I. rész Sok spirituális ember nehézségekbe ütközik abban, hogy a hétköznapokban, a mundán világban élje meg a spiritualitását. Millió könyv és módszer áll rendelkezésre a tudatos teremtésre, a vonzásra, a gyógyításra, mégis rengetegen küzdenek anyagi, egészségi vagy kapcsolati problémákkal. Hogyan lehetséges mindez? Annyi sok módszer mind nem működik, hogy a tanfolyamokról, kurzusokról kijövő emberek otthon mégis szűkségben és kapcsolati feszültségben élnek tovább? Egy-egy tisztulás után is újabb és újabb problémák merülnek fel újra és újra, mintha soha semmi se lenne megoldva? Millió gyógyító technika mellett még a „legspirituálisabb” ember is beteg lesz? Hogyan lehetséges az, hogy Buddha, Jézus, Lao Ce, és a többi nagy tanító mind a múltban, mind a jelenben hatalmas megvilágosodott közvetítést adtak át az embereknek, és mégis elenyésző az a mennyiség, aki a fenti „problémákra” megtalálta volna teljes egészében a válaszát, hogy tényleg 100% (nem 75% vagy 95%)-ban beteljesült életet éljen? A tanításokkal lenne baj? Esetleg a sok sok millió spirituális ember mind béna? Esetleg valami mással van a „gond”?
Mielőtt tovább olvasnál, érdemes elgondolkodni, hogy hogyan lehetséges az, hogy több tíz vagy százezer ember végezte el pl agykotroll tanfolyamot, több millió olvasta el a Titok könyvet, szintén milliók olvasták a Mennyei Próféciákat, mégsem történt látszólag tömeges megvilágosodás, beteljesülés, vagy csak szimplán anyagi jólét? De tovább megyek, hány buddhista meditált nap mint nap? Hány ember olvasta a Bibliát? A megvilágosodott tanítókat, akik jelenleg élnek, talán egy kezünkön meg tudnánk számolni – na jó, kicsit túlzok, de a fenti számokhoz képest tényleg elenyésző a százalékuk. Miért van az, hogy Te, mint spirituális ember elvileg tudod, hogy mit kéne csinálnod a gyógyulásod, a jobb kapcsolatod, a jobb anyagi helyzetedért, és mégsem teszed? Tudod, hogy mondjuk nem kéne ordibálnod meg idegesnek lenned anyósoddal, néha mégis elpattan a kötél, és megteszed, újra és újra. Miért?
Nem mondom, hogy teljesen tudom a választ, de elmesélem, mire jöttem rá. Megpróbálom tömören elmondani: Nem az emberekkel, nem is a tanítókkal van a gond, nem is a tanítással. ("Akkor mégis mivel?”, kérdezed Hanem azzal, hogy nem jól nézzük az egészet. Az egész életet. A Mája fátyla tényleg eltakarja az egészet. A világ tényleg egy illúzió. De nem azt jelenti, hogy nincs – mint sokan hiszik, és meg kívánnak szabadulni ebből a fizikai világból. Netán uralni akarják az illúzió világot. Elég nehéz uralni azt, ami illúzió. Ugyanis mindig ki fog csúszni a kezeid közül… Szóval, az Illúzió világ nem azt jelenti, hogy nincs – hanem azt, hogy nem az, aminek látszik! Nem az, aminek látszik. És ha megtanul az ember változtatni a nézőponton, hogy máshogyan nézzen erre a világra, akkor véleményem és tapasztalatom szerint megtörténik az, amiről fentebb írtam. A világ minden pillanata az lesz, ami. Eltűnik a szenvedés, ha úgy tetszik. És most elkezdhetném ismételni innentől kezdve a nagy tanítók szavait, Tollét, hogy „élj a mostban”, Buddhát, hogy „szabadulj meg a szenvedéstől”, de akkor megint körbeértünk, megint ott vagyunk. Változtass a nézőpontodon. Azaz a a múlt meg a jövő tényleg nincs. Tényleg, egy nézőpontból. A szenvedés, amit átélsz, tényleg nem létezik egy nézőpontból. A szegénység, vagy idegesség vagy düh, amit érzel, NEM AZ, ami. Azaz nem az. Nem az vagy, akinek hiszed magad. Annál SOKKAL több vagy. :) Láss a dolgok mögé. Nem nagy kunszt egyébként, de elég sok elengedéssel jár – és az ember sokszor bizony szeret szenvedni, és nem szeret elengedni. Szeret ragaszkodni a megszokottakhoz. Az oldalon megtalálható írások legtöbbjében elég sokat beszéltünk már erről, a napi csillagüzenetekben is sok hasonló gondolattal találkozhatsz, tehát ha keresed ezt a nézőpontváltást, segíthetek megmutatni, a cikkekben megtalálod. Illetve, az Átalakulás Iskolájában kb 9 hónapon keresztül részletezem a fentieket, hogy a végére jussak a dolgoknak, tehát bár a dolog nagyon egyszerű, a legegyszerűbb a világon, annyi mindent kell lepakolni hozzá, hogy az embernek IDŐ kell hozzá – látszólag. :) Nem véletlenül emeltem ki a „lepakolni” szót – mert valójában, minden visszafelé vezet. Nem építkezni kell, holott a spirituális ember mindig fejlődni szeretne felfelé, és több lenni – hanem fordítva, lefelé, befelé, és bontani. Lerakni kell – nem újabbakat felvenni. És ahogy az ember rakja le a dolgokat a forma világából, a forma nélküli birodalom úgy nyílik meg előtte. Amit fent keresel: az lent van. Amit kint keresel, az bent van. Ismerős? Mintha valami Smaragdtáblán is ez szerepelne. :D S akkor hogyan is? Szívesen megmutatom, hogy hogyan csinálom én, itt megtalálod a részleteket:
II. rész De nem is ezért meséltem el az egészet, hanem azért, mert az világ, az új világ, amibe MOST lépünk be, szükségessé teszi, hogy egyre jobban rábízd magad a forma nélküli világra. A láthatatlan világra, a fátyolon túli világra. A magasabb tudatosságra, ha úgy tetszik. A kulcs az az lesz, hogy mennyire engeded el az elmédet, a gondolkodásodat. Mert minden, amire vágysz, ha azt aggyal akarod kitalálni és megoldani, nem fog sikerülni. Készítettem egy ábrát (elnézést kérek a látóidegeidtől), amin a mondandóm lényegét szeretném szemléltetni.
Ez tulajdonképpen a látható és a nem érzékelhető "dimenziókat” próbálja szemléltetni egyfajta módon. Te, aki most ezt a sorokat olvasod, egy akkora szeletkével azonosítod magad, mint amit az "Aminek hiszed magad” rész jelent, azaz a Fátyol alatti vonal. "Ami valójában vagy”, az pedig magában foglalja azt a részedet, amiről tudsz, és amiről nem tudsz. :) Tehát, hatalmas olyan részeid vannak, amik a tieid úgymond, de mégsem tudsz róla. Fura, ugye? Ez persze eddig is veled volt, mindig is, csakhogy nagyon nem akart róla tudni az ember, mert teljesen belefeledkezett abba a nézőpontba, amit jelenleg fizikai világnak hívunk. Tehát, a 2012-es fordulópont, ami sokszor világ végeként aposztrofált, valójában nem a világ vége, csak a jelenleg érzékelhető világ vége – vagyis inkább ÁTALAKULÁSA. A feladat tehát jól követhető: Nincs más dolgunk, mint megismerni és megtalálni azokat a részeket, amiket nem tapasztalunk meg. :) Elsőre nehéznek tűnik, hiszen egy olyan dologra kell hagyatkoznod, amiről nem tudsz. Abban kell bíznod, amit nem látsz, nem hallasz látszólag. Azt kell megtapasztalni, amit nem tudsz megtapasztalni a szokott módon. Az agyad, az elméd, a jelenlegi gondolkodásoddal csak és csakis az a rész fogható fel és értelmezhető, ami a Fátyol alatt van – tehát megérteni és megmagyarázni nem fogod tudni, sőt a megszokott módszerekkel nem fogod megtalálni, megismerni. Tehát, kezdd el elengedni a gondolkodásodat, amit megszoktál. Minél jobban. Azaz "hogyan fogok pénzt keresni”, "mit kell csinálnom, hogy a szerelmemmel jó legyen”, "anyósomat hogyan viseljem el”, és a többi rengeteg sok gondolatot, kitalálást, elképzelést, jövő tervet, célkitűzést engedd el. Hidd el (vagyis ne hidd el, keresd meg), hogy van egy olyan részed, ami JOBBAN TUDJA, mint te – legalább is akinek hiszed magad. Mondd azt: "kedves Szellem, én most nem igazán tudom, hogyan fogom befizetni a csekket, de bízom Benned, hogy minden megoldódik”. És kezd el csinálni azt, ami jön. Ne azt, amit gondolsz. Jah, és ha közben, miközben ezt mondtad, te ezt az egészet nem hiszed el, azaz folyamatosan várod a visszaigazolást, akkor hidd el, a Teljesebb részed hiába mutatja, ha te nem akarod meglátni. Mert abban a részben lesznek a megoldások, amiket most nem érzékelsz. S az eredménye meg fog jelenni. Gyakorolj! Ez a legfontosabb! Kezdd el mindennapossá tenni, kezdd el megszokni azt, hogy nem az gondolkodik, aki eddig gondolkodott. Ne feledd – az is TE vagy, csak nem tudsz róla. Hívhatod sugallatnak, intuíciónak, véletlennel, titkos jeleknek, bárminek: TUDD, hogy TE raktad oda magadnak. S ahogy elkezded egyre jobban észrevenni a jeleket, a véletleneket, mint a saját magad által odahelyezett irányjelző táblákat, szépen lassan egyre jobban elkezd átalakulni a világod. A fátyol egyre jobban feljebb kúszik – mármint ahogyan az ábrád nézzük. Lesz egy részed, lesz egy világ, ami még mindig érzékelhető lesz számodra, de belül, a csendben, lesz egy teljesen más világ. Ez tényleg másmilyen, nem ilyen rikító, nem ilyen színes-szagos-érzékelhető, vagy "durva”. S lesz BELÜL valami, ami egyre jobban megmutatkozik a látható világba, DE NEM FOGOD TUDNI MEGMAGYARÁZNI. Az elméd azt fogja mondani: ilyen nincs, ez így nem lehetséges, ezek a dolgok nem így működnek. Igen, igaza is van: abban a rendszerben, amiben az elméd működik, valóban nem lehetséges – csak hogy TE egy teljesen más rendszer része vagy! S ha ezt megérted, akkor beléphetsz ebbe a másfajta rendszerbe- másik dimenzióba, ha így jobban tetszik. De inkább nem mondom, hogy dimenzió, mert akkor megijedsz, és egyből azt gondolod, hogy te még messze vagy a dimenzió váltástól. :) Pedig nem is. Ezt úgy képzeld el, hogy van egy házad, amiben van egy hiper-szuper szoba, full-automatizált, minden igényt kielégítő. Ezt a szobát egy Intelligencia vezérel, ami erre a szobára lett kitalálva. Ez egy pihenő-munka-szórakozó-konditerem szoba. S amikor te behozol e szobába mondjuk egy szép illatos virágot, akkor a szoba intelligenciája nem fogja tudni, hogy az egy virág, hiszen az ő programjában ez nem szerepel, nem is ismeri fel – el fogja kezdeni valami másnak látni. Mondjuk súlyzónak. És azt mondja, hogy vigyázz, mert kellemetlen kipárolgása van a virágnak, meg különben is milyen haszontalan büdös súlyzó ez. Ugye a szoba csak az izzadságszag kiértékelését ismeri, a virág finom illatát nem. S amíg te teljesen rábízod magad erre az Intelligenciára a szobában – MERT NAGYON KÉNYELMES!!! – akkor ki fogod dobni a virágot, mint haszontalan büdös súlyzót. Ugyanígy vagy te, akinek hiszed magad, a szoba, és a lakás, ami valójában vagy. Amíg egy szoba vagy, és mindenben elfogadod az Intelligencia (az elméd) értékelését, soha nem fogod tudni megismerni a lakást. Mit kell tehát tenned? Nem szabad hallgatni a gondolkodásra. Ennyi. Tudom, hogy ezt sokszor nehéz kivitelezni, de még egyszer mondom – azzal az elmével és gondolkodásmóddal, amivel eddig dolgoztál, nem lehet megismerni azt, amit eddig nem ismertél. Hiszen épp azért nem tudtál róla, épp azért nem tapasztaltad meg, mert egy ilyen szoba-gondolkodásmódod volt. - És pont ebben áll a "dimenzió”váltás lényege, hogy te elkezdesz MÁSKÉPP gondolkodni, amire nincs szó. Mert ez nem gondolkodás. Ez olyan hümmögés. Érzkeléses-intuitív-kitalációs-bigyó. Hívhatjuk így is, mindegy. De már van egy részed, ami tud erről – különben nem tudnád elolvasni ezt a sort, már régen elmentél volna innen. Tehát, ennyi. Nem érdemes szoba-gondolkodnod. Arra, hogy mi van a szobán túl, talán nincs szavunk, nem baj. Nem is kell rá szó. De mind a ketten tudjuk, hogy miről beszélek.