JÉZUS TANÍTÁSAI
9. rész
Az ego nagyon különleges küldetéssel rendelkezik, mégpedig azzal, hogy megakadályozza a Tudatos Ént abban, hogy az újra felfedezhesse, és megmásíthassa az eredeti döntését, amely alapján elfordult Istentől, és megakadályozza abban, hogy megváltoztathassa azt a döntését, amely az egót létrehozta. Ezt a döntést a Tudatos Én hozta meg, de a döntéshozatalakor nem rendelkezett a Krisztusi tudatszint tisztaságával. A döntése úgy született, hogy a dualista tudatszinttel, az anti-krisztusi tudatszinttel kezdett kísérletezni. A Tudatos Én ezért nem látta tisztán azt, hogy a döntése mivel jár, és azt sem értette teljesen, hogy az érvei dualista gondolkodásra épülnek. Az ego mindent megtesz, amit csak megtehet, annak érdekében, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy túllépjetek ezen a vakságon, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azt, hogy a Tudatos Én az ego illúzióin kívülre vetítse ki magát.
Meg kell értenetek, hogy a Tudatos Én végzetes döntést hozott, mivel nem látta teljes mértékben a Krisztusi valóságot, és vakká vált attól a fátyoltól, amelyet a dualista tudatszint teremtett. A Tudatos Én úgy gondolta, hogy a döntése helyes, és úgy érezte, hogy az a döntés, hogy hátat fordít a tanítójának az egyrészt jogos, szükséges, hasznos, másrészt nincs is lehetősége másképpen döntenie. Mivel a Tudatos Én már részben vak volt, vagyis a dualista logika által megosztott, ahogy Éva tudata is megosztottá vált a kígyó azon állítása eredményeként, miszerint nem fog biztosan meghalni, ezért nem látta, hogy ez az érvelés viszonylagos. Nem értette azt, hogy a kígyó logikája csak akkor tűnik ésszerűnek, ha a dualitás szűrőjén keresztül nézzük, egy olyan tudatállapotban, amelyben minden viszonylagos, amely azt jelenti, hogy minden érv igazolható.
A lényeges pont azonban az, hogy Tudatos Én Isten, vagyis az ÉN VAGYOK Jelenlétetek képére és hasonlatosságára készült. Éppen ezért ti nem lehettek rossz, gonosz ostoba emberek. Ha a Tudatos Én bölcsebb lett volna, akkor jobban cselekedett volna. A gond azonban az, hogy mindaddig, amíg a Tudatos Én a dualista logika szűrőjén keresztül tekint a világra, addig nem tudhat sokkal többet. Nem láthat túl az ant-krisztusi tudatszint viszonylagos logikáján, hogy láthassa a Krisztus abszolút valóságát.
Miért tűnik úgy, hogy a világegyetem az ego illúzióját igazolja?
A dualista tudatszint lényege az, hogy a Tudatos Én a világnak a hamis tanítói és az ego irányítása következtében a saját „valóságát”teremti meg, egy olyan világlátást, amelynek az az illúzió a központja, amelyet az ego teremtett meg. Ebben a világszemléletben minden az ego által létrehozott központi illúzióból ered, és ezért tűnik úgy, hogy minden azt az illúziót támogatja. Más szavakkal, mindaddig, amíg ezen a szűrőn keresztül tekintetek a világra, addig minden, amit láttok, azt erősíti meg, hogy az ego illúziója helyes. Ha sárga szemüveget viseltek, akkor a világ sárga árnyalatban jelenik meg a számotokra, és mindaddig így lesz, amíg le nem veszitek a szemüveget, és szűrő nélkül nem nézitek a világot.
Egy mélyebb valóságot rejt az az állítás, hogy a világ nem csak megszínezettnek tűnik. Azt a valóságot, amelyet az anyagi világegyetemben tapasztaltok, az ego elképzelései alakítják. Ez egy olyan lényeges pont, amelyet minden őszinte szellemi útkeresőnek meg kell értenie. Mint ahogy ezen a web felületen már többször elmagyaráztam, az anyagi világegyetem tükörként működik, amely visszatükrözi mindazt, amit kibocsájtotok. Ezért mondtam az embereknek azt, hogy azt cselekedjék másokkal, amit ők is akarnak, hogy mások cselekedjenek velük. A valóságban a világegyetem teszi azt veletek, amit ti másokkal tesztek. Ez egy olyan biztonsági mechanizmus, amelynek az a célja, hogy póttanítóként szolgáljon azon társteremtők számára, akik elfordultak azoktól a szellemi tanítóiktól, akik az emberiség számára ki voltak jelölve. Ha nincs kapcsolatotok a tanítóitokkal, akkor a tanulásotoknak az egyetlen módja az, ha látjátok a cselekedeteitek következményeit, ezért a világegyetem visszatükrözi nektek mindazt, amit kibocsájtotok.
Meg kell értenetek, a szabad akarat törvénye alapján, ha hátat fordítotok Istennek és a szellemi tanítótoknak, akkor hagynotok kell azt, hogy a saját cselekedeteitekből tanuljatok. Ez esetben a szellemi tanító ugyanis nem avatkozhat bele a tanulási folyamatotokba mindaddig, amíg nem döntötök úgy, hogy kéritek a segítségét. A tanító nincs a ti személyes illúzióitok csapdájában, az egótok tükörházában, ezért tisztán átlát azon a fátylon, amely benneteket vakká tesz. Nem magyarázhatja mindezt el nektek mindaddig, amíg nem emelkedtek az útnak arra a szintjére, amikor már nyitottá váltok erre a magyarázatra. Éppen ezért a tanítónak meg kell várnia azt, amikor a Tudatos Én hozzákezd ahhoz, hogy megkérdőjelezze az ego által teremtett illúziókat.
A tanító teljes mértékben tisztában van azzal az alapvető problémával, hogy a tanítvány csak bizonyos szintű érettség esetén kezdi csak pedzegetni ezt a problémát. Mi a probléma lényege? Az egótok a dualista tudatszintet használja fel arra, hogy annak megfelelő mentális képeket teremtsen, amilyennek a világot gondolja, vagyis inkább amilyen világot szeretne annak érdekében, hogy a saját személyre szabott egótok az alapvető illúzióját fenntarthassa. A Tudatos Én is részben ezzel a világlátással azonosítja magát, ezért látja a világot azon a színes szemüvegen keresztül, amelyet az ego illúziói jelentenek. Ugyanakkor a Tudatos Én, a figyelmetek irányítójaként, amely a teremtő erőtök, ezt a világlátást vetíti ki a kozmikus tükörre. Találjátok ki, hogy a tükör mit vetít vissza számotokra?
Kezditek már látni a problémát? A Tudatos Én a teremtő képességét arra használja, hogy dualista képeket vetítsen ki az anyagi világegyetemre, a kozmikus tükör pedig ezt tükrözi vissza, amely azt jelenti, hogy ami visszatükröződik, az látszólag az ego világlátását erősíti meg. Ha az egótok olyan Istenképet teremtett, amely szerint Isten haragos és igazságtalan lény az égben, aki elhagyott benneteket, akkor az anyagi világegyetem olyan körülményeket tükröz vissza nektek, amelyek úgy tűnnek, hogy megerősítik ezt az elképzelést. Egyszerűen nem lesztek képesek Istent mindaddig közvetlenül megtapasztalni, amíg az elkülönülés illúziójával azonosítjátok magatokat, ennek következtében az anyagi világegyetem el fogja rejteni előletek a valóságot, hogy Isten lénye mindenben jelen van. Minden, amelyet ezen a világon megtapasztaltok, látszólag azt az elképzelést erősíti meg, hogy Isten itt nincs jelen, Isten elhagyott benneteket. Ehhez hasonlóan, ha azt hiszitek, hogy az élet küzdelem, akkor a kozmikus tükör olyan fizikai körülményeket tükröz nektek vissza, amely az életeteket küzdelemmé alakítja.
Más szavakkal, Isten teremtőtársaiként nem tudjátok beszűntetni azt, hogy folytonosan társteremtsetek. Mint ahogy már korábban mondtam, nyilvánvalóan ti magatok teremtitek meg a saját körülményeiteket, de a kérdés az, hogy az ego által meghatározott dualista önazonosság-észlelés alapján teszitek-e ezt, vagy az isteni önazonosságotok alapján, amely az ÉN VAGYOK Jelenlétetekhez kötődik. A Tudatos Én rendelkezik azzal a képességgel, hogy bármivel azonosíthatja magát, amit valósnak észlel, és valósnak fogad el. Ezért ha a Tudatos Én az ego által meghatározott halandó önazonossággal azonosítja önmagát, akkor nyilvánvalóan halandónak fogjátok hinni magatokat, emberi lényeknek, akik egy korlátokkal teli világban élnek, amely az életüket küzdelemmé alakítja. Mivel ezzel a világlátással azonosítjátok önmagatokat, ezért a lelketek ehhez a bolygóhoz vonzódik, ahol ezek a körülmények fizikailag is megjelennek, mivel a bolygón élő életáramlatok tömegtudata ezt teremtette meg.
Az ego általi önazonosság megkérdőjelezése
Mindaddig, amíg teljes mértékben az ego által meghatározott világlátással azonosítjátok magatokat, addig minden, amit láttok annak a világképnek megfelelően alakul. Más szavakkal mindaddig, amíg a Tudatos Én el nem kezdi feltételezni magáról azt, hogy ő több mint az ego, addig nem lesztek képesek az ego világlátását megkérdőjelezni. Mivel nem tudjátok elviselni azt, hogy elveszítsétek az önazonosságotok észlelését, ezért, ha azt hiszitek, hogy az ego halandó önazonossága mindaz, amivel rendelkeztek, akkor nem lesztek hajlandóak ennek megkérdőjelezésére, ezért elérhetetlenek maradtok a szellemi tanítótok számára. Ezért azon igyekeztek majd, hogy minden veletek történt dolgot oly módon magyarázzatok, ahogy az a világlátásotokat erősíti. Mivel az anti-krisztusi tudat relatív logikával rendelkezik, ezért bármit alakíthattok oly módon, hogy az azt bizonyítsa, amit hinni szeretnétek. Ezt nevezik közismert néven körkörös logikának.
Hogyan szabadulhattok tehát meg az ego által teremtett illúzióktól? Azáltal, az anyagi világegyetemben Isten által létrehozott biztonsági mechanizmus által, amelyet Mária Anya magyaráz el a könyvében. Ez a mechanizmus az Anya-Fénynek az a hajlama, hogy arra törekszik, hogy alapszintre, vagyis az egyensúlyi állapotba rendeződjön vissza. Más szavakkal, ha arra használjátok fel a társteremtő képességeteket, hogy olyasmit hozzatok létre, amely nincs összhangban Isten törvényeivel és a teremtés céljaival, akkor a teremtményetek nem lesz fenntartható. Csak térben és időben létezik majd, amely azt jelenti, hogy az Anya-Fény nyilvánvalóan le fogja építeni.
Ennek következtében az életetek állandó küzdelemmé válik annak érdekében, hogy fenntarthassátok az ego illúzióit. Minél jobban ragaszkodtok az illúziókhoz, annál több olyan ellenerőt teremtetek, amelyek arra törekednek, hogy azokat lerombolják. Így az életetek valóban küzdelemmé válik, mivel az anyagi világegyetem alapvető erőhatása ellen harcoltok. Az Anya-Fény feladata az, hogy leromboljon minden olyan struktúrát, amely nincs összhangban Isten törvényével. Annak érdekében, hogy fenntarthassátok az egótok illúzióit, arra kell törekednetek, hogy az egész világegyetemet az egótok világlátásához illeszthessétek.
Egy teremtőtárs csoport képes a világegyetem egy bizonyos részét egy ideig arra kényszeríteni, hogy az a világlátásukhoz alkalmazkodjon. Ezért sikerült az emberiségnek az Anya-Fényt, amelyből a Föld bolygó is áll, arra kényszeríteni, hogy alkalmazkodjon a kollektív világlátásukhoz. Mindegy azonban, hogy a társteremtők milyen elszántan hisznek az illúziójukban, nem lesznek képesek az Anya-Fényt arra kényszeríteni, hogy a végtelenségig ezt fenntartsa számukra. Nyilvánvalóan egy olyan ellenerőt hoznak létre, amely lerombolja majd azt a világot, amelyet maguknak teremtettek. Tisztán látható ez napjaink emberi társadalmaiban betegség, hiány, szegénység, rövid életkor, élelemhiány, környezetszennyeződések, természeti katasztrófák és egyéb kiegyensúlyozatlanságok formájában.
A következmény világos. Valamilyen módon meg kell tanulnotok azt, hogy az ego világlátása hamis. Ha nem hallgattok a szellemi tanítótokra, akkor azáltal tanuljátok majd meg, hogy a fejeteket az univerzum betonfalához veritek egészen addig, amíg össze nem törtök, és el nem kezdetek azon elmélkedni, hogy hogyan lehetne jobban tenni a dolgotokat. Mindig szomorú a szellemi tanító számára azt látni, hogy az emberek megtagadják azt, hogy megkérdőjelezzék az egójuk illúzióit, és ezáltal fokozott krízist teremtenek az életükben egészen addig, amikor végül megtörnek a terhek alatt, és segítségül kiáltanak. Mi azonban kötve vagyunk a szabad akarat törvénye által, hagynunk kell az embereket, hogy mindaddig folytassák a köreiket, ameddig nem jutnak el oda, hogy a segítségünket kérjék. Így addig mi csak szemlélhetjük azt, ahogy az emberek olyan mértékben zárják magukat körbe, hogy már nem képesek mozogni.
Arra utalok, hogy amennyiben a Tudatos Én önmagát már az ego dualista világlátásával azonosítja, akkor nagyon nehéz összetörni annak az illúziónak az átkát. Maga a világegyetem ugyanis látszólag igazolja az ego világlátását azzal, hogy egy ideig megfelel neki. Ezért láthatjátok azt, hogy nagyon sok ember teljes mértékben meg van győződve arról, hogy a világlátása helyes. Azonban az is látható, hogy az emberek közös világlátása az idők során fejlődik. Évszázadokkal ezelőtt nagyon sok ember hitte azt, hogy a Föld és a világegyetem nagyon kicsi. Azt gondolták, hogy a Föld lapos, amelyet az ég kupolaként borít be.
Ez a világlátás megváltozott, mivel minden generációból néhány ember meg merészelte kérdőjelezni a társadalmuk és az egójuk világnézetét. A jelen korban szintén van egy töredéknyi ember, aki már készen áll az aratásra, hogy ismét visszakapcsolódhasson a szellemi tanítójához, és felemelkedjen, teljesen és véglegesen, kiemelkedve a személyes egója dualista illúzióiból, valamint a bolygó kollektív egójából. Meg kell azonban értenetek, hogy vannak olyan erők, amelyek bármit megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a személyes ébredéseteket, és így nagyon hatásos fegyverrel rendelkeznek ellenetek, amely tulajdonképpen a dualista tudatszint árnyaltsága. Nézzük tehát meg közelebbről, hogy mennyire árnyaltak lehetnek a dolgok abban a világban, ahol minden viszonylagos.
Ha minden viszonylagos, akkor kinek van igaza?
Az ego az Istentől való elkülönülés eredményeként született, és ezért önmagát csak Istentől elkülönülve képes látni. Az ego számára Isten és Isten valósága mentális koncepció marad, amely kigondolható, de soha sem tapasztalható meg közvetlenül. A Tudatos Én képes megtapasztalni Istent közvetlenül, de csak a Krisztusi tudatszinten keresztül. Ezért mindaddig, amíg az ego szűrőjén keresztül néztek keresztül, addig nem tudjátok megtapasztalni Istent közvetlenül, vagyis be kell, hogy érjétek egy leírással a közvetlen megtapasztalás helyett. Arra utalok, hogy ha nem vagytok képesek a valóságot közvetlenül megtapasztalni, akkor azt leírásokon keresztül kell, hogy megismerjétek, és erre a leírásra nyilvánvalóan hatással lesz az elkülönülés tudatszintje. Ha nem befolyásolna benneteket az elkülönülés tudatszintje, akkor nem lenne szükségetek leírásokra.
Mint ahogy azt már a korábbi közléseimben elmagyaráztam, a Krisztusi valóság az, ami Isten lényéből jött létre. Valójában tehát semmi sem különülhet el Istentől. Ezért Istentől bármi csak mentális illúzióként különülhet el, amely mentális illúziót az önészleléssel rendelkező társteremtők teremtenek meg az elméjükben. Az ego tudata az elkülönülésből született, ezért egy alapvetően vele járó dualitással rendelkezik. Itt vagytok ti, Isten pedig valahol máshol. Isten és ti közöttetek megosztottság van.
Ennek az az eredménye, hogy ahelyett, hogy Istent közvetlenül megtapasztalnátok, az ego koncepciókat gyárt Istennel kapcsolatban, de azokban benne van a velük járó, beléjük épített dualitás. Mint látjátok, az ego számára nincs olyasmi, hogy abszolút igazság, egy olyan igazság, amelyet ne lehetne vitatni, vagy aminek nem lenne ellentéte. Az ego csak a dualitást látja, ezért amikor az ego koncepciókat gyárt Istennel kapcsolatban, akkor azt csak úgy képes megtenni, hogy Istent is relatív mércével méri, amely alapján Istennek is kell, hogy legyen egy ellentéte.
Mint ahogy már korábban említettem, a Tudatos Én soha sem veszíti el teljes mértékben az isteni eredetének emlékét. A Tudatos Én tudja azt, hogy Isten létezik, és tudja, hogy Isten teljes mértékben jó. Az ego jobban szeretné azt, ha a Tudatos Én mindent elfelejtett volna Istennel kapcsolatban, ami néhány emberrel valóban meg is történik egy átmeneti ideig. A szellemi útkereső azonban nem felejtette el Isten létezését, ezért az egónak bele kell foglalnia a világképébe Isten létezését, különben a Tudatos Én a továbbiakban már nem fogadná el az ego nézőpontját.
Az ego, amikor Istenről koncepciókat gyárt, akkor azt relatív módon teszi. A Tudatos Én tudja azt, hogy Isten jó, de mindaddig, amíg hatással van rá az ego logikája, addig nem képes teljes mértékben megtapasztalni Isten jóságát, vagyis nem képes látni azt, hogy annak nem lehet ellentéte. Így nagy a valószínűsége annak, hogy a Tudatos Ént az ego képes megtéveszteni a logikájával, vagyis azzal, hogy Isten jósága relatív, amelynek létezik egy ellentéte. A jó ellentéte a rossz, és ezen a bolygón az élet elég bizonyítékot ad arra, hogy úgy tűnjön, hogy a rossz a valóság. Ezért kísért meg benneteket az a gondolat, hogy azt higgyétek, hogy Istennek ellentétének kell lennie, hívjátok azt ördögnek, vagy ahogy akarjátok, amely annyira valóságos, mint Isten, és feltehetően szükség van rá, hogy kiegyenlítse a teremtés egyensúlyát.
Látjátok, hogy mire utalok? Az ego, az anti-krisztusi tudatszinten keresztül megteremtett egy olyan mentális képet, amely Istent úgy ábrázolja, mint aki nem önfenntartó, nem független, ellentét nélküli valóság. Istent nem teljes lényként ábrázolja, és Isten jóságát csak annak ellentétéhez való viszonya alapján definiálja. A jóság tehát már nem abszolút, hanem a rossz, a gonosz ellentételeként definiálódik.
Miért nem nyerhető meg soha egy dualista vita?
Vegyétek figyelembe azokat a finomságokat, amelyeken nagyon sok vallásos ember átnéz. Az ilyen emberek azt feltételezik, hogy még a jóság is meghatározható a rossz, a gonosz ellentéteként, és amit ők jóként határoznak meg, az szerintük igazodik Isten abszolút jóságához. Ez azonban a korszakok hatalmas illúziója, amely gyakorlatilag minden vallási konfliktus és háború oka ezen a bolygón. Ha átnéztek az elkülönülés tudatszintjén, akkor SOHA sem láthatjátok meg Isten abszolút valóságát és jóságát. CSAK a viszonylagos jót látjátok majd, és ezzel lehetőség lesz arra, elkerülhetetlenné válik az, hogy a jót oly módon definiáljátok, amely attól az alapvető illúziótól függ, és látszólag azt erősíti, amelyet az ego teremtett!
Az egyének és a társadalmak korszakokon keresztül különböző meghatározásokkal éltek a jóval kapcsolatban. Bár Isten Mózesnek azt a parancsolatot adta, hogy „ne ölj”, azonban azok, akik Isten képviselőinek számítottak az izraelitáknál, azok gyakran nyilvánították jónak az ellenség megölését. Ez egy nyilvánvaló példa arra a tényre, hogy az ego nem képes látni Isten abszolút jóságát, ezért azt egy viszonylagos koncepcióvá alakítja át, amely aszerint határozható meg, ami az ego számára ideiglenesen előnyt jelent.
Ha a Tudatos Én egyszer magára veszi az ego dualista logikájának színes szemüvegét, akkor a világot egy olyan szűrőn keresztül látja, amelyet ellentétpárok határoznak meg. Az ego nem lát semmit ezeken a viszonylagos ellentétpárokon túl, ezért állítja azt még a halála napjáig is, hogy semmi sincs a viszonylagosságon túl. Ebben a relatív világképben nincs semmi, ami abszolút, ebből adódóan nincs lehetőség arra, hogy meghatározzuk azt, hogy mi az, ami Isten jóságához igazodik, és mi az, ami nem igazodik az abszolút valósághoz. Ezt csak a Krisztusi tudat tisztaságával lehet meghatározni. Ezért mondtam azt, hogy:
A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét. (Máté 11,34)
A lényeg tehát az, hogy amennyiben a szemetek őszinte, vagyis a Tudatos Én az egy, megoszthatatlan Krisztusi igazságot látja, akkor válik az alsó lényetek Isten fényének nyitott kapujává, hogy beragyoghassa ezt a világot. Amikor azonban a szemetek megosztott, nem őszinte, vagyis amikor a Tudatos Én a dualitás szűrőjén keresztül lát, akkor a lényetek a dualista tudatszint sötétségével telik meg. Ekkor az ÉN VAGYOK Jelenlétetek fénye nem képes önmaga tiszta formájában átragyogni a tudatotokon, hanem csak az egótok elképzelései által megszínezve, és ezért az sötétséggé válik.
A relatív logika alapján minden viszonylagos, semmi sem igazolható, vagy cáfolható abszolút értelemben. Nem az lesz a kérdés, hogy MI a jó és MI a rossz, hanem az lesz a kérdés, hogy KI a jó és KI a rossz, arra utalva, hogy ki tudja meggyőzni a másikat. Mindez nyilvánvaló előnyt jelent azon lények számára, akik az anti-krisztusi relatív logikában a legképzettebbek, akik a leginkább hajlamosak a manipulációkra, hazugságokra, és akik elnyomnak másokat azért, hogy irányíthassák őket.
Az Édenkert történetben lévő kígyó annak az illusztrációja, hogy ha egyszer belemerültök a dualista tudatszintbe, amely a RELATÍV jó és rossz tudása fájának felel meg, akkor könnyen manipulálhatóakká váltok azok számára, akik életek sorát töltötték ezen a tudatszinten, és akiknek nem jelent gondot az, hogy hazudjanak nektek, annak érdekében, hogy uralkodhassanak rajtatok. Ebből csak egy kivezető út létezik. Rá kell ébrednetek arra, hogy az ego egy olyan hatalmas illúziót teremtett meg, amelyben minden viszonylagosnak tűnik. Mindaddig, amíg ennek az illúziónak a keretein belül maradtok, addig SOHA sem menekülhettek meg az ego markából.
Nagyon sok olyan spirituális útkeresőt láttam, akik áldozatául estek annak, hogy az intellektusukat felhasználva úgy gondolták, hogy túljárhatnak az egójuk és ennek a világnak a hercege eszén. Néhányan közülük még arról is meg vannak győződve, hogy az ő feladatuk az, hogy meggyőzzék a saját egójukat és másokét, valamint ennek a világnak az erőit arról, hogy helytelenül látják a dolgokat. Ez azonban nyilvánvalóan azt eredményezi, hogy ők is az ego által megteremtett dualista harcot erősítik, és ezzel még inkább belemerülnek abba. Ha az anti-krisztusi tudat segítségével akartok túljárni az anti-krisztusi erők eszén, akkor hogyan tudjátok elkerülni azt, hogy ne merüljetek egyre inkább az anti-krisztusi tudatszintbe bele?
Sok társteremtő bukásának ez az illúzió volt elsődlegesen az oka. Mint ahogy azt a Béke Elohim (többes számú tulajdonnév) már elmagyarázták, nagyon sok társteremtő bukott a miatt az illúzió miatt, hogy elhitték azt, hogy a saját Isteni lángjuk fényének ragyogását kell beszűntetniük addig, amíg bizonyos feltételek a Földön jelen vannak. Azt is mondhatjuk, hogy néhány társteremtő azt kezdte hinni, hogy ahelyett, hogy hagynák, hogy a saját Isteni fényük eltűntessen bizonyos mennyiségű sötétséget ebben a világban, ahelyett nekik a sötétséggel való vitába kell merülniük, és azokat kell meggyőzniük, akik ott csapdába estek, hogy térjenek vissza Istenhez. Amikor azonban egy olajjal bekent malacot akartok elkapni, akkor nyilvánvalóan önmagatokat is bepiszkoljátok.
Ha az ego dualista tudatszintjével kerültök kapcsolatba, akkor csak egy megközelítés működik. Az anti-krisztusi tudatszinten érvelők nem meggyőzhetőek, mivel ott minden viszonylagos, ezért ott nem lehet végső érv. Az ördög szereti, ha belemerültök abba a próbálkozásba, hogy meggyőzzétek őt, sőt még hagyja is, hogy úgy érezzétek, hogy megnyertétek a vitát. Az ördög nem próbálja elhitetni azt, hogy neki van igaza; egyedül az a célja, hogy az anti-krisztusi tudatszinten tartson benneteket. Ugyanígy az egót sem az érdekli, hogy megnyerjen egy ütközetet mindaddig, amíg megnyeri a csatát azzal, hogy benneteket továbbra is a dualista harc csapdájában tart, hogy ne láthassátok a fától az erdőt.
Ez az a lényeges pont, amelyet nagyon sok spirituális útkereső még nem értett meg, és ezért kell ezen nagyon körültekintőeknek lennetek. Egyszerűen NEM NYERHETTEK mindaddig, amíg az ego dualista harcában vesztek részt. Nem tudjátok meggyőzni, vagy megtéríteni az egótokat, mivel az még soha sem tapasztalta meg az Igazság Szellemét, hanem csak annak dualista leírásával találkozott. Éppen ezért SOHA sem érhetitek el az egóval azt, hogy lássa az abszolút valóságot, hanem helyette magatokat sodorjátok bele az értelmetlen vitákba, amelyek során megpróbáljátok az egyik dualista felfogás felsőbbrendűségét igazolni a másik dualista elképzelés felett. Ahhoz, azonban, hogy megszabaduljatok ettől az örökkévaló csapdától, tűnődjetek el a szavaimon:
Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok. (Máté 10,16)
Meg kell tanulnotok a vadonban töltött böjtölésem utáni példám nyomán azt, hogy hogyan bánjatok az ördöggel (Lukács 3. fejezet), vagy azt, ahogy a Buddha bánt Mara démonjainak a kísértésével akkor, amikor már készen állt a Nirvánába lépésre. Mindketten megmaradtunk nem belevonhatóaknak. Én megintettem az ördögöt, a Buddha pedig azt jelentette ki, hogy joga van arra, hogy jelen legyen a Földön. Mi magunk azonban nem merültünk bele a dualitás szintjén a dualitás erőibe.
SOHA sem nyerhettek meg egy dualista vitát az abba való belemerüléssel, és nem is viszitek tovább Isten terveit azzal, ha dualista harcokban hadakoztok. Csak azáltal nyerhettek, ha a dualista tudatszint fölé emelkedtek, magatok mögött hagyva az ego dualista érveit és a dualista csatározásokat. Ennek megvalósításához el kell érnetek a Krisztusi osztatlan valóságot, amely felruház benneteket azzal az erővel, hogy megláthassátok az ego dualista gondolkodásmódjának a buktatóit.
A következő értekezésemben néhány példán keresztül mutatom majd be azt, hogy az ego hogyan próbál benneteket a dualista csatározások csapdájában tartani azzal, hogy különböző olyan hitrendszereket, elképzeléseket teremt meg, amelyek a dualitáson alapulnak. Annak célja, hogy benneteket a dualista csatározásokba merülve tartson az, hogy ezzel lehetőség adjon az anti-krisztusi erők és az egótok számára ahhoz, hogy azok ellopják tőletek az élet- energiátokat, amely a túlélésetekhez szükséges.
Miért akarja az ego, hogy azt gondoljátok, hogy a világ vagy fekete, vagy fehér?
Az ego relatív, dualista gondolkodásának legnyilvánvalóbb példáját fekete-fehér gondolkodásnak szeretném nevezni. Ez a terület az ego számára sokféle lehetőséget biztosít az alapvető dualitás felhasználásához, amely az anti-krisztusi tudat szerves része. Ez a gondolkodásmód két egymással szemben álló felet határoz meg, amelyek minden téren egymás ellentétei, vagyis nincs közöttük átfedés, vagy megegyezésre alkalmas lehetőség. Nincs közöttük semleges, vagy szürke zóna, és mivel az ellentétek nem létezhetnek egyidejűleg, ezért ki kell, hogy oltsák egymást, vagy legalább is úgy tűnik, hogy ez történik. Az egyik ellentétet az abszolút jónak definiálják, a másikat az abszolút rossznak, amely meghatározással nyilvánvalóan egy halálig tartó küzdelem indul el a két fél között.
Az ego azt hiteti el az emberekkel, hogy számukra az egyetlen út ahhoz, hogy Istennek kedvezzenek és üdvözülhessenek az, ha a jó oldalára állnak, és harcolnak a gonosz ellen. Ennek a forgatókönyvnek a szélsőséges következményeként két vallás, vagy ideológia közül mindkettő önmagát az egyetlen igaznak tartja, elhitetve azt a tiszteletre méltó követőikkel, hogy az ő feladatuk legyőzni a másikat. A legnagyobb győzelem pedig ennek a világnak a hercege számára az, ha két csoport vallásos ember gyilkolja egymást ugyanannak az Istennek a nevében, mint ahogy az pl. a keresztes hadjáratok esetén történt.
Az ego ezen manipulációjának eredményeként az emberek nagyon egyszerű világlátást tettek magukévá. Mindenki azt hiszi, hogy az ő vallása az igazi, és minden más vallás teljes mértékben hamis. Mivel nem adnak teret semmilyen átfedésnek közöttük, ezért az emberek nyilvánvalóan szélsőséges vallási fanatistákká válhatnak. A nagyon egyszerű életfelfogásukat pedig az eredményezi, hogy nincs olyan elvárás az emberektől, hogy saját gondolataik legyenek. Egyszerűen elfogadják a társadalmi vezetőik által meghatározott nézeteket, anélkül, hogy bármilyen személyes kísérletet tennének arra, hogy eltűnődjenek azon, hogy a vezetőiknek a Krisztusi mérce alapján igazuk van-e. Meg vannak győződve róla, hogy a vezetőik abszolút jók, és azt hiszik, hogy még talán Isten maga is egyetértene velük ebben.
Ennek az életfelfogásnak az eredményeként, ha egyszer az emberek jónak, abszolút helyesnek fogadnak el egy bizonyos hitrendszert, akkor a későbbiekben már nem kérdőjelezik meg azt. Éppen ezért vakon követik a vallási vezetőik által abszolút jóként meghatározott elképzeléseket, amelyek a világ legborzalmasabb atrocitásaihoz vezettek a történelem során. Ezt a forgatókönyvet így jelenítettem meg:
Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek. (Máté 15,14)
Ahelyett azonban, hogy az emberek otthagyták volna a vak vezetőiket, ahelyett kritika nélküli követőikké váltak. Soha sem kérdőjelezték meg azt, hogy az élet fekete-fehér felfogása igazodik-e Isten valóságához. Ennek eredményeként nagyon sok ember töltötte az életét vagy az életeinek sorát azzal, hogy minden energiájukat és figyelmüket ebbe a dualista harcba fektették, amely a két szélsőséges ellentét között feszült. Az ilyen emberek ellenségként, vagy bűnbakként határozzák meg a másik felet, és abban a hitben élnek, hogy nekik kell elvégezniük Isten feladatát azzal, hogy elpusztítják az ellenséget.
Mindaddig, amíg az emberek ennek a szélsőséges formájú fekete-fehér gondolkodásnak a csapdájában vannak, addig teljesen meg vannak győződve arról, hogy a jó érdekében tevékenykednek, és üdvözülni fognak. A kemény valóság azonban az, hogy bármit tesznek annak érdekében, hogy legyőzzék az általuk meghatározott ellenséget, az csak arra szolgál, hogy még mélyebbre kerüljenek a dualista tudatállapot csapdájában. Ez nyilvánvalóan megakadályozza őket abban, hogy magukra vegyék a Krisztusi tudatszint menyegzői viseletét, amely az EGYETLEN mennybe vezető út.
A szélsőséges hívek számára rendkívüli nehézséget jelent annak beismerése, hogy tévedtek. Nem képesek annak beismerésére, hogy amit Istennek ajánlott munkaként végeztek, az nem segítette elő Isten célját, hanem csak arra szolgált, hogy fokozza azt a dualista harcot, amelyet az anti-krisztusi erők teremtettek. Az ilyen emberek hajlamosak arra, hogy nagyon erősen védelmezzék a nézeteiket, és ellenségesek legyenek azokkal szemben, akik megkérdőjelezik a felfogásuk hitelességét. Ebből adódott az, hogy az írástudók és a farizeusok halottnak akartak látni, és ez az oka napjainkban annak a fanatizmusnak, amellyel az emberek az „igazságukat” védik.
A szomorú tény pedig az, hogy az ilyen emberek a szellemi tanítók számára elérhetetlenné válnak. Ezt szemlélteti az a körülmény, ahogy az írástudók és farizeusok visszautasították a próbálkozásaimat azzal kapcsolatban, hogy megmutassam nekik a Krisztusi magasabb utat. A fekete-fehér nézőpontjuk felhasználásával próbálták azt igazolni, hogy miért utasítják el az Élő Krisztust, hogy miért helyezik a saját megkövült nézeteiket az Élő Isten elé. A relatív elképzeléseik felhasználásával igazolják azt, hogy miért nem akarnak eljutni Isten valóságának közvetlen megtapasztalása élményéhez, ahhoz az élményhez, amelyet felajánlani voltam hivatott mindazok számára, akik hajlandóak voltak lemondani a halandó önazonosságukról énértem.
Túllépés a szélsőséges mértékű önzésen
Emlékeztek arra, amit korábban mondtam, hogy az ego létrehozza az üdvözülés hamis útját? A fekete-fehér logika felhasználásával az ego azt a benyomást kelti, hogy az üdvözülés alapja az, ha az egyetlen igaz valláshoz csatlakoztok, és megfeleltek azon vallás külső elvárásainak. Minél többen azonosítják önmagukat az egójukkal, annál inkább ki vannak téve annak, hogy higgyenek ebben az illúzióban. Nagyon egyszerűnek tűnik, hogy a saját szemetekben lévő gerenda kihúzásának nehéz munkája helyett csak előre meghatározott doktrínákban higgyetek és csak külső szabályokat kövessetek.
A szellemi út kezdő szintjén az emberek hajlamosak az üdvözülés fekete-fehér megközelítésének elfogadására. Így nagyon céltudatossá, vagy akár fanatikussá is válhatnak egy bizonyos hitrendszert követve, legyen az vallási, politikai vagy tudományos természetű, és teljes mértékben megtagadják annak megkérdőjelezését. Ez az oka annak, hogy néhány ember képes elhinni azt, hogy ha Isten ellenségét elpusztítja, akkor azonnal üdvözülni fog.
Itt jutunk el azon részletek egyikéhez, amelyet az érettebb útkeresőknek meg kell érteniük. A fekete-fehér gondolkozás szélsőséges eredményeként az emberek teljes mértékben önközpontúak lesznek, önzővé válnak. Gyakran hiszik azt, hogy felsőbbrendű jogokkal rendelkeznek ahhoz, hogy bármit megtegyenek, amit csak akarnak, és bárki, akik ellenkezik velük, beleértve az emberiség fennmaradó részét, az téved. Úgy kezdenek el viselkedni, mint a ragadozó állatok, akik bármit elragadhatnak, amit csak akarnak, és nem hajlandóak azon elgondolkozni, hogy a cselekedetük milyen hatással van másokra, milyen kimenetellel bír hosszútávon, vagy a magasabb princípiumokat figyelembe véve. Az emberiség a múltban sokkal alacsonyabb tudatszinten volt, mint napjainkban, amelyet a barlangban lakó ember társadalma jól mutat, ahol a dzsungel törvénye uralkodott. Napjaink világában ez a tudatszint fedezhető fel számos bűnöző esetében a szervezett bűncselekmények vezetőinél, a pedofília területén, vagy a sorozat gyilkosok esetében.
Hogyan kezeljük a nagyon önző embereket, és hogyan emeljük őket egy magasabb szellemi szintre? A szélsőséges önzés állapota az ego relatív logikájának szélsőséges megnyilvánulása. A Krisztusi tudat szintjén látjátok azt, hogy minden élet egy, és ha másoknak ártotok, akkor magatoknak is ártotok. Ha teljes mértékben az anti-krisztusi tudat csapdájába kerültetek, akkor azt gondoljátok, hogy bánthattok másokat anélkül, hogy magatoknak ártanátok, sőt azt is gondolhatjátok, hogy jogotok van bármit megtenni, amit csak akartok, függetlenül attól, hogy az másokat hogyan érint. Ezt az egótok relatív logikájával igazoljátok, amely valóban úgy láttatja veletek, hogy minden, beleértve a totális önzés is, igazolható.
Hogyan kezdenek el az emberek e fölé a tudatszint fölé emelkedni? Azáltal, hogy érzékelik azt, hogy létezik valami az ego viszonylagos logikáján túl is, van valami, ami jó, és ami rossz egy magasabb mérték alapján. Látjátok a lényeget? Ha teljesen önzők vagytok, akkor nem láttok túl az ego viszonylagos logikáján, és ezért azt gondoljátok, hogy jogotokban áll bármit megtenni, amit csak akartok. A totális önzés állapotából való kiszabadulás kezdetén rá kell ébrednetek arra, hogy van egy magasabb szintű mérték a viselkedésetek megítélésére, ezért úgy döntötök, hogy bizonyos önző viselkedésmintákat megpróbáltok korlátozni önmagatokban.
Az önzés csapdájába esett emberek többségénél ez a felismerés akkor veszi kezdetét, amikor valaki Isten-félelmet kelt bennük. Más szavakkal, ráébrednek arra, hogy a cselekedeteiknek léteznek hosszú távú következményeik, a lelküknek szembe kell nézniük a jelenlegi életük tetteinek következményeivel, tehát a haláluk után vagy a Mennybe jutnak, vagy a pokolban égnek örökké. Ezért a rövidtávú szélsőségesen önző magatartásukat kezdik a magasabb mértéknek megfelelően megváltoztatni.
Mivel azonban ezek az emberek még mindig az egójukkal azonosítják önmagukat, ezért még nem képesek meglátni az ego relatív logikájának a korlátait. Nekik ezért egy nagyon egyszerű fekete-fehér hitrendszerre van szükségük, amely egyértelműen jelzi azt, hogy hogyan kerülhetik el a poklot, és hogyan juthatnak a Mennybe. Itt jön azonban egy árnyalt pont. Ha az emberek hozzákezdenek az önző magatartásuk megváltoztatásához, akkor érnek el arra a fordulópontra, ahonnan már elkezdődhet a fejlődésük. Itt azonban az a valós veszély fenyegeti őket, hogy az egójuk a fanatizmus zsákutcájába sodorja őket, ahol azt feltételezik, hogy Istent szolgálják, ha harcolnak az ellen, amit a hitrendszerük Isten ellenségének állít be. Ez természetesen megállítja az ilyen emberek fejlődését.
Ha azonban az emberek elkerülik a fanatizmust, akkor lehetőség van arra, hogy valós spirituális fejlődést érjenek el a fekete-fehér hitrendszert követve. Ennek az az oka, hogy ha azt hiszitek, hogy bizonyos cselekedeteitek a pokolba juttatnak benneteket, akkor ez nagyon erős motivációt jelent abba az irányba, hogy változtassatok az önző viselkedéseteken. Ennek eredményeként a lélek kevesebb karmát teremt, ezáltal a lélek fokozatosan megszabadíthatja magát legalább a dualista harc bizonyos mértékű lehúzó erejétől. Ha totálisan önzők vagytok, akkor bármit is tesztek, az mind negatív karmát teremt, amely még jobban megerősíti azt az érzéseteket, hogy mindenkivel harcban álltok. Ha felszabadítjátok magatokat bizonyos mértékben ettől a nyomástól, akkor láthattok át az önzőbb elképzeléseiteken, és így megszabadíthatjátok önmagatokat az ego néhány illúziójától.
Ne ítélkezzetek!
Arra utalok, hogy bár a legtöbb fundamentalista keresztény visszautasítja a weboldalamat azzal, hogy ez az ördög műve, azért vannak olyan emberek, akik a fundamentalista hitrendszerrel is képesek fejlődést elérni. A gond azonban az, hogy ez a fejlődés csak egy bizonyos ideig tart. A fekete-fehér felfogás ugyanis nem visz benneteket a szellemi utatokon egy bizonyos szinten túl. Mivel erre az útra erős hatást gyakorol az ego relatív logikája, ezért könnyen válhat zsákutcává, amely az ítélkezés és a gőg lefelé tartó spiráljára vihet benneteket, amely csak kevéssel jobb, mint az önzés lefelé tartó spirálja.
A gond az, hogy a fekete-fehér meggyőződésrendszer automatikusan együtt jár az értékítélettel. „A gyülekezetünk tagjai jók (autómatikusan), mindenki más pedig rossz.” Ez nyilvánvalóan azt eredményezi, hogy az emberek az egójuk viszonylagos mércéje alapján ítélnek meg másokat. Ahogyan mondtam:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. (Máté 7,1-2)
Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek! (János 7,24)
A látszat utáni ítélkezés azt jelenti, hogy egy viszonylagos, dualista mérték alapján ítélkeztek, amelyet az ego teremtett. Az igaz ítélettel való ítélkezés pedig azt jelenti, hogy képesek vagytok megkülönböztetni a Krisztusi tudat meglátása alapján az abszolút igazságot. Ha az ego alapján ítélkeztek, akkor szükségszerűen úgy érzitek, hogy ti jobbak vagytok másoknál, amely spirituális gőgöt eredményez, és amely a dualista tudatszinthez köt benneteket.
Látjátok, hogy mire utalok? Az ego egy viszonylagos mércét akar, amely engedélyezi azt, hogy olyan megjelenést ölthessen, hogy ő jobb másoknál. Ez azt az illúziót teremti meg, hogy mivel jobbak vagytok bizonyos embereknél, ezért ti biztosan üdvözülni fogtok. Ahogy azt már az előző értekezésben említettem, a Krisztusi tudatban nincs efféle értékítélet. Mindaz, ami összhangban van Isten törvényével az valós, és ami pedig nincs összhangban, az valótlan. A Krisztus nem használja a jó és a rossz relatív meghatározásokat, a dolgokat nem viszonylagos mércével méri, amely fokozatosan az egyik szélsőségből (jó) a másik szélsőségbe (rossz) vezet. A Krisztusi tudat nem a látszat után ítél, csak azt veszi figyelembe, hogy valami valós-e, vagy valótlan.
Úgy gondolhatjátok, hogy az egóval való azonosulás legmélyebb szintje a teljes önzés állapota. Ilyenkor teljes mértékben azonosultok a dualista harccal, azt gondolva, hogy az élet folytonos harc köztetek és a világ között. Amint e fölé emelkedtek, akkor már a legmélyebb önzésből kikerültetek, ennek következtében úgy érzitek, hogy jobbak vagytok, mint azok, akik még mindig ilyen „primitíven” viselkednek. Az alacsonyabb szinteken belemerülhettek egy-egy vallásba annak érdekében, hogy elpusztítsatok mindent, ami a hiteteket fenyegeti, azt gondolva, hogy Isten majd megjutalmaz benneteket mindezért. A következő fokozat során a vallási kötődésetek motivációja az lesz, hogy bizonyíthassátok a hitetek felsőbbrendűségét, ezzel azt a látszatot keltve, hogy ti annyira jók vagytok, hogy számotokra Isten kétséget kizáróan biztosítja majd az üdvözülést.
Egy zárt kör
A gond az, hogy mindaddig, amíg azt gondoljátok, hogy a világ fekete-fehér, addig egy bizonyos ponton túl nem fejlődtök. A fekete-fehér gondolkodás egy olyan mércét állít fel, amely két szélsőséggel rendelkezik, és amely arra készteti az embereket, hogy e közül a két szélsőség közül válasszanak. Más szavakkal, ha a világ egy epikus harc részévé válik, amely Isten és az ördög között zajlik, akkor nektek nyilvánvalóan Isten oldalára kell állnotok, annak érdekében, hogy üdvözülhessetek. Amikor azonban ezt a harcot fekete-fehér keretek között határozzák meg, akkor úgy tűnik majd, hogy ha Isten oldalára álltok, akkor az azt jelenti, hogy egy bizonyos valláshoz csatlakoztok a világotokban. Ha pedig egyszer azt a bizonyos vallást választottátok, akkor kritika nélkül el kell fogadnotok annak doktrínáit, mert ha nem, akkor az ördögéi lesztek, és a pokolba juttok.
Ez a gondolatsor nyilvánvalóan félelemre alapozott megközelítéssel viszonyul az üdvözüléshez, amely két problémát vet fel. Az egyik az, hogy nem léphettek be Isten országába mindaddig, amíg BÁRMILYEN fajta félelem marad a lényetekben. Ezért mondtam azt, hogy:
Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. (Máté 22,36-37)
Amíg túl nem léptek a félelmen, addig nem vehetitek magatokra a Krisztusi tudatszintet. De hogyan juthattok túl a félelmen? Részben a racionális elméteket felhasználva úgy érvelhettek, hogy a félelem a tudás hiányából fakad, és részben azáltal, hogy közvetlenül megtapasztaljátok Isten transzcendens valóságát, amelynek során megtapasztaljátok azt a tökéletes szeretetet, amely kiűz belőletek minden félelmet. A gond azonban az, hogy mindaddig, amíg a fekete-fehér gondolatrendszer csapdájában vagytok, addig féltek meglépni bármelyiket a kettő közül.
A hitrendszeretek ugyanis erősen elbátortalanít benneteket azzal kapcsolatban, hogy önálló véleményetek legyen és megkérdőjelezzétek azt a hitrendszert, amely a félelmetek alapja. Ezen a bolygón pedig minden fekete-fehér gondolatrendszer azt állítja, hogy nem lehet Istent közvetlenül megtapasztalni, egy külső vallásra és annak papjaira van szükségetek, akik közvetítőként szolgálnak köztetek és Isten között. Ezért öltek meg engem a zsidó vallás fekete-fehér gondolkozású tagjai azután, miután azt állítottam, hogy Isten országa bennetek van.
A félelem tehát önmagában változtatja át a fekete-fehér hitrendszert egy zárt körré, egy tudatcsapdává. Börtönt teremt a tudatotok számára, és ha egyszer a Tudatos Én abba belekerül, akkor az ego elhajítja az ajtó kulcsát. A Tudatos Én bármelyik pillanatban kiléphetne, de ehhez szembe kellene néznie a saját félelmeivel, és szembesülnie kellene azzal a ténnyel, hogy a fekete-fehér hitrendszer illúzión alapul.
Mint láthatjátok, a fekete-fehér gondolkodásmód pszichológiai hatása az, hogy általa a figyelmeteket egy olyan mércére fókuszáljátok, amely két szélsőséget foglal magába, és az azt hiteti el veletek, hogy az igazságot ezen a mércén belül valahol megtalálhatjátok. Más szavakkal, nincs semmi más, csak a relatív mérce. Ennek ellenére bármikor, úgy értem, hogy BÁRMIKOR, ha olyan gondolatrendszert tesztek magatokévá, amely ellentétpárokon alapul, akkor dualista hitrendszerrel rendelkeztek. Egy ilyen hitrendszerben az ellentétpár MINDKÉT TAGJA AZ ANTI-KRISZTUSI TUDAT RÉSZE.
Tudom, hogy ez az állítás ijesztően hangzik, ha arra a tényre gondoltok, hogy a legtöbb vallás, a kereszténységet is beleértve, a világot a jó és a rossz, Isten és az ördög közötti epikus harcként definiálja. De mint ahogy már mondtam, a spirituális úton eljön egy olyan állomás, ahol az embereknek túl kell lépniük a szélsőségesen önző magatartásukon, amelyet a fekete-fehér gondolatrendszer követ. Eljön azonban egy olyan pont is, amikor a fejlődésetek során ezen is túl KELL lépnetek annak érdekében, hogy további fejlődést érhessetek el. Ezt pedig csak úgy tehetitek meg, ha a Krisztusi tudat elérésére törekedtek, amely fölötte áll a két szélsőségen, amelyet a fekete-fehér gondolatrendszer határozott meg.
Látjátok-e, hogy mire utalok? Mint ahogy már a korábbi értekezéseimben elmagyaráztam, Isten valóságát nem tehetitek relatív skálára; az nem rendelkezik ellentétes polaritással. Isten valóságának nincs ellentéte, mivel az, ami Isten valóságán kívül esik, az valótlan. Ami pedig valótlan, az nem lehet ellentétben azzal, ami valósággal bír. Éppen ezért a Krisztusi tudatban csak a valós van jelen, és az, amely valótlannak tűnik abból adódóan, hogy a szabad akarat törvénye lehetőséget adott ideiglenes megjelenésének, annak ellenére, hogy kívül esik Isten valóságán. Ez a valótlanság azonban csak azoknak a társteremtők a tudatában lehet jelen, akik a dualitás csapdájába kerültek.
Csak az anti-krisztusi tudat szintjére kerülve lehetségesek az ellentétek. Ebben a gondolatkörben úgy tűnik, hogy olyan ellentétek vannak jelen, mint jó és rossz, igaz és hamis. Ezek az ellentétek kioltják egymást, és mivel az egyik el tudja pusztítani a másikat, ezért úgy tűnik, hogy mindkettő ugyanazzal a valósággal bír. Ez ad teret a gonosztól való félelemnek, mivel az dualista gondolatrendszer keretein belül az emberek a gonoszt is valósnak gondolják, és azt hiszik, hogy az valós hatalommal rendelkezik felettük. Ha azonban a Krisztusi tudatszintre kerültök, akkor láthatjátok azt, hogy a gonosz nem valós, és a megjelenése nem jelent hatalmat felettetek, ezért elveszítitek a félelmeteket. A trükk az, hogy a gonosz valósága a relatív jóval egyezik meg, ezért a Krisztusi tudatot kell használnotok ahhoz, hogy láthassátok Isten abszolút jóságát.
Arra utalok, hogy a fekete-fehér hitrendszer azt hiteti el veletek, hogy a relatív jó irányába kell elmozdulnotok, és kerülnötök kell annak ellentétét, vagyis a rosszat, a gonoszt. Ezért azt hiszitek, hogy egy állítás vagy igaz, vagy hamis, vagyis arra az oldalra kell állnotok, amelyről ti, vagy a hitrendszeretek azt állította, hogy igaz, és kerülnötök kell mindazt, ami ezzel ellentmond, vagy ezen túllép.
Az emberek azt gondolják, hogy ha a relatív jó irányába mozdulnak el, akkor Isten irányába mozdulnak. Ez igaz is és nem is. Ha az önző magatartástól elfordultok, akkor az egoista viselkedés extrém formájától fordultok el. Ez lehetőséget ad, de CSAK a lehetőségét adja meg annak, hogy a dualitás fölé emelkedjetek, amely közelebb visz benneteket Istenhez. A nagy kérdés azonban az, hogy az egyik relatív extrém irányába mozdultok-e el, vagyis annak a jónak az irányába, amelyet az ego határozott meg, amelynek következtében nyilvánvalóan a gőg csapdájába kerültök, vagy meglépitek azt, hogy a dualista szélsőségeken túlra juttok.
A Krisztusi valóságot nem lehet beleerőltetni a dualista elképzelésrendszerbe; a Krisztusi valóság SOHA nem ellentétek mérlegén található. A Krisztusi igazság a dualitáson túl található, ezért csak úgy lelhettek rá, ha ennek a világnak a fekete-fehér gondolkozásrendszerén túlra igyekeztek. Mint ahogy már mondtam, ha a lélek egy bizonyos szintű érettségi fokra eljut, akkor készen áll arra, hogy megkérdőjelezze a meglévő hitrendszerét, és ráébredjen arra, hogy a világ nem fekete és fehér.
Sokkal tovább beszélhetnék még a fekete-fehér gondolkodásról, de a legfontosabb tény az, amit meg kell értenetek, hogy az a tudatotok számára csapdává válhat. Ha egyszer elfogadtok bármilyen fekete-fehér hitrendszert, akkor az ego bármikor képes lesz bombabiztos érvekkel előállni ahhoz, hogy miért nem szükséges a dolgok mögé néznetek. Nagyon sok fundamentalista keresztény hiszi azt, hogy a kereszténység az egyetlen helyes hitrendszer, a Biblia pedig tévedhetetlenül Isten szava, és az ő szó szerinti értelmezésük valós egyedül. Ezért szerintük minden, ami a jelenlegi meggyőződésükön túlmutat, az az ördögtől való, ezért el kell kerülniük az azon való gondolkodást. Ez az oka annak is, hogy miért utasítják el ezt a web felületet is úgy, ahogy a zsidó vallás fundamentalistái elutasítottak engem, amikor a Földön hús-vér emberként jártam.
Ehhez hasonlóan nagyon sok tudományosan gondolkodó ember hiszi azt, hogy semmi sincs az anyagi világegyetemen kívül. Éppen ezért minden olyan elképzelésrendszer, amely természetfeletti okokra hivatkozik, az szerintük tudománytalan, vagyis a szubjektív tudat terméke. A fekete-fehér gondolkodás MINDEN esetben elzárja a tudatotokat a fejlődéstől. Mint ahogy már említettem a korábbi értekezésemben, ha lehorgonyoztok annál a valóság leírásánál, amelyet az anti-krisztusi tudat teremtett meg, akkor azt arra használjátok, hogy azt igazoljátok vele, hogy miért nem kell keresnetek az Igazság Szellemével való közvetlen tapasztalatotokat.
Emberek milliárdjai estek a fekete-fehér gondolatrendszer valamelyik változatának csapdájába. Azonban azoknak az embereknek a többsége, akik erre a web felületre nyitottak, már kezdik látni ennek hamisságát a vallásokban, az életben, az üdvözüléssel kapcsolatban. Ők azok, akik már kezdenek átlátni azon az illúzión, hogy csak egy igaz vallás van, hogy az ő oldaluk mindenben a valóságot képviseli, míg a másik megközelítés az hibás. Kezdenek ráébredni arra, hogy az élet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a fekete-fehér gondolkozás sugallja, és arra is, hogy egy kifinomultabb megközelítésre van szükség. Kezdenek eltávolodni a szélsőségességtől és a vakbuzgóságtól és gyakran az értékítéletektől és a spirituális gőgtől is, amelyek olyan gyakoriak a fekete-fehér megközelítésben.
Azt mondhatjuk, hogy ezek az emberek kezdenek átlátni az ego fekete-fehér illúzióján. Annak ellenére, hogy mindez egy magasabb szintet jelent, a szellemi útkeresők számára különösen fontos, hogy ráébredjenek arra, hogy még mindig nem kerültek az ego viszonylagos logikája fölé. Mint már említettem, az egóba épített ellentmondás miatt az ego arra törekszik, hogy minden helyzetben ellentéten alapuló nézőpontot hozzon létre. Nyilvánvalóan a fekete-fehér gondolkodás pont egy ilyen ellentétpárt képvisel, de ez a gondolkodásmód teremti meg a saját ellentétét is. Más szavakkal, a fekete-fehér gondolkodásmódnak is megvan a saját ellentéte. Ha az emberek kezdenek a fölé emelkedni, akkor nagyon gyakran az ellentétes szélsőségbe jutnak. A következő értekezés során ezt a szélsőséget vizsgáljuk majd meg, és remélem, hogy ezzel megelőzhetem azt, hogy az őszinte útkeresők tovább ragadjanak itt, mint ahogy az szükséges.
|
