JÉZUS TANÍTÁSAI

 

(folytatás)

15. koncepció: Lépjetek túl azon a vágyatokon, hogy a megjelenés alapján ítéltek!
Mint ahogy már mondtam, amikor az elkülönülés alapján teremtetek meg egy szerepet, akkor meghatároztok egy világképet magatoknak, és meg vagytok győződve arról, hogy a világ ezen a módon működik.  Azt gondoljátok, hogy olyan világegyetemet teremtettetek, amely a ti szerepeteknek megfelelően működik.

Ahogy azonban ezen a szűrőn keresztül az anyagi világegyetemmel kapcsolatba kerültök, akkor szelektívvé válik az érzékelésetek, vagyis hajlani kezdetek arra, hogy csak azt vegyétek észre, amely megerősíti a világképeteket, és elhanyagoljátok, vagy figyelmen kívül hagyjátok azokat a dolgokat, amelyek a világképetekkel nem egyeznek.  Azért teszitek ezt, mert mindaddig, amíg azt hiszitek, hogy a ti világképetek érintetlen, addig enyhíteni tudjátok a halálfélelmeteket azzal a gondolattal, hogy üdvözülhettek anélkül, hogy túllépnétek az adott szerepeteken.  Azt gondoljátok, hogy abban a folyamatban vesztek részt, amikor az elkülönült részeteket tökéletesítitek mindaddig, amíg egyszer alkalmassá válik arra, hogy Isten elfogadja, és beengedje az országába.

Arra utalok, hogy a világképetek egy elmedobozt formál, és a Tudatos Én anélkül lépett ebbe az elmedobozba, hogy észlelte volna azt, hogy hova került.  Éppen ezért nem tudja azt, hogy az elmedoboz eltorzítja minden érzékelését mindaddig, amíg nem használja ki azt a képességét, hogy kivetítse önmagát a dobozon kívülre, és így egy másik nézőponthoz jusson.

Tehát miután belekerültök a mentális dobozba, akkortól teljes mértékben meg vagytok győződve arról, hogy az érzékelésetek helyes, amely azt jelenti, hogy azt fogjátok gondolni, hogy a mentális dobozotok megadja annak az alapértékeit, hogy megítélhessétek azt, hogy mi igaz, és mi hamis, mi valós és mi valótlan, mi a jó és mi a gonosz.  Azt hiszitek, hogy megdönthetetlen alapértékekkel rendelkeztek a világ megítélésében, és meg vagytok győződve arról, hogy amit ti a dobozon belülről láttok, olyan valójában a világ.  Még abban is hinni kezdetek, hogy a ti igazi feladatotok az, hogy másokat arra kényszerítsetek, hogy elfogadják a ti alapértékeiteket, ahelyett, hogy ráébrednétek az igazi feladatotokra, vagyis hogy túllépjetek az alapértékeiteken, és visszakapcsolódjatok az ÉN VAGYOK Jelenlétetek nézőpontjához.

Összegezve mindazt, amit eddig mondtam kezditek-e már észlelni azt, hogy ez miért tévedés?  Azt mondtam, hogy a Tudatos Ént az ÉN VAGYOK Jelenlétetek küldi az anyagi világba annak érdekében, hogy megtapasztalja azt, hogy milyen a formai világot belülről „látni”.  Annak érdekében, hogy lesüllyedhessetek az anyagi világba, a Tudatos Énnek meg kell határozni a szerepét, amelyen keresztül a világgal kapcsolatba kerül majd.  A Tudatos Én teljes szabadsággal rendelkezik a szerepének a meghatározását illetően, és még azzal a joggal is rendelkezik, hogy olyan szerepet válasszon magának, amely a különváltság illúziójára alapul.  Ez nem bűn, nem rossz, és nem gonosz.  Ennek következtében azonban a Tudatos Énnek sokkal nehezebbé válik önmagát a szerepből felébresztenie.

Látjátok már, hogy miért van ez így?  Képzeljétek el, hogy egy olyan szerepet határoztok meg magatoknak, amely a Krisztusi elmén alapul.  Amint a szerep teljesen ki van dolgozva, a Tudatos Én egy felejtésen megy keresztül.  Innentől a világot a szerepeteknek megfelelő mentális dobozon keresztül látjátok majd (még a Krisztusi elme által meghatározott szerep is csak korlátolt rálátást biztosít számotokra).  Valamennyire azonban érzékelni fogjátok azt, hogy az érzékelésetek nem teljes, és nem pontos.  Azt fogjátok érezni, hogy van még több, amit megérthettek, vagy „láthattok” az életből annál, amit jelenleg láttok, és hogy soha nem lehettek teljesen biztosak abban, hogy a látszat alapján ítélhettek, ezért vágyakoztok a Krisztusi elme magasabb ítéletére, mint ahogy mondtam:    
Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek! János (7,24)

Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit. De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, a ki küldött engem. János (8,15-16)      Látjátok már, hogy mit kíséreltem meg megtanítani itt utóbb?  Azt mondtam, hogy azok az emberek, akik még nem kezdték érzékelni azt, hogy az elmedobozukon kívül valóság van, azok elkerülhetetlenül a test alapján ítélnek.  Az alapján ítélnek, hogy a világ milyennek tűnik az elmedobozukon belülről, és nem realizálják azt, hogy amit a dobozon belülről látnak az nem a valóság, csak megjelenés.  Tehát, amit látnak, az nem a valóság, csak egy elmekép, amely az anti-krisztusi tudatban keletkezik.

Látjátok-e az egész iróniáját?  Azok az emberek, akik az anti-krisztusi illúziótól megvakultak nem képesek a valóságot látni, csak az elmeképet, a megjelenést látják.  Ennek ellenére teljesen meg vannak győződve arról, hogy az a délibáb a valóság.  Tehát azt hiszik, hogy megítélhetik azt, hogy mi a jó és mi a rossz a látszat, a megjelenés alapján, amely azonban teljes mértékben eltér a valóságtól.
Látjátok már, hogy ez a mechanizmus hogyan segítette elő az üdvözülés hamis útjának a kialakulását?  Azt hitette el az emberekkel, hogy az üdvözülés útja az, ha megteremtik a meglévő saját illúziójuk megerősítését.  A bukott lények azt gondolják, hogy ha el tudják érni azt, hogy a Földön minden ember elfogadja az illúziójukat, akkor Istennek engedélyeznie kell annak további fennmaradását ebben a világban.  Azzal próbálják a halálfélelmet csökkenteni, hogy azt a megjelenést használják fel, amelyből a halálfélelem ered.  Megpróbálják az egész formai világot és Istent a kis mentális dobozukba gyömöszölni.  Azáltal próbálnak halhatatlanokká válni, hogy a halandóságot halhatatlanságként jelenítik meg.

Tudom, hogy ez nehezen átlátható, de észlelni tudjátok legalább a nézőpontváltás szükségszerűségét?  Van abban az elgondolásban valami teljes mértékben valótlan, hogy azzal a határozott céllal léptek egy szerepbe, hogy a világról korlátolt nézőponthoz jussatok, és amikor benne vagytok a szerepben, akkor az, amit láttok az meg tudja adni annak a teljességét, amely a világról tudható.  Olyan ez, mint amikor szkóppal néznétek egy hangyaboly belsejébe annak érdekében, hogy azt belülről tanulmányozhassátok, és mellesleg azt hinnétek, hogy a szkópot arra is használhatjátok, hogy a legtávolabbi galaxisokat is azon keresztül szemléljétek.

A legalapvetőbb emberi döntéssel néztek szembe, döntenetek kell élet vagy halál között.  Mert valójában ebben a részben elétek tártam az életet és a halált.  Tehát azt választjátok-e, hogy megvéditek a jelenlegi világlátásotokat, ragaszkodva ahhoz, hogy annak helyesnek kell lennie, és arra törekedtek, hogy ezt több úton is alátámasszátok?  Vagy inkább a Krisztusság útjára léptek, és elkezditek annak a módját keresni, hogy a saját elmedobozotokon kívül lássatok, és tágabb világlátással rendelkezzetek?  Követitek-e továbbra is vakon a halál hamis tanítóit, vagy megnyitjátok-e az elméteket az élet igaz tanítói előtt?

16. koncepció: Hogyan kezdtek hozzá ahhoz, hogy az érzékeléseteken túlra jussatok?
Hogyan kezdhettek ahhoz, hogy kiszabaduljatok abból a 22-es csapdájából, amelyet a szerepetek okoz?  Nos, el kell jutnotok arra a pontra, hogy meglássátok, hogy túl kell lépnetek a szerepeteken.  Ahhoz, hogy idáig eljussatok, annak egyik útja a termodinamika 2. főtételén keresztül vezet, vagyis a nehéz ütések iskoláján keresztül, amely szétzúzza a zárt elmedobozotokat.  Ez azért van, mert minden elmedoboz, amely anti-krisztusi elmén alapul ellenállást kelt, és minél jobban ellenálltok az ellenállásnak, annál több ellenállást generáltok.  Egy ponton az ellenállás jelentősebbé válik az erőtöknél, amellyel ellensúlyozzátok, és akkor a belső egyensúlyérzésetek, az az érzésetek, hogy kicseleztétek a halált, összeomlik.

Normális esetben egy ilyen összeomlás annak felismeréséhez vezeti el az embereket, hogy valamin változtatniuk kell, de a bukott lények által terjesztett számtalan hamis tanítás miatt csak kevés ember érti meg azt, hogy min kell változtatniuk.  Ezért az emberek azt a szokást vették fel, hogy próbálnak valami elől elmenekülni, amely azonban csak a növekvő ellenállásnak csak egy másik ciklusát indítja be.  Az igazi útja a régi szokásoktól, beidegződésektől, mintáktól való megszabadulásnak az, ha ráébredtek arra, hogy amin változtatnotok kell az a világlátásotok, az érzékelésetek.  Pontosan az, ahogy a világot látjátok, az generálja az ellenállást, tehát ameddig az érzékelésetek nem változik meg, addig valójában semmi sem változik.

De hogyan változtassátok meg az érzékeléseteket?  Ennek két módja van:
1. Önmegfigyelés.  Ehhez felhasználhatjátok ez érvelő elméteket annak érdekében, hogy önmagatokba nézzetek, lássátok azt, hogy miben hisztek, majd megkérdőjelezzétek azt, hogy a világ érzékelése általatok helyes és következetes-e.  Például a középkorban a legtöbb ember kritika nélkül elfogadta azt a megjelenítést, hogy a föld lapos.  Néhány ember felhasználva az elméje okfejtését megkérdőjelezte ezt az érzékelést, és arra a következtésre jutott, hogy az általános érzékelés egyszerűen nem lehet helyes.  Egy bátor ember azonban vitorlát bontott, és átszelte az érintetlen óceánokat annak érdekében, hogy be is bizonyítsa azt, hogy az érvelése helyes volt.

2. Felhasználva a Tudatos Énnek azon képességét, hogy oda tudja magát kivetíteni, ahová akarja, addig növelhetitek az ÉN VAGYOK Jelenlétetek megértését, amikor már képesek lesztek arra, hogy kilépjetek a mentális dobozotokból, hogy legalább egy pillanatra lássátok azt, hogy a világ milyennek tűnik a Jelenlétetek nézőpontjából.  Ez adhatná meg nektek a legértékesebb viszonyítási keretet, mivel egy ilyen misztikus tapasztalat kisebb valószínűséggel színeződne el a mentális dobozotok által, mint az intellektuális elmétek.
Ennek a két eszköznek a közös használatával fokozatosan látni fogjátok a jelenlegi elmedobozotok helytelen dolgait és következetlenségeit.  Ezek után hozzákezdhettek a mentális dobozotok kitágításához egészen addig, amíg el nem éritek a Krisztusi elme nézőpontját.  Akkor ráébredtek arra, hogy a Tudatos Én több, mint az elmedobozotok, ami azt jelenti, hogy a Tudatos Én nem szűnik meg létezni akkor, ha feladja az elmedobozát, ha hagyja, hogy az elkülönült énje meghaljon.
Látjátok-e, hogy miért van erre szükség?

17. koncepció: A végső 22-es csapdája
A Tudatos Én tiszta észlelés, de amikor létrehoz egy olyan szerepet, amely a különváltságra épül, akkor elveszíti annak észlelését, hogy ő tiszta észlelés.  Azt mondhatjuk, hogy a Tudatos Én megszűnik tudatos lenni, és elfelejti a saját természetét és eredetét.  Ez az oka annak, hogy azok az emberek, akik még nem tapasztalták meg a tiszta észlelést, azok tagadják, vagy vitatkoznak a Tudatos Énről való tanításokon.  Ha egyszer megtapasztaljátok a tiszta észlelést, akkor már látjátok azt, hogy nincs értelme vitatkozni azon. Nevezhetitek a Tudatos Ént más néven, jellemezhetitek másképpen, de megtapasztaltátok azt, hogy az elkülönült énen túl, minden énen, amely formával rendelkezik azon túl, ott a tiszta észlelés.  Ekkor már tudjátok azt, hogy az igazi valóság megismerésének az a kulcsa, ha abbahagyjátok a szavak szintjén történő vitatkozást, hanem helyette magatokat a Jelenléttel való egységbe vetítitek ki.

A tiszta észlelésről való megfelejtkezésetek okozza bennetek a halálfélelmet.  Azt gondolva, hogy egy bizonyos én vagytok, és meghalhattok, amely igaz is, olyan értelemben, hogy egyetlen forma sem maradhat fenn örökre, és annak érdekében, hogy ezt a félelmeteket kezelni tudjátok, ezért megerősítitek az elkülönült éneteket, és annak tökéletesítésére törekedtek azoknak az alapértékeknek megfelelően, amelyeket az anti-krisztusi elme határozott meg.  Kezditek azt hinni, hogy az elkülönült én elnyerheti az állandóságát, hogy halhatatlanná válhat, és pontosan ez az, amelyből a bukott lények előnyt kovácsoltak annak érdekében, hogy meghatározhassák az üdvözülés hamis útját.  Azt ígérik nektek, hogy amennyiben követitek őket, akkor az elkülönült én halhatatlanná válik, és bebocsáttatást nyer Isten országába.

A nyers valóság azonban az, hogy természetesen az elkülönült énnek meg kell halnia, és a Tudatos Énnek újjá kell születnie ugyanabba a tiszta észlelésbe, amellyel akkor rendelkezett, amikor először lesüllyedt.  Ezért mondtam, hogy ha nem váltok kisgyermekekké, akkor nem léphettek a mennyek országába.  Azt is mondtam, hogy csak az az én, amely a mennyekből szállt alá, az tud felemelkedni vissza a mennybe.  Pontosan ezért mondtam azt, hogy amennyiben arra törekedtek, hogy megmentsétek az elkülönült életeteket, akkor elveszítitek azt, de ha hajlandóak vagytok elveszíteni az életeteket a kedvemért, hajlandóak vagytok elveszíteni az elkülönült éneteket annak érdekében, hogy visszakerüljetek az egységbe, akkor megtaláljátok az örök életet.  Csak a forma nélküli én nyerheti el a halhatatlanságot, és csak a Tudatos Én forma nélküli.

Az a gond, hogy amikor először kezditek sejteni azt, hogy ez így van, akkor a halálfélelmetek megakadályoz abban, hogy észleljétek benne az igazságot.  Ennek az az oka, hogy ameddig a Tudatos Én még mindig az elkülönült énnel azonosítja önmagát, azt fogja hinni, hogy amennyiben hagyja azt, hogy az elkülönült énje meghaljon, akkor önmaga is meghal.  Más szavakkal, a Tudatos Én, amely elfelejtette azt, hogy ő tiszta észlelés, azt fogja gondolni, hogy amennyiben az az én, amely formával rendelkezik, meghal, akkor a Tudatos Én is megszűnik létezni.  Azt gondolja, hogy ha nem rendelkezik a különvált énjének az észlelésével, akkor nem rendelkezik önészleléssel sem.

Ez a 22-es csapdája lépre csalt már sok őszinte vallásos embert és szellemi útkeresőt.  Van-e kiút?  Igen, de nem okfejtésen keresztül.  Az EGYETLEN útja a menekvésnek az, ha a Tudatos Én magát tiszta észlelésként kezdi el megtapasztalni, majd pedig önmagát elkezdi az ÉN VAGYOK Jelenléte kiterjesztéseként látni.  Amikor megtörténik az önészlelésben ez a váltás, a Tudatos Én tudni fogja, gnózis megtapasztalásán keresztül, hogy túljutott minden formán, minden énen ebben a világban, és semmi sem képes hatni rá, amelyet ebben a világban megtapasztal.

Ekkor válik a Tudatos Én hajlandóvá arra, hogy hagyja azt, hogy az elkülönült én meghaljon, tudva azt, hogy ez nem veszteség, hanem hatalmas felszabadulás.  Ti nem haltok meg, nem veszítitek el az önészleléseteket azzal, hogy hagyjátok azt, hogy az elkülönült énetek meghaljon.  Helyette egy magasabb én-észleléssel születtek újra, eggyé válva az ÉN VAGYOK Jelenlétetekkel.
Annak ellenére, hogy a végső szabadulás a 22-es csapdájából a tiszta észlelés megtapasztalásán keresztül vezet, nagy haladást érhettek el azzal, ha felhasználjátok azt az értelmeteket, hogy megértsétek az alapvető különbséget a között az én között, amely az elkülönülésen alapul, és a között az én között, amely az egységen alapul.  Ezen dolgozva felszabadíthatjátok az egyik alapkészségeteket, amely a kulcsa annak, hogy kivetíthessétek magatokat a jelenleg elmedobozotokon túlra, és ez a képzelőerőtök.
18. koncepció: A különbség a bele-és a rávetítés között

Mi a célja a Tudatos Én létezésének?  Az, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétetek számára nyitott kapuként szolgáljon az anyagi világ felé.  Ezen a kapun keresztül a Jelenlét képes kifejezésre juttatni a saját egyedülálló egyéniségét, és képes arra is, hogy az anyagi világegyetemet belülről tapasztalja meg.  Ahogy az ÉN VAGYOK Jelenlétetek feldolgozza azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Tudatos Én gyűjt be az anyag világában, a Jelenlét tanul és fejlődik az önészlelése.  A feldolgozott tapasztalataitok részévé válnak annak, amit mi kauzális-, okozati-, vagy eredmény-testnek nevezünk.

Ez azt jelenti, hogy az igazi tanulási folyamat a Jelenlétben zajlik.  Tudatában vagyok annak, hogy azt fogjátok gondolni, hogy a tapasztalataitokat a külső alacsonyabb elmétekkel dolgozzátok fel, és azáltal tanultok.  Azonban a valóság az, hogy ez a tanulás azon a korlátolt érzékelésen alapul, amelyet a szerepeteken belül, az elmedobozotokon belül nyertek.  Azonban az igazi időtlen tanulás a Jelenlétben zajlik, mivel a Jelenlét túl van a dualitáson, és a különváltság illúzióján.

A Jelenlét akkor tanul, amikor a Tudatos Én olyan tapasztalatokhoz jut, amelyeket a szellemi valóságban nem tud megszerezni.  Két dolog következik ebből:

Mindegy, hogy a Tudatos Én mit tapasztal meg ebben a világban, a Jelenlét bármiből tud tanulni.  Ez azt jelenti, hogy ezen a világon nincs olyan cselekedet, amely a Jelenlét számára bűn lenne.  Az anyagi világegyetem olyan, mint a homokozó, bármi, amit itt tesztek, az a Jelenlét számára tanulási tapasztalattá válik.  A Jelenlét soha sem fogja bírálni, vagy elítélni önmaga kiterjesztését, bárhogy dönt is a Tudatos Én, bármit tesz is meg ebben a világban.  Ez nem jelenti azt, hogy a Jelenlét úgy dönt, hogy meg is teszi azt, de a Jelenlét tudatában van annak, hogy amikor leszálltok ebbe a világba, akkor a Tudatos Énnek döntéseket kell hoznia a korlátozott érzékelése alapján.  Éppen ezért előfordulhat az, hogy olyan döntést hoz, amelyet a Jelenlét nem hozott volna meg az ő tágabb nézőpontja alapján.  Így a Jelenlét számára semmilyen cselekedetetek nem gonosz.  Lehet, hogy a tudatlanság állapota vezérelte abban a valóságban, ahol semmi sem rendelkezik állandósággal.  Tehát nem az, amit a Tudatos Én tesz, az a fontos, hanem amit a Jelenlét tanul belőle az számít. A Jelenlét tudja, hogy bármit is tesztek ebben a világban, a Tudatos Én soha sem marad állandóan annak a formának a csapdájában, véglegesen nem köthető egyetlen döntéséhez sem.  A Jelenlét azáltal tanul, hogy látja ezt a világot belülről, egy bizonyos helyzeten belülről.  A Jelenlét tanulásához azonban a Tudatos Énnek ebben a világban különböző helyzetekbe kell magát belevetítenie.  A Jelenlét nem foglalkozik azzal, hogy bírálja a Tudatos Ént, azért amiért ezt teszi.  Azonban amikor a Jelenlét már megtanulta azt, amit az adott helyzetből megtanulhatott, akkor a Jelenlét csak egyszerűen azt akarja, hogy a Tudatos Én vetítse ki önmagát abból a helyzetből, és vetítse bele magát egy másikba.  Más szavakkal, a Jelenlét nem akarja, hogy a Tudatos Én bármilyen helyzetben benne ragadjon.

Mondhatjuk úgy is, hogy a Tudatos Én feladata az, hogy induljon el ebben a világban úgy, hogy elfelejti azt, hogy ő valójában tiszta észlelés, és ébredjen rá újból arra, hogy ő tiszta észlelés.  A tiszta észlelésből áradtok ki a kilégzés során, és tértek vissza a tiszta észlelésbe a belégzés során.  De mi a visszatérés kulcsa?  Az, hogy észleljétek a különbséget a között, ha önmagatokat egy helyzetbe vetítitek bele, és a között, amikor egy helyzetre rávetítetek egy mentális képet anélkül, hogy belemennétek.

Mint mondtam a Jelenlét minden helyzetből képes tanulni, de a Tudatos Én is tanul.  A Tudatos Énnek azonban csak egy leckét kell megtanulnia, azt, hogy önmagát bárhová, vagy bármilyen szerepbe vetíti is ki a forma világába ne ragadjon bele semmilyen szerepbe.  Bármibe is vetítitek bele magatokat, abból ki is tudjátok vetíteni magatokat, és eközben a Tudatos Én tiszta észlelése nem változik semmitől sem ezen a világon.  Más szavakkal a Tudatos Én a tapasztalatok során tanulja meg azt, hogy az anyagi világban egyetlen megjelenésnek sincs rajta hatalma, vagyis nem változtathatja meg a Tudatos Én tiszta észlelését.  Így tanulhatjátok meg azt, hogy a Tudatos Én dönthet úgy, hogy feladja az „életét” ebben a világban azért, hogy visszakapcsolódjon a Jelenléthez a szellemi valóság halhatatlanságában.

Arra mutatok rá, hogy a Tudatos Én tanul abból, hogy önmagát helyzetekbe vetíti bele, azzal azonosítja magát egy ideig, és azután felébred abból az önazonosságból.  Ha a Tudatos Én azt teszi, amit terv szerint tennie kell, akkor fel tudja használni azt a képességét, hogy képes önmagát bármilyen helyzetbe belevetíteni, és megtapasztalni azt a helyzetet belülről egészen addig, amíg a Jelenlétnek nem lesz elege abból a tapasztalatból.  Ekkor a Tudatos Én egy másik helyzetbe vetíti bele magát.

Amikor azonban a Tudatos Én úgy dönt, hogy a szerepét a különváltság illúziójára alapozva határozza meg, akkor egy kis változás következik.  Látjátok azt, hogy annak az oka, hogy a Tudatos Én képes önmagát bármilyen helyzetbe belevetíteni az az, hogy ő tiszta észlelés, és mint olyan, bármilyen helyzetbe belemehet az anyag világában.  Amikor a Tudatos Én elveszíti annak észlelését, hogy ő tudatos észlelés, onnantól már nem képes önmagát helyzetekbe vetíteni, és megtapasztalni azokat belülről.  Ehelyett megteremti az elkülönült ént, és teremt egy mentális képet az elkülönült énen keresztül.  Ha megteremtette ezt a képet, akkor a Tudatos Én a képet a világra vetíti.

Tudom, hogy ez egy árnyalatnak tűnik, azonban ez alapvető különbség.  Amikor a Tudatos Én bármilyen helyzetbe belevetíti magát, akkor képes gyorsan megtapasztalni azt, hogy ő maga nem a helyzet, hanem több annál.  De amikor megteremtitek az elkülönült éneteket, akkor már nem azáltal tapasztaljátok meg az anyagi világegyetemet, hogy abba belevetítitek magatokat, hanem létrehoztok egy mentális képet a saját elmétekben, és utána azt a képet az adott helyzetre vetítitek rá.  Így amit megtapasztaltok, az nem a Tudatos Én és a helyzet közötti interakció, hanem a ti már a mentális képetek, és a helyzet közötti interakció eredményét tapasztaljátok meg.

Nyers illusztrációként, az első helyzet hasonló ahhoz, amikor moziba mentek egy filmet megtekinteni.  Ti, mint a Tudatos Én, magatokat a moziba vetítitek ki, és direkt úton nézitek a filmet.  A film, egy bizonyos korlátolt nézőpontot nyújt, de legalább direkt módon tapasztaljátok meg.  A második esetben, amikor mentális kép alapján tapasztaltok meg dolgokat az olyan, mint amikor a barátotokat egy mobiltelefonnal külditek el a moziba, és a mozi élményét a barátotoknak küldött sms-eken keresztül „tapasztalhatjátok” meg, miközben ő csak igennel vagy nemmel válaszolhat.  Más szavakkal azok a kérdések, amelyeket feltesztek, nem a mozi direkt élményén alapulnak, hanem azon az elmeképen, ahogy elképzelitek, hogy milyen lehet a mozi és a film.
Látjátok a lényeget?  A Tudatos Énnek ebből a világból való élmények megszerzése a célja.  Gyűjthet tapasztalatokat azáltal, ha önmagát a helyzetbe vetíti bele, és azáltal a világot belülről, a „szerepből”, vagy a helyzetből érzékeli.  Amikor azonban a Tudatos Én képeket kezd kivetíteni, akkor csak kívülről, és csak az elképzelt képek alapján nyeri a tapasztalatait.  A Tudatos Én ebből nem fog tanulni, és az ÉN VAGYOK Jelenléte sem tanul belőle.  Tehát ez ellentmond a létezésetek céljának.

De hogyan tudtok túljutni a 22-es csapdáján?  Úgy, ha ráébredtek arra, hogy a Tudatos Én soha nem fogja megtanulni a leckét addig, ameddig elmeképeket vetít a világra.  A Tudatos Én csak akkor szabadul meg a saját elmedobozától, ha hajlandóvá válik ismételten hasznát venni annak a képességének, hogy magát egy helyzetbe belevetítse, és utána a helyzetből magát kivonva magát kivetítse.  Ez az egyetlen útja annak, hogy a Tudatos Én újra felfedezze azt a képességét, hogy önmagát a Jelenlétbe vetítheti, és ezáltal a Jelenlét perspektívájához juthat.  Ez a külső viszonyítási keret az EGYETLEN útja annak, hogy a Tudatos Én képessé váljon arra, hogy tartósan külön tudja választani magát az elkülönült éntől, és újra el tudja fogadni azt, hogy ő tiszta észlelés.

19. koncepció: A képzelőerő szerepe
Annak érdekében, hogy megértsétek azt, hogy a Tudatos Én hogyan tudja önmagát egy helyzetbe bele-, és onnan kivetíteni, ahhoz meg kell értenetek az fantázia szerepét.  Hogyan ébred rá a Tudatos Én arra, hogy képes önmagát egy helyzetbe belevetíteni pl. egy olyan szerepbe, amely Maitreya Misztériumiskolájában már előre meghatározott szerepként létezik.  Azáltal, hogy a tudása kitágításával arra a következtetésre jut, hogy a szerep létezik.  Ez a tudás lesz a Tudatos Én számára az alap ahhoz, hogy elképzelhesse azt, hogy milyen lehet a világ abból a szerepből nézve, és pontosan ez a képzelőerő hidalja át a helyzetet, és teszi képessé a Tudatos Ént arra, hogy önmagát a szerepbe tudja vetíteni.

Ha már benne vagytok a szerepben, akkor a világot a szerepen belülről látjátok, és elveszítitek a nagyobb rálátásotokat.  Hogyan tudtok azonban ismételten ráébredni arra, hogy felhasználjátok a Tudatos Énnek azt a képességét, hogy képes kivetíteni magát az adott helyzetből?  Ennek kulcsa az, hogy ráébredjetek arra, hogy a Tudatos Én csak abba tudja magát belevetíteni, amit képes elképzelni.

Ezért alakítja ki az anti-krisztusi tudatszint a 22-es csapdáját, ez ugyanis korlátozza a látásotokat és a képzelőerőtöket.  Emellett félelmet kelt bennetek a képzelőerőtök egy határon túli használatával kapcsolatban, amely határt a ti általatok elfogadott „hatóság” képviseli, amely lehet az egyház, egy politikai filozófia, vagy a materializmus.  Ha nincs arról tudomásotok, hogy más módon is lehet a világot nézni azon túl, ahogy a jelenlegi elmedobozotokból érzékelitek, akkor hogyan tudnátok elképzelni azt, hogy lehetséges a világot más perspektívából nézni?   Ha nem vagytok képesek elképzelni azt, hogy létezik más nézőpont, akkor hogyan tudnátok magatokat abba belevetíteni?

Nem vetíthetitek magatokat a semmibe!  Ha megpróbáljátok azt, akkor olyan mértékben növelitek a halálfélelmeteket, amely már túl lesz azon, amit kezelni tudtok.  Csak „valamibe” vetíthetitek magatokat, amely azt jelenti, hogy annak a valaminek a koncepciójával kell rendelkeznetek.  Ha megvan a koncepció, amelyet okoskodás útján nyertek, akkor azt alapként használhatjátok ahhoz, hogy elképzeljétek azt, hogy milyen lehet abban a valamiben létezni.

Látjátok már a különbséget?  Amit az okoskodás útján elértek, az egy mentális kép.  Például, az 1930-as években nagyon sok spirituális tanítvány képzett mentális képet arról, hogy milyen az ÉN VAGYOK Jelenlétük.  Ez azonban még mindig csak a távolról „ismerés” szintje, vagyis egy elképzelés filterén keresztüli ismeret.  Természetesen nincs ezzel semmi gond, mert ez egy szükséges fázis.  Kell, hogy legyen egy mentális koncepciótok, mielőtt a képzelőerőtöket használhatnátok a következő lépéshez.

A következő lépés az, hogy úgy döntötök, hogy túlléptek a koncepción, és megtapasztaljátok azt a körülményt belülről.  Mielőtt a Jelenlétbe vetíthetnétek magatokat, előtte két dolgot kell megtennetek:
Használnotok kell az eszeteket arra, hogy megértsétek annak szükségességét, hogy szükségetek van viszonyítási keretre a jelenlegi mentális dobozotokon kívül.  Ez az értekezés megadja majd a szükséges koncepciót ehhez.   Ezután a képzelőerőtökre lesz szükségetek annak érdekében, hogy elképzeljétek azt, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétetek milyen.  Más szavakkal, azt kell elkezdenetek elképzelni, hogy kívül vagytok a szerepeteken, a mentális dobozotokon, és helyette a Jelenlétben vagytok.  Ez az elképzelés teremti meg azt a láthatatlan hidat, a szabadságotokhoz vezető hidat, amelyen keresztül az a Tudatos Énetek eljuthat a mentális képtől a Jelenlétetek valós megtapasztalásáig. Azonban annak érdekében, hogy megvalósíthassátok az átkelést, szükségetek van valamire, amelyet sem ez az értekezés, sem egyéb más spirituális tanítás, vagy guru sem tehet meg helyettetek, vagyis el kell határoznotok, hogy NEM fogjátok engedni azt, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétetek megismerése mentális képpé váljon, amelyhez imádkoztok majd, ahelyett, hogy a Jelenlétetek közvetlenül megtapasztalt valós Istenéhez imádkoznátok.  Arra van tehát szükségetek, hogy a Jelenlétetekről alkotott képet arra használjátok fel, hogy a Jelenlétetekre hangolódjatok, utána pedig vetítsétek magatokat a kép felé vezető úton a képen túlra.  Azonban miközben követitek a képzelőerőtök útját, megtapasztalhattok egy hirtelen váltás, az észlelésetekben egy kvantumugrást, amikor már tényleg a világot a Jelenléten keresztül nézhetitek, vagy bármilyen más helyről, az elmedobozotokon kívül.  CSAK akkor tudtok kitörni a korlátolt érzékelésetek 22-es csapdájából, ha önmagatokat, a létezéseteket, az önészleléseteket közvetlen módon meg tudjátok tapasztalni az elmedobozon kívül! A probléma azonban az, hogy nagyon sok ember félrevezetés vagy félelem miatt korlátozza a képzeletét, vagy meg is tagadja azt, hogy szüksége volna egy kinti viszonyítási keretre, amely túlmutat ezen a világon és az anti-krisztusi tudatszinten.  Nézzük azonban most az egyik legokosabb módszert arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az embereket rávenni arra, hogy korlátozzák a képzelőerejüket.

20. koncepció: A közvetett vezeklés illúziója
Amikor a Tudatos Én elkezd képeket vetíteni a világra, önmagára, Istenre, más emberekre, akkor már nincs közvetlen tapasztalata.  Közvetett tapasztalata van, és pontosan ez tesz benneteket fogékonnyá arra, hogy annak a csalásnak az áldozatai legyetek, hogy a bukott angyalok által meghatározott egyik hamis utat kövessétek.  Gondoljatok a kereszténység fő áramlatában jelenlévő közvetett vezeklésre.  Az emberek bűnt követnek el, azonban nem szabadíthatják meg önmagukat a bűneiktől, Jézusra van szükségük, aki „a vérével fizet a bűneikért a kereszten” annak érdekében, hogy megmentse őket a bűneiktől.  Van azonban sok más olyan változat is, amelyekben külső „megváltó”, vagy guru tesz meg értetek valamit ahelyett, hogy hozzásegítene benneteket ahhoz, hogy ti tegyétek meg a szükséges következő lépést.

Az emberek azért hisznek a közvetett vezeklésben, mert közvetett tapasztalatokkal rendelkeznek.  Ahelyett, hogy a világot közvetlenül észlelnék, helyette olyan elmeképek alapján érzékelik, amelyek a különváltság illúziójára alapulnak.  Az egyetlen kiút az, ha megkérdőjelezitek az érzékelésetek útját, és ezáltal fokozatosan visszatértek a tiszta észleléshez, amely az az állapot, amelyre akkor utaltam, amikor azt mondtam, hogy olyanoknak kell lennetek, mint amilyenek a kisgyermekek, vagy amikor azokról beszéltem, akiknek „szemük van a látásra”.

Itt egy újabb finom részlet.  Alapvetően semmi gond nincs azzal, hogy az önészleléssel rendelkező lények különváltságba kerüljenek.  Erre a lépésre ugyan nincs szükség, azonban lehetőség van rá a Szabad Akarat Törvénye alapján.  Ez tehát még csak nem is „bűn”, Isten szemével nézve.  Ez egyszerűen csak egy választás, azonban ez egy olyan választás, amely nehezen visszafordítható, mivel ha már az elkülönültségben vagytok, akkor minden, amit annak a szűrőnek alapján láttok, látszólag megerősíti a különváltság alapvető illúzióját.  Ha sárga szemüveget viseltek, akkor az ég tényleg zöldnek látszik.

Látjátok-e már, hogy a különváltság nem bűn, de a különváltság illúziója fogékonnyá tesz benneteket arra, hogy a bűn koncepciójában higgyetek?  Mert olyan könnyen hihető az, hogy ha óvakodtok olyasmit tenni, amit a vallásos emberek bűnként definiálnak, akkor garantáltan a mennybe juttok.

Azonban lépjünk vissza egyet, és nézzük az erdőt a fa helyett.  Mi a bűntudat következménye?  Az, hogy arra fókuszáljatok, hogy mit cselekedtek.  Mi volt azonban az, amely miatt elkülönültetek a tanítótoktól?  Annak oka az volt, hogy egy más tudatszintre kerültetek, vagyis az elkülönülés tudatszintjére.  Ezek után azt gondoljátok-e, hogy ha a cselekedeteitekre fókuszáltok, az megmenthet majd benneteket ahelyett, hogy megváltoztatnátok a tudatszinteteket, vagyis meglátnátok a gerendát a saját szemetekben, mint ahogy azt 2000 évvel ezelőtt mondtam?  Nem, az üdvözülés EGYETLEN útja az, ha megváltoztatjátok a tudatszinteteket azáltal, hogy felgyorsítjátok magatokat a különváltság illúzióján túlra.

Hogyan léphettek túl a bűnökön?  Nos, nem a bukott angyalokat követve.  Amit ők akarnak, hogy elhiggyetek az az, hogy amennyiben bizonyos múltban megtörtént külső cselekedeteket akarnátok kompenzálni, akkor másfajta külső cselekedetekkel azt megtehetitek.  Elkövettetek egy bűnt a múltban, és annak kompenzálása érdekében most azt teszitek, amit a vallásotok szerint tenni kell, beleértve azt is, hogy másra erőltetitek a vallásotokat.  De hogyan jutnátok túl az egyik cselekedeteken egy másik cselekedet elkövetésével?  Hiszen minden cselekedet, minden akció reakciót szül, mint ahogy a fizikából tudjátok.  Tehát mindaddig, amíg arra törekedtek, hogy a korábbi cselekedeteiteket újabb cselekedetekkel kompenzáljátok, addig önmagatokat egy végtelen akció-reakció spiráljába zárjátok.  Ezt hívjuk mi dualista harcnak.

Hogyan szabadulhattok ki ebből?  Ha véget vettek a cselekedeteiteknek azáltal, hogy abbahagyjátok azt, hogy elmeképeket vetítsetek magatokra és az egész világra.  Ehelyett visszatértek a tiszta észleléshez.  Hogyan tehetitek ezt meg?  Csak egy úton.  Ismételten a tudatára kell ébrednetek annak, hogy a Tudatos Én szellemi lény, aki ez által a világ által nincs definiálva vagy korlátozva.  Nektek pedig újra meg kell tanulnotok azt, hogy hogyan vegyétek annak a képességeteknek hasznát, hogy képesek vagytok önmagatokat egy adott önérzékelésből kivetíteni annak érdekében, hogy közvetlenül észlelhessétek azt, hogy milyen a világ, ha nem az elkülönülés filterén keresztül nézitek.  Nincs más út, soha nem is volt más út, és nem is lesz.

Észlelitek, hogy mit kívánok átadni nektek?  Azt mondom, hogy fejlődhettek azáltal, hogy okoskodtok, de van egy határ, ameddig az érvek benneteket eljuttatnak.  Nagyon sok olyan ember van a Földön, aki évtizedeken keresztül, vagy akár életeken át tanulmányozza a vallási és spirituális tanításokat, és akik nagyszerűen értik a koncepciókat.  A megértés azonban, amelynek során magatokra úgy tekintetek, mint alanyokra, akik távoli tárgyat érzékelnek, csak a Krisztusság irányába visz benneteket.

A személyes Krisztusság elnyerésének nincs közvetett útja.  Ez azon múlik, hogy a Tudatos Én felébredve bármelyik szerepéből, amelyet magára vett, hagyja azt, hogy az az én-érzet, amelyet ebben a világban alakított ki, az meghaljon, és utána visszatérjen ahhoz a tiszta észleléshez, amellyel először megérkezett, amikor leszállt erre a világra.  Ezt a folyamatot nem érthetitek meg, csak MEGTAPASZTALNI tudjátok.  Azáltal tapasztalhatjátok meg, ha túlléptek a megfigyelés alanya és tárgya közötti válaszfalon gnózis segítségével.  A gnózis az, amikor a Tudatos Én önmagát egy helyzetbe vetíti bele, és azt közvetlenül tapasztalja meg.  A Krisztusság pedig az, amikor a Tudatos Én önmagát az ÉN VAGYOK Jelenlétébe vetíti ki, és tapasztalja meg a világot, még mindig a fizikai testén keresztül úgy, ahogy a Jelenlét látja azt a magasabb nézőpontjából.

Amikor elkezditek önmagatokat tudatosan tiszta észlelésként észlelni, akkor ébredtek rá arra, hogy a bűn egész koncepciója olyan kitaláció, amelyet az anti-krisztusi tudatszint hozott létre.  Egy kísérlet arra, hogy benneteket ezen a világon csapdában tarthassanak, hogy továbbra is a bukott lényeket kövessétek, akik ennek a világnak az istenei szeretnének lenni.  Értelmetlen tehát a régi bűnöket kompenzálni, hanem helyette túl kell lépnetek azon a tudatszinten, amely azt okozta, hogy a múltban meghoztátok azt a bizonyos döntést, és ha megteszitek azt, akkor túlléptek az úgynevezett bűneiteken is.

Ahogy Master MORE elmagyarázta, a karma tekinthető elmeképnek, amelyet az Anya-fényre vetítetek rá, egy olyan képnek, amelyet az anti-krisztusi tudatszinten teremtettetek meg.  Nem arra van szükség, hogy úgy kompenzáljátok azt, amit a múltban kivetítettetek, hogy ahelyett, most egy másik képet vetítetek ki.  Annak a tudatára kell ráébrednetek, hogy az Anya-fénynek van egy olyan belső képessége, hogy képes visszaállni az eredeti tiszta állapotába.  Tehát nektek csak annyit kell tennetek, hogy túllépjetek azon a tudatszinten, amelyen a világra képeket vetítettetek rá.  Azzal, ha TI visszatértek a tiszta észleléshez, akkor az Anya-fényt is felszabadítjátok, hogy visszatérhessen a tiszta állapotába.

Amikor képeket vetítetek a világra akkor azt hiszitek, hogy „cselekedtek”, és ez hiteti el veletek azt, hogy a múltban is cselekedtetek dolgokat, méghozzá olyasmiket, amiket most helyre kell hoznotok.  Ebből az egyetlen valós kiút az, ha ráébredtek arra, hogy nem ti vagytok a cselekvők, és nem is ti vagytok a helyreállítók.  Nektek egyszerűen csak be kell fejeznetek a képek kivetítését, és hagynotok kell, hogy Isten csodás törvényei visszaállítsanak mindent az eredeti tiszta állapotába.

A bukott lények teremtették meg az epikus harc koncepcióját, a jó és a rossz, Isten és az ördög között dúló élet-halál harcot.  Azt próbálják meg rátok vetíteni, hogy valami rosszat tettetek, de amit kompenzálhatjátok azzal, ha az epikus harc során a fény erőinek az oldalára álltok.  Emellett azt vetítik még rátok, hogy meg kell nyernetek a végső harcot, amely harc már a küszöbön áll.

Ha azonban ezt az ÉN VAGYOK Jelenlétetek nézőpontjából, vagy a szellemi tanítótok nézőpontjából nézitek, akkor láthatjátok, hogy mindez csak illúzió.  Mint ahogy már mondtam, az epikus ütközet a bukott lények két csoportja között zajlik, mindketten abszolút dominanciára törnek ebben a világban.  Azonban nem létezik az a végső harc, amelyben győzni kellene.  Valójában az EGYETLEN útja annak, hogy a Tudatos Én felülemelkedjen a harcon az, ha nem harcol egyáltalán.  Ezt akkor tehetitek meg, ha ráébredtek a valós önazonosságotokra, mint tiszta észlelés, és mint a Jelenlét nyitott kapui.  Ahogy ez megtörténik, akkor látni fogjátok azt, hogy a világon semmi sem változtathatja meg, vagy korlátozhatja a tiszta észleléseteket.

Látjátok-e már a központi dinamikát?  A Tudatos Énnek egy szerepbe kellett magát belevetítenie a Földön, és ennek következtében elveszítette az önészlelését, amely tiszta észlelés.  A következő lépésként rá kell ébrednie arra a tényre, hogy ő tiszta észlelés, amely nyitott kapuvá teszi őt a Jelenlét számára, amely azt jelenti, hogy innentől azt a munkát végezhetitek, amelyet én tettem, vagy még annál nagyobb dolgokat is.  Azzal, hogy kiléptetek a tiszta észlelésből, idehorgonyoztátok magatokat ehhez a világhoz.  Azzal, hogy ráébredtek arra, hogy tiszta észlelés vagytok, nyitott kapukká váltok, így megtehetitek mindazokat, amit Buddha, Krishna és én tettünk, valamint más igaz spirituális tanítók tettek, vagyis demonstrálhatjátok az illúzióból való kivezető utat.

Az ördög, a Sátán, és az anti-krisztusi erők azt akarják elhitetni veletek, hogy nem hagyhatjátok csak úgy ott a harcot, nem szabadulhattok meg a régi döntésetektől.  De leginkább azt akarják, hogy elhiggyétek azt, hogy nem hagyhatjátok ott csak úgy ŐKET.

Amit azonban az összes igaz szellemi tanító a kezdetektől megpróbál elmondani nektek az az, hogy az EGYETLEN kiút az emberei dilemmából az, ha egyszerűen abbahagyjátok a harcot, és visszatértek a tiszta észleléshez.  Jogotokban áll eltávolodni olyan lényektől, akik nem térnek vissza a tiszta észleléshez.  Nekik pedig szintén joguk van ahhoz, hogy folytassák azt, amit tesznek, de nektek nem kötelező követni őket a lefelé tartó spiráljukon.

Ez az igazi Krisztusi út.  Egyetlen lény sem képes visszaemelkedni a mennybe úgy, hogy közben megőrzi azt a lényt, akivé vált, amikor leereszkedett a mennyből.  Mindaddig, amíg folytatjátok azt, hogy önmagatokat nem tiszta észlelésként látjátok, hanem bármi másként, addig nem kvalifikálhatjátok magatokat a felemelkedésre.  Abban a pillanatban, amikor végérvényesen hagyjátok, hogy minden egyéb énetek meghaljon, és ti pedig újjászülessetek a Krisztusi elme tiszta észleléseként, akkor kvalifikáljátok magatokat a felemelkedésre.

Szabad akarattal rendelkeztek, és bármit tesztek is a szabad akaratotokkal, az nem változtatja meg azt, hogy kik vagytok, és nem választhat el benneteket véglegesen az ÉN VAGYOK Jelenlétetektől.  Tehát nem számít, hogy milyen mélyre süllyedtetek az elkülönülés spirális lépcsőfokain, ugyanis nincs olyan mélység, ahonnan ne jöhetnétek vissza.  A Krisztusi igaz tanítás soha nem ítél el, vagy ír le benneteket véglegesen, mint akik túlléptek a megváltáson.  Bármilyen tudatszintre süllyedtek találkoztok ott olyan szellemi tanítókkal, vagy tanítással, amelynek segítségével túlléphettek az adott tudatszinteteken.  Tanúsítja ezt az a tény, hogy a kereszthalálom után lesüllyedtem a pokolra.

Az igaz Krisztusi tanítók soha sem sértik meg a szabad akaratotokat.  Követjük azt a szabályt, hogy amennyiben a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik.  Sokan azonban félreértettétek ennek jelentését.  Sokan azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a felemelkedett mesterek tanítványai lehessenek, ahhoz bizonyos szint elérésére van szükségük.  A valóság azonban az, hogy a döntő tényező nem a külső megértésetek szintje.  Valójában ugyanis minél több külső ismerettel rendelkeznek az emberek, annál inkább az a meggyőződésük alakulhat ki, hogy az általuk érzékelt világ a valóság, és ez bezárja az elméjüket a tanítók elől.  Mert ilyenkor arra törekednek inkább, hogy megvédjék az adott érzékelésüket, mint hogy hagynák nekünk azt, hogy magasabb észleléshez vezessük őket.

Vagyis az igazi döntő faktor a nyitottságotok, a hajlandóságotok arra, hogy megkérdőjelezzétek az érzékeléseteket.   Csak ha már nyitottá váltok arra, hogy önmagatokat a tanítótokkal való egységbe vetítsétek ki, akkor váltok egy igaz tanító tanítványaivá.  Addig, amíg nem rendelkeztek ezzel a nyitottsággal, addig a hamis tanítók tanítványai maradtok, akik azt gondolják, hogy a valóságot lehet mentális képek alapján definiálni.  Ők tehát csapdában vannak, és arra törekednek, hogy benneteket is csapdában tartsanak, egy olyan végtelen és értelmetlen törekvés részeseiként, hogy létrehozzátok azt a végső elmeképet, amelyet Istennek végül el kellene valóságként fogadnia.

Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.  Egyetlen lény sem jut az Atyához nélkülem.  Egyetlen lény sem térhet vissza az Atyához a tiszta, osztatlan észlelés nélkül, amely ÉN VAGYOK.
Megismertétek tehát az igaz Krisztusi utat.  Ezt a keskeny utat választjátok-e, vagy folytatjátok az utatokat ragaszkodva inkább a széles úthoz?