Szombat
2017-11-25
11:18 AM
A fejezet kategóriái
Cikkeim [355]
Video [68]
Zene [17]
Angyal kártyák [30]
Google
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 46
Pagerank
Google PageRank
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Keresés
Barátaink:
  • Sátorhelyi néptáncegyesület
  • spirituális ébredés
  • google optimalizálás
  • Ezoteria Magazin

    Cikkek katalógusa

    Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

    JÉZUS TANÍTÁSAI 10/2. rész
    JÉZUS TANÍTÁSAI

    10. rész
     
     
     
     
     
     

     
     
    Ebben az értekezésemben a lépést távolabb lépve a teljesebb kép megláttatására törekszem, és még világosabb magyarázattal szolgálok arra vonatkozóan, hogy az egónak hogyan sikerül elérnie azt, hogy elterelje az emberek figyelmét az üdvözülés felé vezető igaz útról, vagyis az öntranszcendencia belső útjáról. Mint ahogy már a korábbi értékezésemben elmagyaráztam, ti spirituális lénynek lettetek megteremtve, és az eredeti terv szerint nem volt betervezve az, hogy elveszítitek a valós eredetetek, önazonosságotok észlelését. A saját szabad akaratotok döntése következtében szereztek tapasztalatokat a dualitás tudatszintjével kapcsolatban, ezáltal a tudatos énetek fokozatosan jutott el arra a szintre, hogy önmagát a forrásától, a saját magasabb Énjétől és Istentől elkülönülve érzékeli.  Az elkülönülésetek elfogadása az egóhoz fűződik, és azóta az ego azon dolgozik, hogy áthatolhatatlan falat építsen a tudatos énetek és az általatok elfogadásra váró valódi önazonosságotok, mint Isten társteremtői, között.
     
    Az elkülönülés folyamata a legtöbb társteremtőt egy önmagát erősítő lefelé tartó spirálra vitte, vagy helyesebben a spirált az ego és az anti-krisztusi erők erősítették, ezek vitték egyre távolabbra, az Istentől való egyre fokozottabb elidegenedés irányába. Mindezek eredményeként olyan önazonosság jött létre, amely az anyagi világ dolgain alapul, beleértve a fizikai testet és az egót. Elméletileg nincs határa annak, hogy ez a lefelé tartó spirál meddig juthat, és vihet benneteket el oda, hogy teljes meggyőződéssel higgyétek azt, hogy Istentől el vagytok különülve, vagy azt, hogy Isten nem is létezik. Van azonban egy olyan erő a lényetekbe építve, amely ellene hat ennek a lefelé tartó erőnek, mégpedig az a bennetek lévő vágy, amely alapján olyasmire vágytok, amely több annál, mint amit az anyag világa számotokra nyújthat.
     
    Minél mélyebben süllyed bele az önazonosságotok az anyag világába, annál jobban korlátozzátok annak érzékelését. Ti ugyanis, hogy úgy mondjam, egy börtönt építetek magatok köré, amely fokozatosan egyre szűkül, amelyben már alig tudtok megmozdulni. Minél szűkebbé válik a mentális börtönötök, annál nagyobb arra a lehetőségetek, hogy észleljétek az ürességét a világ dolgainak, és úgy döntsetek, hogy valami több keresésére indultok. Bár nem garantált az, hogy ez mindenkivel megtörténik, mégis a legtöbb társteremtő egyszer csak eléri azt az alsó pontot, amikor úgy dönt, hogy visszafelé indul el a kevésbé korlátozott önazonossága irányába.
     
    Az ego jobban kedvelné azt, ha ezt a fordulópontot soha sem érnétek el, de ha ez mégis megtörténik, akkor sem adja fel az ego egyszerűen. Ellenáll minden felfelé irányuló lépéseteknek, és az elsődleges fegyvere, amelyet erre felhasznál az az, hogy eltereli a figyelmeteket a belső útról. Az ego ugyanis egy hamis utat akar megteremteni, amely elhiteti veletek azt, hogy anélkül is üdvözültök, ha nem konfrontálódtok az egóval, és nem hagyjátok, hogy meghaljon.
     
    Nem minden társteremtő süllyed ugyanarra az alacsony szintre, mielőtt visszafordulnának. Ezen a bolygón a legalacsonyabb szintet, amelyre le lehet süllyedni a barlanglakó ember képviseli, vagy más olyan primitív kultúrák, amelyek nem rendelkeznek valódi spiritualitással. (Nem minden természeti nép kultúrája tartozik ebbe a csoportba.) Ők ugyanis alapvetően úgy éltek, mint az állatok, leszámítva azt, hogy kevesebb szőr volt a testükön, és több agysejt a koponyájukban. A figyelmük csaknem teljesen a fizikai túlélésükre összpontosult, véget nem érő harcokat folytattak a saját fajtájukkal, az állatokkal, de még a anya természettel szemben is.
     
    Az a tény, hogy az emberiség többsége már nem így él, azt mutatja, hogy az emberiség magasabb tudatszintre, magasabb önazonosság szintre fejlődött. Ez azt bizonyítja, hogy az legtöbb ember a Földön már túljutott a fordulóponton, és megkezdte az útját felfelé. A legtöbb ember azonban tudatosan ennek még nincs tudtában, nem értik még ennek folyamatát, ezért az egójuk, és ennek a világnak a fejedelme könnyen tudja manipulálni őket.
     
    Az ego megosztó taktikája
    Mindaddig, amíg a lefelé tartó spirálon vagytok, addig az egótok sikeresen semlegesíti, vagy feledteti el veletek azt, hogy valami többre vágytok. Az ego azonban a legtöbb embernél nem képes végtelen hosszú ideig ezt tenni, ezért az emberek előbb, vagy utóbb eljutnak a fordulópontjukhoz. Lényeges, hogy megértsétek azt, hogy bár az ego mindent megpróbál annak érdekében, hogy megakadályozza a visszafordulásotokat, valójában nem szükségszerűen boldogtalan akkor, ha a magasabb önazonosságotok irányába indultok el.
     
    Ez esetleg ellentmondásnak tűnhet, amelynek az oka az, hogy az ego tele van ellentmondásokkal. Valójában az ego egy hatalmas ellentmondás önmagában, amelynek a magyarázata a későbbiekben következik. Az ego csak ennek a világnak a dolgait látja, ezért a személyes egótok végső diadala az lenne, ha ti abszolút hatalommal rendelkeznétek ebben a világban.  Más szavakkal, az ego mozgatórugói az ellentmondások. Egyrészt megtesz mindent azért, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy felfedezzétek és kövessétek a valós spirituális utat, amely oda vezet, hogy olyan önazonosságot hoztok létre magatoknak, amelynek az ego nem része. Annak érdekében, hogy az ego megakadályozzon benneteket abban, hogy megtaláljátok a spirituális utatokat, az ego hajlamos benneteket olyan tudatszintre vinni, amelyben olyannak tűntök, úgy viselkedtek, mint az állatok, akik a fizikai testük túléléséért harcolnak. Hajlandó arra is, hogy teljes mértékben lerombolja az önértékeléseteket annak érdekében, hogy az irányítása alatt tarthasson benneteket.
     
    Ez azonban nagyon korlátozott önazonosságot eredményez, amely azonban nem felel meg az ego lényegi szükségleteinek. Az ego ugyanis csak erre a világra figyel, viszonylagos párhuzamot vonva köztetek és a többi ember között. Ha nagyon alacsony szintű létezést testesítetek meg, mint amilyen a barlanglakó emberekre jellemző, vagy az utcán lézengő csavargókra, akkor az egónak nehezére esik fenntartani annak illúzióját, hogy ti jobbak vagytok másoknál. Ezért egy ilyen fajta létezés következtében ti és az egótok is boldogtalanná válik.
     
    Arra utalok, hogy bár az ego egy része fél a fordulattól, fél attól, ha a létezésnek egy magasabb szintjét járnátok, az ego másik része azonban örül ennek mindaddig, amíg fenn tudja tartani az uralmát rajtatok, és távol tud benneteket tartani attól, hogy egy bizonyos irányban valami több felé vágyakozzatok. Mindennek a mechanizmusnak a jobb megértéséhez hadd vázoljam fel gyorsan azokat az állomásokat, amelyeken a legtöbb olyan ember végig halad, akik a valós önazonosságuk felé vezető úton igyekeznek felfelé:
     
    A legalacsonyabb szinten a figyelmeteket és ez energiáitokat a fizikai testetek fenntartására összpontosítjátok. Ekkor az életetek folytonos küzdelem a saját fajtátokkal, az állatokkal, a természettel és a korábbi életeitekből adódó saját karmátokkal. A dualista tudatszintnek ez a legalacsonyabb szintje, a fekete-fehér gondolkozás, amely oda vezet, hogy azt gondoljátok, hogy nektek egyénileg kell megküzdenetek az egész világgal. Ez nyilvánvalóan nagyon korlátolt létezésérzetet jelent, amelynek következtében a legtöbb ember az ilyen életformában való néhány megtestesülés után úgy kezd el vélekedni, hogy kell, hogy legyen ennél több, kell, hogy legyen valami több, mint a túlélés. Gyakran ez válik a felfelé kapaszkodás kiindulópontjává.
     
    Ha túlélő módban éltek, akkor a világot úgy látjátok, hogy az szűkölködik a forrásokban, ezért nektek mindenért meg kell küzdenetek annak érdekében, hogy megkaparinthassatok minden egyes dolgot magatoknak mások elől, vagy a természettől. Valójában azonban ez az érzékelés a dualista tudatszintből ered. Akkor juttok ki ebből a tudatszintből, ha ráébredtek a szavaimban megbújó azon igazságra, hogy az Atya öröméül szolgál az, ha nektek adhatja a birodalmát, a bőséggel teli életet. Ezért először Isten birodalma felé törekedjetek, vagyis a krisztusi tudatszint elérésére, ami után minden más megadatik majd számotokra.
     
    Az ego azonban a legtöbb embert meggyőzi arról, hogy a figyelmüket és az energiájukat inkább arra fókuszálják, hogy ennek a világnak a dolgait halmozzák fel önmaguk számára. Ezért az anyagi javak birtoklása válik az életük céljává, így az emberek sok életet töltenek el azzal, hogy valamilyen végső gazdagsághoz eljussanak, amely feltehetően kielégíti majd a valami többre irányuló vágyakozásukat. Az ego meg van elégedve ezzel, mert általa képes elhitetni veletek azt, hogy amennyiben többet birtokoltok másoknál, akkor jobbak vagytok azoknál.
     
    Míg a birtoklás hosszú ideig kielégítheti a valami több felé irányuló vágyakozásotokat, egy ponton túl azonban már üres ígéretnek kezd tűnni. Ekkor ébredtek rá arra, hogy mindegy, hogy mi mindent birtokoltok, nem érzitek magatokat tökéletesen elégedettnek. Az is tény azonban, hogy minél többet halmoztok fel, annál több idő és energia szükséges ahhoz, hogy megvédjétek azokat azoktól az erőktől, amelyek arra törekednek, hogy elvegyék azokat tőletek. Végül azonban mindegy, hogy mi mindent halmoztatok fel, a halált nem kerülhetitek el, amely nyilvánvalóan azt jelenti, hogy mindeneteket elveszítitek. De hogyan kerülhetitek el a veszteség érzését? 
    Ennek magasabb tudatszintű útja az, ha a valós „nem-ragaszkodás” állapotára törekedtek a világ dolgait illetően. Ez eredhet abból a felismerésből, hogy létezik az életben egy magasabb cél, mégpedig a tudatszintben való gyarapodás célja. Ha egyszer túlléptek az egón, és eléritek a krisztusi tudatszintet, akkor Istenre bízzátok az életetek irányítását, és mivel Istennel együtt minden lehetséges, ezért ráébredtek arra, hogy ti, vagyis az ego énetek semmit sem képes tenni, csak az Atya, aki bennetek lakozik, a saját ÉN VAGYOK Jelenlétetek az igazi cselekvő.  Istennel pedig minden lehetséges.
     
    Az egónak azonban a legtöbb ember figyelmét sikerül elterelnie a valós útról. Amikor az emberek ráébrednek arra, hogy az anyagi tulajdonaik nem elégítik ki őket, akkor az ego meggyőzi őket arról, hogy valójában arra az erőre van szükségük, amellyel a sorsukat irányíthatják. Ezért néhányan arra kezdenek törekedni, hogy megszerezzék a végső hatalmat a Földön, hogy általa az életük minden aspektusán uralkodhassanak. Ez nyilvánvalóan egy olyan harcban rögzíti őket, amelyben a hozzájuk hasonlóak vesznek részt. Az ilyen emberek gyakran két ellentétes táborra oszlanak, és több életet is eltöltenek a céljaik megszerzéséért irányuló harcokban, vagy esetleg az epikus csatározások végső célja érdekében folyó harcban, amelyet az emberek a jó és a rossz közötti harcként határoznak meg.
     
    Az emberek ismételten életeket tölthetnek el az ezen a szinten való csatározással mindaddig, amíg végül ráébrednek arra, hogy lehetetlen végső hatalomra, uralomra szert tenni, vagy pedig az ilyen erők birtoklása még mindig nem elégíti ki a valami több felé irányuló vágyódásukat. Ez a felismerés okozhatja azt, hogy az emberek egy teljesen más szintre lépjenek tovább.
     
    Az anyag világán túl
    Ha összehasonlítjátok a fent említett állomásokat, akkor láthatjátok azt, hogy azok azonos jellemzőkkel rendelkeznek:
    Saját énetekre fókuszáltok, a fizikai testetek és az egótok a központ.
     
    A hiány érzetére fókuszáltok, vagyis úgy érzékelitek, hogy nem vagytok teljesek önmagatokban, önmagatokon kívül valami másra van szükségetek.
     
    Arra fókuszáltok, hogy megszerezzétek azt, amire szükségetek van az anyag világából.
    Arra összpontosítotok, hogy önmagatokat másokhoz hasonlítsátok, azt gondolva, hogy ti jobbak vagytok náluk akkor, ha több tulajdonnal, hatalommal rendelkeztek, mint ők.
     
    Ahogy a társteremtők egyre érettebbé válnak, úgy fokozatosan kezdenek ráébredni arra, hogy az anyag világa nem jelentheti az élet teljességét. Ekkor válik az egyén nyitottá arra a lehetőségre, hogy lehet valami az anyag világán túl is, és lehet valamilyen formájú folytatólagos létezés abban a világban a test halála után. Ezért lehetséges az, hogy az ehhez a világhoz való viszonyulásotok hatással van arra, ami a túlvilágon történik majd. Az egyén ilyenkor jut el az ébredéshez, vagy vált át egy hiten alapuló életformára.
    Az egótoknak az a része, amely fél attól, hogy elveszíti a hatalmát felettetek, azt szeretné, ha ez az értekezés nem létezne, hogy továbbra is az anyagi világra összpontosítsatok. A hiten alapuló beszélgetéseket az ego mindig csapásként érzékeli. Az ego másik része viszont úgy viszonyul mindehhez, hogy „ha nem tudom legyőzni, akkor inkább csatlakozom hozzá”, és arra törekszik, hogy a hiten alapuló beszélgetéseket arra használja, hogy az irányítása alatt tartson benneteket.
     
    Azt mondhatjuk, hogy a fent említett állomások a fejlődéseteknek az anyag szintjén megnyilvánuló állomásai, most pedig felvázolom nektek a hiten alapuló állomások némelyikét:
     
    A legalacsonyabb szintet a fekete-fehér gondolkozás jellemzi, amely alapján az emberek azt hiszik, hogy csak egy igaz vallás létezik.  Szerintük ezért csak a saját vallásuk hívői üdvözülhetnek, amely azt jelenti, hogy csupán a tény, hogy valaki az adott vallás híve, és követi annak külső elvárásait, általa az üdvözülése garantált. Amikor az adott életáramlat először ébred rá arra, hogy létezik valami az anyagi világon túl, akkor gyakran hisz az úgynevezett főáramlatú, vagy ortodox vallások nézeteiben, és azt hiszi, hogy az különb a többinél.  Ez a meggyőződés pedig megrekesztheti az embereket a relatív jó és rossz közötti harcok vallásos változataiban, amely pedig veszélyes csapda, mivel az ego képes elhitetni az emberekkel azt, hogy Isten munkáját végzik, és ezért nincs szükségük az öntranszcendenciára.
     
    Az ilyen emberek a fizikai testük halálakor azzal a biztos meggyőződéssel mennek át, hogy azonnal a Mennyországba jutnak. Éppen ezért meglehetősen nagy megrázkódtatás számukra az, amikor szembesülnek az újraszületés valóságával. Néhány életáramlat megtagadja az álmai feladását, ezért a következő megtestesülése során ismét visszaesik ugyanoda, és továbbra is az ortodox vallásokat követi.  Míg egyesek a korábbi útjukat folytatják, addig mások azt hiszik, hogy kell, hogy legyen valami más, ami teljesíti azt az ígéretet, hogy az ottani tagságuk garantálja majd az üdvözülésüket. Ezért sok életáramlatnak különféle vallások követőjeként kell újraszületnie, mielőtt végül hajlandó lesz arra, hogy elfogadja azt, hogy nincs automatikus üdvözülés.
     
    Az életáramlat ilyenkor ébred rá arra, hogy nem elég az, ha egyszerűen tagja egy külső szervezetnek, hanem az egyéni elvárásoknak is meg kell felelnie. A folyamat legmagasabb kimeneteként ráébredhet arra, hogy az üdvözülést a tudatszint határozza meg. Ahogy mondtam: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.  Senki sem juthat el az Atyához nélkülem,” vagyis a krisztusi tudatszint nélkül, amelyet képviselek.
     
    Az ego azonban gyakran hiteti el az életáramlatokkal azt, hogy amennyiben bizonyos külső elvárásokat teljesítenek, akkor kvalifikálják magukat az üdvözülésre. Ennek hatására sok életáramlat arra összpontosít, hogy jót cselekedjen, hogy meg tudja „venni” az Mennybe vezető útját azáltal, hogy teljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a hite előír. Néhányan különböző pozíciókra törekednek, vagy a vallásos szervezetekben betölthető státuszokra pályáznak, amelyekkel „megvehetik” az üdvözülésüket. Néhányan abba a zsákutcába is eljutnak, hogy arra törekednek, hogy teljesítsék az egónak a vallásos szervezetekben való hatalom megszerzésére irányuló törekvéseit. Ha ugyanis a Földön te vagy Isten legmagasabb szintű képviselője, akkor az ego azt érezheti, hogy ezáltal majdnem abszolút hatalommal rendelkezik a Földön.
     
    Az emberek ezeket az ego játszmákat játsszák, magukat másokkal buzgón párhuzamba állítva, azt gondolva, hogy ha több jót cselekednek, mint mások, akkor az üdvözölésük garantált. Egy ponton az életáramlat már nagyon sok tapasztalathoz jut a jócselekedetei ellenére is megvalósuló állandó megtestesülései eredményeként, amelynek következtében lemond erről az álmáról.
     
    A következő állomás legmagasabb potenciálja az, amikor az életáramlat teljes felelősséget vállal az üdvözüléséért, és felismeri azt, hogy a krisztusi tudatszint megköveteli azt, hogy különbséget tudjatok tenni az ego relatív „igazsága” és a krisztusi tudat abszolút igazsága között.
     
    Ennek ellenére a legtöbb életáramlat nem áll teljesen készen arra, hogy teljes felelősséget vállaljon, ezért hagyják, hogy az egójuk rávegye őket a szürke gondolkodásra, amelyről a korábbi értekezésemben beszéltem. Ennek eredményeként néhányan tagadni kezdik az minden féle hit érvényességét, amelynek következtében egy Isten nélküli senki földjén találják magukat gyakran több életen keresztül. Mások belefutnak az egyik olyanfajta tanítás változatába, amely nem kívánja meg tőlük a megkülönböztető képességük fejlesztését. Példaként említhető az, ha valaki gyengéd és kedves, akkor azt gondolhatja, hogy mindig helyesen cselekszik, és így üdvözülni fog.
     
    Annak ellenére, hogy ez a meggyőződés eltér attól, amikor valaki arra törekszik, hogy a jócselekedetei által érdemelje ki az üdvözülését, azért hasonló gondolkodási mechanizmust jelent, amely azt feltételezi, hogy ha valaki nem ítélkezik, vagy nem követ bizonyos életformát, akkor biztosan üdvözül. A gond azonban az, hogy ezt a „magasabb” tudatszintet is az ego definiálja, vagyis az anti-krisztusi tudat, és NEM a krisztusi tudat. Éppen ezért ez soha sem vezethet el a Mennybe, mindegy, hogy mennyire váltok is szakértőivé annak, hogy eljátsszátok, hogy mennyire jók, mennyire spirituálisak vagytok. Mindez egyszerűen nem más, mint az ego külsőségek után való ítélkezése, külsőségek után, amelyeket a saját relatív meghatározása alapján hoz létre. Az ego eldönti a maga számára azt, hogy mit jelent spirituális személynek lenni, azonban ez a meghatározás soha sem juttat el benneteket a krisztusi tudatszinthez. Sajnálatosan nagyon nehéz az őszinte spirituális útkeresők számára bevallani azt a tényt, hogy a spirituális keresésük félresiklott.
     
    Ez a harmadik szakasz egy nagyon kritikus szakasz a szellemi úton, pontosan azért, mivel az életáramlat nagyon nagyon sok életen át ezen a szinten ragadhat. Az ilyen életáramlatok gyakran a fizikai test halálakor erős meggyőződéssel hiszik azt, hogy üdvözülni fognak, azonban mélyen csalódniuk kell. Ha azonban nem hajlandóak felelősséget vállalni az üdvözülésükért, és nem hajlandóak különbséget tenni az ego relatív igazsága és a Krisztus magasabb igazsága között, akkor nem tudnak továbblépni. Közülük néhányan azt kezdik hinni, hogy minden rendben azzal, hogy meghatározatlan ideig újra testesülnek, és már nem éreznek csalódást amiatt, hogy nem üdvözültek. Néhányan azt hiszik, hogy önként térnek vissza a Földre, hogy fenntartsák a spirituális egyensúlyt, és hogy spirituális ajándékot jelentsenek a többieknek, amelyek miatt még inkább az válik a meggyőződésükké, hogy nem kell megváltoztatniuk az üdvözülésükhöz való hozzáállásukat.
     
    Nehéz spirituális tanítóként látni ezeket a megrekedt életáramlatokat, mivel már nagyon közel állnak a célhoz, viszont teljes mértékben elérhetetlenek számunkra. Ha csak egy kicsit is odébb forgatnák a tudatszintjük mozgatórugóját, akkor megláthatnák a teljesebb igazságot, az ego azonban elérte náluk azt, hogy mereven meg vannak arról győződve, hogy annyira spirituálisak, hogy nekik nincs szükségük arra, hogy változtassanak a nézőpontjukon. Ezért ők gyakran annyira elérhetetlenek, mint a barlanglakók, viszont teljes meggyőződéssel hiszik azt, hogy ők sokkal fölötte állnak a barlanglakóknak és másoknak is.
     
    A félelemtől a büszkeségig
    Amikor a hit állomásait összehasonlítjátok, akkor láthatjátok, hogy azok bizonyos jellemzőkkel rendelkeznek az anyag szintjén:
    Az emberek nagyon erősen az ego-énjükre összpontosítanak, azt is mondhatjuk, hogy eddig a pontig minden állomásnál arra törekednek, hogy a hitüket arra használják fel, hogy „megvédjék” az egójukat. A különbség e között és az anyag állomásai között az, hogy az emberek itt tudatában vannak annak, hogy van valami az egón túl is, és az a valami Isten. Istent azonban továbbra is önmagukon kívül érzékelik, önmagukat pedig Isten országán kívülállónak. Ennek eredményeként érzékenyen reagálnak az ego kijelentésére, amely szerint bizonyos külső elvárásoknak kell ahhoz megfelelniük, hogy beléphessenek Isten országába.
     
    Az emberek még mindig a hiányérzetre fókuszálnak, vagyis azt hiszik, hogy spirituálisan nem teljesek önmagukban, és ezért önmagukon kívüli külső megváltóra van szükségük.
     
    Ebben az esetben már ráébrednek arra, hogy az anyagi valóság helyett a spirituális valóság az, ahonnan valamire szükségük van. Bár ennek realizálása fejlődést jelent, a gond azonban az, ha azt gondolják, hogy a spirituális valóságból az a „valami” önmagukhoz képest kívülről érkezik, ők pedig közelében sincsenek annak, hogy megkaphassák.
     
    Nagyon sok spirituális ember még mindig arra összpontosít, hogy önmagát másokhoz hasonlítsa, azt gondolva, hogy azáltal jobbak másoknál, ha spirituálisabbnak tűnnek másoknál az egójuk, vagy az egyházuk elvárásaihoz képest. Annak ellenére, hogy jobb az, ha valaki a spirituális minőségének javítására törekszik annál, ha az anyagi birtoklás a fő célja, ez még mindig határmezsgye. Mert ha azért törekedtek a spirituális tökéletesedésre, hogy az ego elfogadhatóbbnak tűnjön Isten számára, vagy azért, hogy másoknál jobbak legyetek, akkor még mindig egy lehetetlen küzdelemben vesztek részt. Ugyanis mndegy, hogy mennyire spirituálisnak látszotok a földi elvárások alapján, nem juttok közelebb az Isten országába való belépéshez, ha nem birtokoljátok a krisztusi tudatszint menyegzői viseletét. Akkor nem vehettek részt a menyegzőn.
     
    Arra utalok, hogy amikor az emberek az anyag bizonyos állomásain megragadnak, az esetben gyakran a félelem motiválja őket.  Amikor a hit állomásaira kerülnek, akkor pedig a büszkeségük, a gőg kezdi el motiválni őket. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek nem fejlődnek. A félelmen való túljutás olyan eredmény, amely a spirituális úton feljebb juttat benneteket. Arra akarok azonban rámutatni, hogy a félelmen való felülemelkedés nem jelenti azt, hogy túl vagytok a veszélyen, ahogy azt nagyon sokan a spirituális útkeresők közül gondolják.
     
    Ha felülemelkedtek a félelmen, akkor az ego kaméleonja egyszerűen színt vált, és a továbbiakban már nem a félelemre alapozva próbál meg rajtatok uralkodni. Helyette sokkal árnyaltabbá válik, és a büszkeségeteket, a gőgöt felhasználva próbál meg benneteket eltéríteni. Az érettebb útkeresők gyakran esnek meggondolatlanul ennek a manipulációnak az áldozatául, és kínosan igyekeznek egy olyan hitrendszerre lelni, amely alapján másoknál jobbnak tűnnek. Azt remélem, hogy az érettebb szellemi útkeresők észlelik azt, hogy mennyire alapvető annak szükségessége, hogy a gőgre odafigyeljenek. Valójában a gőg kísértésnek megmarad mindaddig, amíg a Földön testben léteztek.
     
    Egyetlen módon kerülhetitek el a gőg árnyalt kísértéseit, akkor, ha növelitek az éberségeteket, és azt a képességeteket, hogy átláttok az ego játékain. Senki sem teheti ezt meg helyettetek, még a legnagyszerűbb guru sem. Olyan képesség ez, amelyet önmagatokban kell gyakorolnotok, mivel csak ti magatok tudtok beleavatkozni azokba az árnyalt játszmákba, amelyeket a személyes egótok játszik a tudatotok legmélyebb bugyraiban.
     
    A gőg felfedésének lényeges kulcsa az, hogy ráébredjetek arra, hogy minden gőg a párhuzamba állításban gyökerezik, amely értékítéletet von maga után. A krisztusi tudatnak sem a párhuzamba állítás, sem az értékítélet nem része. A párhuzamba állítás mindig viszonylagos mérték, amely azt jelenti, hogy csak a dualizmus világában létezik, ahol két szélsőséges különbség között felállított mérték a jellemző. Erről mondom én azt, hogy látszat alapján való ítélkezés, amely azt jelenti, hogy annak feltételeit a dualista tudat szabja meg.
     
    Csak a relatív párhuzamok esetében lehetséges az, hogy ahhoz értékítéletet társítsatok, és azt mondjátok, hogy az egyik relatív megjelenés jobb, mint a másik relatív megjelenés. Ekkor lehetséges az egótok számára az, hogy megteremtse azt a hitet, hogy mivel bizonyos földi elvárásoknak megfeleltetek, azért jobbak vagytok másoknál, és az üdvözülésetek garantált.
     
    A krisztusi tudatban nincs relatív párhuzam. Csak egy értékrend van jelen. Beteljesítitek-e Isten társteremtőiként a legmagasabb potenciálotokat, vagy nem éritek el azt a szintet? Ha beteljesítitek a legmagasabb potenciálotokat, akkor Isten által megteremtett egyedi egyéniségekként vagytok jelen, akiknél az egyediségük alapján nincs szükség semmilyen párhuzamra, vagy értékítéletre. Ha nem feleltek meg a legmagasabb szintű potenciálotoknak, akkor sem ítél el benneteket a krisztusi tudat, hanem szilárdan őrzi az átváltozásotok szeplőtelen koncepcióját, és mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzásegítsen benneteket annak a potenciálnak a lehető leggyorsabb beteljesítéséhez.
     
    Más szavakkal a krisztusi tudat nem vak, azonban soha sem törekszik arra, hogy a nem tökéletes körülményeket állandóvá tegye. Ellenkezőleg, az anti-krisztusi tudat törekszik arra, hogy nem tökéletes körülményeket hozzon létre azáltal, hogy a saját relatív mércéjét felállítja. Ha pedig egyszer önmagát másoknál jobbnak definiálta, akkor fenn akarja tartani a saját tökéletlenségét annak érdekében, hogy fenntarthassa a másokkal szembeni felsőbbrendűségének az érzetét. Más szavakkal az ego azáltal emeli magát a többiek fölé, hogy másokat elnyom.
     
    Ezt a játszmát játssza nagyon sok ember már végtelen hosszú ideje.  Teljes mértékben lehetséges az, hogy az ego a vallásos, vagy spirituális tanításokat felhasználja a játszmáihoz. Valójában néhányukat azok közül, akik azt gondolják magukról, hogy ők a legvallásosabb, vagy leginkább spirituális emberek, őket lehet ezeken a játszmákon rajtakapni, és ők azok, akik a spirituális tanításokat, és különösen az adott külső szervezetben betöltött pozícióikat egyszerűen arra használják, hogy azt a hitet építsék fel maguknak, hogy ők jobbak, vagyis spirituálisabbak másoknál. Láthatjátok, hogy még az én tanítványaim is ezt a játszmát játszották. Pétert lehetett ezen tetten érni. Pontosan ez az, amiért az egyház, amely az ő hitelességén nyugszik, még mindig azt állítja magáról, hogy jobb, mint más (keresztény) egyház.  Hiúságok hiúsága, mind hiúság!
     
    A szűk kapu és a keskeny út
    Tűnődjetek el ezen az állításomon, amelyet 2000 éve mondtam:
     
    13. Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
    14. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt. (Máté, 7. fejezet)
     
    Elmagyarázom most nektek a pusztulásba vivő tágas kapu és széles út igazi jelentését. Ez az ego útja, mint ahogy azt körvonalaztam is az említett állomásoknál. De mit jelent a szoros kapu és a keskeny út, amelyet csak kevesen lelnek meg? Ez az öntranszcendencia valós útja, amelynek során egy másik misztikus állításomat követitek:
     
    3. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
    4. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
    5. Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
    6. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
    7. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
    8. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született. (János, 3. fejezet)
     
    Az újjászületés azt jelenti, hogy egy új tudatszinten születtek újjá, nem azonosítva magatokat a továbbiakban már a dualitás tudatszintjével, és elfogadjátok a krisztusi új tudatszinteteket. Ez az új tudatszint teljes mértékben felfoghatatlan az ego számára, mint ahogy azt Nikodémusz kérdése is példázza. Az ego szó szerinti értelmezésével szemben az egyetlen megoldás az, ha a Tudatos Én ráébred arra, hogy spirituális újjászületésről van szó, amelynek a követelménye az ego halála, és dualista érveléstől való megválás.
     
    A víztől való születés azt jelenti, hogy uraljátok az érzelmeiteket, a lényetek víz elemét, ezáltal uralkodtok a félelmen. A Szellemtől ( Lélektől) való születés pedig azt jelenti, hogy uraljátok a gondolataitokat, eljutva egészen az önazonosság testetekig, és ezáltal uraljátok a gőgöt. Csak ekkor léphettek be Isten országába, amely a krisztusi tudatszint.
     
    Ami testtől született, vagyis ami a dualista tudatszintből ered, soha sem kapja örökül Isten országát. Csak ami a Szellem által születik, az léphet be, vagyis a Tudatos Én léphet Isten országába akkor, ha önmagatokat Isten társteremtőiként azonosítjátok. A szél arra felé fúj, amerre meghallgattatásra lel, szimbolizálja azt, hogy ha eléritek a krisztusi tudatszintet, onnantól már nem az anti-krisztusi tudat „logikus”, „racionális” útját követitek. Ezáltal sem az egótok, sem ennek a világnak az erői nem képesek megjósolni azt, hogy mit cselekedtek majd, ezért uralkodni sem tudnak rajtatok. Ehelyett a krisztusi tudat magasabb logikáját és racionalitását követitek majd, amely teljesen felfoghatatlan a dualista tudat számára.
     
    Ezen a bolygón sok szellemi útkereső kezdett már hozzá a szellemi újjászületéséhez. Ez a folyamat azonban sokkal egyszerűbbé válik akkor, ha ráébredtek arra, hogy a lényetek legbelseje, lényege a Tudatos Én, amely azzal a képességgel rendelkezik, hogy azzal azonosítja önmagát, amit kiválaszt magának. Ha ti azonban a spirituális utat járva még mindig az egóval azonosítjátok önmagatokat, akkor megnehezítitek magatoknak azt, hogy megváljatok az ego illúzióitól. Állandó harcban lesztek amiatt, mert azt gondoljátok, hogy ha az egótok egy része meghal, akkor azzal ti is meghaltok.
     
    Ha tudatosan kiléptek az ego elmebörtönéből, akkor az út egy teljesen új dimenzióba juttat el benneteket. Akkor ébredtek rá arra, hogy mennyivel többek vagytok, mint az ego, ezért megengedhetitek azt, hogy az egótok egy része meghaljon anélkül, hogy azt éreznétek, hogy meghaltatok, vagy hogy elveszítenétek valamit. Valójában gyorsan a tudatára ébredtek annak, hogy az ego, és annak dualista elképzelései korlátozzák a valódi éneteket. Éppen ezért azzal, hogy hagyjátok azt, hogy az egótok egy része meghaljon, azzal felszabadítjátok önmagatokat, és hozzásegítitek magatokat ahhoz, hogy egy új önazonossággal újjászülethessetek, amely egyben végső felszabadulást is jelent számotokra.
     
    Ahhoz azonban, hogy erre a magasabb szintű útra lépjetek, amelyet spirituális szintnek nevezhetünk, ahhoz mélyen el kell tűnődnötök azon az állításomon, hogy Isten országa bennetek van. Észre kell vennetek az ego állításának a tévedését, mely szerint ezen a világon minden körülmény vagy garantálja, vagy megakadályozza az üdvözüléseteket. Senki sem menthet meg benneteket önmagatok helyett. Az üdvözülés ugyanis egy belső körülmény, amelynek során az Istennel való egységérzeteteket alakítjátok ki. Mert hogyan lehetnétek Isten országán belül akkor, ha fenntartjátok az egónak azt az érzetét, hogy Istentől elkülönülten létezik? Ez egyszerűen lehetetlen, ezért ha eléritek a krisztusi tudatszintet, vagyis az Istennel való egység észlelését, akkor lehettek csak benn Isten országában.
     
    Természetesen az Istennel való egységérzetnek van egy omega aspektusa is, amely a minden élettel való egység érzetét jelenti. Ennek eredményeként a továbbiakban már nem arra törekedtek, hogy önmagatokat emeljétek fel másokhoz képest, hanem eljuttok a teljes önzetlenséghez, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a teljes „önzéshez”, tudva azt, hogy minden élettel egyek vagytok. Így valójában, amikor minden életet fel akartok emelni, akkor csak arra törekedtek, hogy önmagatokat felemeljétek.
     
    Hogyan érhetitek el ezt a tudatszintet? A korábbi értekezésemben már értékes támpontokat nyújtottam nektek az egóval kapcsolatban. Ezt folytatva még több támponthoz juttatlak benneteket úgy, hogy közben jobban belemélyedünk az ego, az anti-krisztus pszichológiájába.
     Az ezt megelőző értekezéseimben utaltam arra a tényre, hogy az ego bizonyos beépített ellentmondásokkal rendelkezik, most azonban közelebbről is megvizsgáljuk ezeket. Tény az, hogy az ego egy feloldhatatlan ellentmondásra épül, ezért mindig megosztott házként működik. Ha hagyjátok azt, hogy az ego önmagatokkal szemben megosszon benneteket, akkor nem lesztek képesek megállni a krisztusi igazság fényében. Nem léphettek be ugyanis mindaddig Isten országába, amíg fekszetek. Csak akkor léphettek be, ha az igazság talaján, a Krisztus szikláján álltok.

    Hogy megértsétek az ego szisztematikus megosztottságát, ahhoz közelebbről kell megvizsgálnunk a lényeteket és az itteni létezésetek célját. Mint ahogy Mária Anya elmagyarázta az értekezéseiben, minden két pólus együttműködéséből keletkezik, az Atya kiáradásából és az Anya összehúzó erejéből. Ezért az élet minden aspektusában ez a két erő működik. Ez az az igazság, amelyet minden spirituális útkeresőnek rögzítenie kell a tudatában, hogy azt soha se felejtsék el.
     
    Ennek az igazságnak a következményeként minden helyzet rendelkezik egy magasabb és egy alacsonyabb potenciállal, vagy lehetséges kimenetellel. Fenntartható teremtmény csak akkor jöhet létre, ha a kiáradó és az összehúzó erők egyensúlyban vannak, és ezáltal egymást erősítik. Ez jelenti a magas potenciált. Az alacsony potenciál esetében az egyik erő átveszi a dominanciát, és ez nyilvánvaló egyensúlyvesztéshez vezet. Ennek eredményeként az adott állapot az önpusztulás útjára lép. Ha a kiáradó erő túl erős, akkor minden felfokozottá, eltúlzottá válik, ha pedig az összehúzó erő túl erős, akkor minden önmagára omlik.
     
    De mi tartja ezt a két erőt egyensúlyban? Nos, a krisztusi tudatszint, a Fiú princípiuma, amely arra lett megtervezve, hogy biztosítsa a teremtés két aspektusa közötti egységet. Az emberiség nézőpontjából a két erőt a Szellem és az anyag képviseli, a szellemi valóság és az anyag világa. Így a krisztusi tudatszint arra lett megtervezve, hogy biztosítsa a Szellem és az anyag közötti egységet, amely csak akkor jöhet létre, ha az anyag a Szellem által megtervezettet jeleníti meg, vagyis azt a tervet, amely az egyetemes krisztusi tudatszinten van jelen.
     
    Az egyén szintjén az egyén rendelkezik a lénye spirituális aspektusával, amelyet általában az ÉN VAGYOK Jelenlétének hívunk. A lényeteknek van egy anyagi aspektusa is, amely a négy alsó testetek. Ahhoz, hogy teljesíthessétek a legmagasabb potenciálotokat, ahhoz a szellemi énetek és az alsó énetek közötti egység kialakítására van szükségetek. Kijelenthetjük, hogy a spirituális emberek számára mindig ez volt az alapvető kihívás. A Biblia erről így ír:
     
    Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: georg47 (2014-05-26)
    Megtekintések száma: 323 | Tag-ek(kulcsszavak): JÉZUS TANÍTÁSAI 10/2. rész | Helyezés: 5.0/1
    Összes hozzászólás: 0
    Név *:
    Email *:
    Kód *: