vagy legalább is azt gondolja, hogy nem kellene mások meggyőződése, vagy viselkedése ellen szót emelni.
     
    Sok vallásos ember érzi magát fenyegetve azok által, akik nem értenek egyet velük, és gyakran ellenségesen, haraggal reagálnak rájuk. Nyilvánvalóan ez megakadályozza őket abban, hogy kövessék azt a parancsomat, hogy szeressétek egymást úgy, ahogy én szeretlek benneteket, ezért válnak álszentté. Magukat keresztényeknek tartják, de nem viselkednek szeretetteljesen. A legtöbb spirituális útkereső átlát az ilyen álszentségen, és őszintén arra törekszik, hogy szeretettel viszonyuljon másokhoz, azonban úgy gondolja, hogy a szeretetteljes viselkedés azt jelenti, hogy gyengédnek kell lennie, és soha sem kérdőjelezheti meg mások illúzióit.
     
    Ennek a megközelítésnek az eredményeként nagyon sok szellemi útkereső hiszi azt, hogy annak érdekében, hogy az Isten által rájuk rótt feladatukat elvégezzék, és a bolygó tudatszintjét emeljék, ahhoz elég az, ha elhatárolódnak a fekete- fehér gondolkozás nyilvánvaló szélsőségeitől. Azt gondolják, hogy elég toleránsnak és szeretetteljesnek lenniük, de nem látják azt, hogy ez csak egy másik erőd, amelyet annak érdekében emeltek, hogy megakadályozzák a tudatos énjüket az önálló döntéshozatalban.
     
    Nem veszik észre azt, hogy az az ego, amely ítélkező volt a korábbi életeik során, amikor a fekete- fehér gondolkodás csapdájában voltak, az most egy olyan egóvá alakult át, amely szeretetteljesen kedves mindenkivel. Ahelyett, hogy túllépnének az egójukon, hagyják, hogy az egójuk, mint egy kaméleon színt váltson, hogy jobban illeszkedjen az új világlátásukhoz, amelyben szürkének lenni erény, magasabb rendű, mint feketének és fehérnek lenni. Nézzük most meg közelebbről a korábbi állításokat. 
     
    A megkülönböztetés felelőssége
    Az „ember bukását” a dualista tudatszint okozta. A dualista tudatszint lényege az, hogy nincs kapcsolatban Isten valóságával.  Így a dualista tudatszint létrehozza a saját meghatározását a jó és a rossz vonatkozásában, egy olyan definíciót, amely nincs összhangban azzal a valósággal, amelyet a krisztusi tudatszint lát. Az ego ebből a relatív igazság definícióból született, ezért nem látja annak szükségességét, hogy különbséget tegyen Isten valósága és a dualizmus valótlansága között. Csak a jó és a rossz megkülönböztetésének a szükségességét észleli, annak a dualista meggyőződés rendszernek megfelelően, amelyet éppen megdönthetetlen tényként elfogad. Az ego Isten valóságát az anti-krisztusi tudat valótlanságával helyettesíti.
     
    Mint ahogy már megkíséreltem a korábbi értekezésemben elmagyarázni, bármi, amit a dualista tudatszinten tesztek, legyen az jó, vagy rossz, bármilyen ember által kialakított mérték alapján, csak messzebbre visz benneteket az Istennel való egységtől. Nem emelkedhettek ugyanis a dualista tudatszint fölé a dualista tudatszint segítségével. Ezért egyszerűen lehetetlen igaz szellemi fejlődést elérni akkor, ha nem vagytok hajlandóak különbséget tenni valós, vagyis a Krisztusi igazság szerinti, és valótlan között, amely az anti-krisztusi tudatszintből ered.
     
    Arra utalok, hogy mindaddig, amíg a Tudatos Én nem vállal felelősséget és nem élesíti azt a képességét, hogy különbséget tudjon tenni Isten valósága, és a dualista „igazság” valótlansága között, addig nem értek el valós szellemi fejlődést, csak hagyjátok, hogy az egótok elmanőverezzen benneteket egy olyan fajta önigazsághoz, amely megjelenésében más, de lényegében megegyezik azzal, amelyet sok vallásos ember esetében láttok. Emberek milliói tartják magukat komolyan vallásosnak vagy spirituális érdeklődésűnek, akik még csak nem is kezdték észlelni a dualista gondolkozás hamisságát.
     
    Azok az emberek, akik fekete-fehér megközelítéssel rendelkeznek, teljesen biztosak abban, hogy csak egy igaz hitrendszer létezik és az összes többi hamis. Ennek következményeként számukra nem szükséges az, hogy különbséget tegyenek Isten abszolút igazsága, és a dualista illúziók között. Mivel a hitük definiálja a tévedhetetlen igazságot, ezért nekik nem kell azon elgondolkozniuk. Azok az emberek azonban, akik úgy gondolják, hogy minden hitrendszer egyaránt érvényes, ők szintén elutasítják azt, hogy különbséget tegyenek a Krisztusi igazság és a dualista illúziók között. Ha nincsenek hamis ideák, akkor nem kell különbséget tenni köztük. Egyszerűen választotok egy nektek tetszőt, általában olyat, amely nem kérdőjelezi meg az egótokat, és azután hagyjátok, hogy az egótok azt éreztesse veletek, hogy biztosan üdvözülni fogtok.
     
    Arra utalok, hogy mind a fekete-fehér, mind a szürke gondolkodás „tökéletes” kifogást nyújt ahhoz, hogy ne tegyetek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy különbséget tudjatok tenni a nem dualista valóság és a dualista illúziók között. Ez az életnek egy nagyon egyszerű megközelítése, amely azonban abból ered, hogy a tudatos én nem hajlandó felelősséget vállalni a saját helyzetéért. Mint ahogy a korábbi értekezéseimben már említettem, ti Isten társteremtői vagytok; nem tudjátok beszüntetni a teremtőképességeteket. Ezért vagy a krisztusi tudattal társteremtetek, vagy anti-társteremtetek, vagyis romboltok az anti-krisztusi tudatnak megfelelően. Éppen ezért a ti fennálló felelősségetek az, hogy a legjobb tudásotok szerint különbséget tegyetek valóság és valótlanság között, miközben folytonosan élesítitek a megkülönböztető képességeteket.
     
    Megjegyzendő, hogy a Földön jelenleg található körülmények mellett a megkülönböztetés nem egyszerű feladat. Tőletek azonban nem várják el azt, hogy tökéletesek legyetek; csak annyi az elvárás, hogy próbálkozzatok. Azok, akik ugyanis elmenekülnek ez elől a felelősség elől, azok nem jutnak előre a szellemi úton, hiába vannak meggyőződve ennek ellenkezőjéről, hogy az egyetlen igaz egyházhoz tartoznak, vagy, hogy mivel soha sem ítélnek el másokat, ezért azok között a megfelelő emberek közé tartoznak, akik üdvözülni fognak.
     
    Jegyezzétek meg, amit korábban már említettem, hogy az ego megpróbál hamis utat teremteni, és az embereket arról meggyőzni, hogy amennyiben azt követik, akkor biztosított az üdvözülésük. A vallásos emberek, akik a fekete-fehér megközelítést alkalmazzák és a spirituális útkeresők, akik a szürke megközelítésben hisznek, hamis úton járnak, azon a széles úton, amelyet az emberek azért választanak, mert könnyű. Nem kívánja meg a tudatos énjüktől azt, hogy felelősséget vállaljon, és döntéseket hozzon. Azt a benyomást kelti, mintha a megkülönböztetések nélkül is üdvözülhetnétek.
     
    Mint ahogy azt 2000 évvel ezelőtt mondtam, ez a megközelítés SOHA sem vezet el benneteket Isten országába, mivel nem képes eljuttatni a krisztusi tudatszintre.
     
    Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. (Máté 5,20)
     
    Az írástudók és a farizeusok igazságérzete azon az elképzelésen alapult, hogy az egyetlen igaz egyházhoz tartoznak. E mögött a meggyőződésük mögött azonban volt egy még mélyebb meggyőződés, az, hogy ezen a világon meg lehet olyan külső körülményeket határozni, melyek szerint élve Isten be kell, hogy engedjen benneteket az országába. Ezeknek a feltételeknek a meghatározása az ego alapvető programja, ezért az SOHA sem látja meg annak téves voltát. A Tudatos Énnek azonban lehetősége van arra, hogy meglássa ennek a megközelítésnek a tévedését, ám csak akkor, ha úgy dönt, hogy hajlandó felelősséget vállalni, és különbséget tenni.
     
    Amikor a Krisztusság, azaz az üdvözülés igaz útjára léptek, akkor ráébredtek arra, hogy vannak olyan elképzelések, amelyek azért hamisak, mert az anti-krisztusi tudatszintből erednek. Ti azonban nem mutattok ezek irányába toleranciát azzal, hogy nem kérdőjelezitek meg azokat. De nem is cselekedtek úgy, mint azok, akik a fekete-fehér módon gondolkoznak. Rájuk ugyanis az ítélkezés jellemző, mindenkit megbírálnak és elítélnek, aki ellentmond nekik.
     
    Amint kezditek a Krisztusság szintjét elérni, benneteket már nem fenyegetnek olyan elképzelések, hogy nektek kellene megítélni, vagy megbírálni bárkit is. Ehelyett keresztüllátva a külső elképzeléseken, őszintén keresitek majd annak a módját, hogy hogyan segítsetek másoknak felülemelkedniük az illúzióikon. Soha sem bíráltok,vagy ítéltek el másokat, hanem ehelyett nyíltan kérdőjelezitek meg az önpusztító, vagy más életformákra is veszélyes elképzeléseket, cselekedeteket.
     
    A tökéletes szeretet
    Mint ahogy már mondtam, sokan emelkedtek a fölé a tendencia fölé, hogy másokat bíráljanak. Ezeket az embereket a liberális keresztények között, és sok New Age mozgalom tagjai között találhatjátok meg. Ezek az emberek erényt kovácsoltak abból, hogy mindenkivel kedvesen bánjanak, amelyet gyakran azzal a mondásommal igazolnak, hogy fordítsátok a másik orcátokat is oda, és azt tegyétek másokkal, amit akarnátok, hogy mások veletek tegyenek. Mint ahogy már említettem, a szellemi úton vannak állomások. Van, amikor egy egyénnek előnyére válik a fekete-fehér gondolkodás. Hasonlóan van olyan időszak, amikor az embereknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják az ellentétes szélsőséget, ezért nem ítélnek el semmit. Ez azonban csak egy rövid szakasznak kellene, hogy legyen, azonban túl sok ember ragadt meg itt, mivel hagyták, hogy az egójuk meggyőzze őket arról, hogy ennek az állapotnak kell állandóan fennállnia.
     
    Nagyon sok ilyen ember hagyta, hogy az anti-krisztusi tudat, amely az egójukban összpontosult, meggyőzze őket arról, hogy az emberiség számára az ideális viselkedés az, ha mindig gyengéden szólnak, kedvesen viselkednek. Ezt gyakran azzal igazolják, hogy a spirituális vezetők, mint a Buddha, vagy én magam is így viselkedtünk. A valóság azonban az, hogy sem a Buddha, sem saját magam nem szóltunk gyengéden minden esetben, és bár a kedvességet gyakoroltuk, de ez azonban nem az emberi, dualista formájú kedvesség volt.
     
    De milyen a dualista kedvesség, és hogyan létezhet többféle kedvesség? Ha a dualizmus csapdájában vagytok, akkor a kedvességet egy bizonyos módon definiáljátok, általában úgy, hogy az gyengédséget jelent, amely soha sem kérdőjelez meg másokat. Ez okozza nagyon sok ember számára azt, hogy azt higgye, hogy ha mindig gyengéd, akkor mindig kedves. Az ilyen emberek gyakran hitetik el magukkal azt, hogy a Buddha és én is így viselkedtünk. A valóság azonban az, hogy a Buddha és én is arra törekedtünk, hogy az embereket megszabadítsuk az egójuk illúzióitól.  Éppen ezért gyakran kérdőjeleztük meg az egójukat, és annak illúzióit.
     
    Ha objektíven tekintetek az írásokra, akkor látni fogjátok, hogy én nem egy lágy hangú ember voltam.  Megkérdőjeleztem az írástudókat és a farizeusokat, és felborítottam a pénzváltók asztalait.  Még a saját tanítványaimat is megkérdőjeleztem, és sokszor úgy viselkedtem, amely viselkedést kellemetlennek vagy akár következetlennek lehetne tartani.  Ennek pedig az volt az oka, hogy az Isteni kedvességet gyakoroltam, és ugyanezt tette a többi spirituális vezető is.
     
    Az Isteni kedvesség alapvetően különböző megközelítéssel él, a dualista kedvességhez képest. Az Isteni kedvesség a Krisztusi megkülönböztetésen alapul, amelyet a Buddha is gyakorolt, és tisztán észleli azt, amikor az emberek bennragadtak a dualista illúziók csapdájában. A kedvesség legvégső formája az, amikor az embereknek abban nyújtotok segítséget, hogy kiemelkedhessenek a dualista illúzióikból, hogy megmeneküljenek a csapdából. Mivel azonban az ego azzal az eszközzel él, hogy az embereket „vakká” teszi ezekkel kapcsolatban, ezért gyakran arra van szükség, hogy az embereket felrázzátok, felébresszétek, hogy elkezdjenek gondolkodni, ahelyett, hogy vakon követnék az egót, vagy egy külső vezetőt.
     
    Arra utalok, hogy amikor elértétek már a Krisztusi megkülönböztető képesség bizonyos fokát, akkor látjátok azt, hogy a lágy hangúság, a gyengédség nem szükségszerűen egyenlő az igazi kedvességgel. Valójában ehhez találhattok egy fontos kapaszkodót a Bibliában, ha képesek vagytok olvasni a sorok között:
     
    A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.( 1 János 4,18)
     
    Az igazi szeretet, az Isteni Szeretet, a dualitás fölött áll; ezért nincs az ilyen szeretetben félelem. Ez a tökéletes, osztatlan szeretet kiűz minden félelmet. A gond az, hogy amíg az egóval azonosítjátok önmagatokat, addig féltek elfogadni a tökéletes szeretetet, mivel azt gondoljátok, hogy nem vagytok rá érdemesek. Azonban csak az ego az, amely erre nem érdemes, a Tudatos Én mindig érdemes arra. Mindaddig azonban, amíg nem tudjátok elfogadni azt, hogy érdemesek vagytok arra, addig nem vagytok képesek elfogadni azt a szeretetet, amely elűzi azt a félelmet, amely az egóból fakad.
     
    Miért okoz a félelem gyötrelmet? A gyötrelem a Tudatos Én és az Isten közötti megosztásból ered, abból a megosztásból, amelyet nem az ego okozott, de amelyet az ego tart fenn. Mindaddig tehát, ameddig a Tudatos Én túl nem lép ezen a megosztáson, addig gyötrődni fog. Nem tudtok azonban

    ...

    Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: georg47 (2014-05-26)
    Megtekintések száma: 236 | Tag-ek(kulcsszavak): JÉZUS TANÍTÁSAI 9/2. rész | Helyezés: 5.0/1
    Összes hozzászólás: 0
    Név *:
    Email *:
    Kód *: