Kedd
2017-10-24
7:40 AM
A fejezet kategóriái
Cikkeim [355]
Video [68]
Zene [17]
Angyal kártyák [30]
Google
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 46
Pagerank
Google PageRank
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Keresés
Barátaink:
  • Sátorhelyi néptáncegyesület
  • spirituális ébredés
  • google optimalizálás
  • Ezoteria Magazin

    Cikkek katalógusa

    Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

    A Krisztusi út szemben az anti-krisztusi úttal 4/2. rész

    4/2. rész
     

    A Krisztusi út szemben az anti-krisztusi úttal
     

     







    10. koncepció: Miért nincs a Krisztusi elmében jó és rossz?
    A hivatalos kereszténység által terjesztett elmekép következtében nehézséget okozhat keresztény háttérrel az anti-krisztusi valóság elfogadása.  Ennek az az oka, hogy a nézetük szerint mindkettő a Krisztus és az anti-krisztus is az anti-krisztusi illúzió alapján lett megteremtve, szándékos félrevezetésként, amelynek az a célja, hogy az embereket az anti-krisztusi tudatszintben tartsa fogságban.
    Az első probléma, amelyet nagyon sok embernek meg kell értenie az az, hogy a Krisztusi tudatszinten nincs elkülönítve jó és rossz, mert nincs értékítélet.  Ennek megértése azért nehéz, mert az emberek többsége nem tapasztalta meg az egységet.  Mint ahogy mondtam, a Tudatos Én tiszta észlelés, a tiszta észlelés pedig egység.  Amikor megtapasztaljátok a tiszta észlelést, akkor megtapasztaljátok a különbségek nélküli észlelést.  Ez az, amit a Teremtő is tapasztal.

    Most gondolkozzatok el azon, hogy az egységben, amelyben a Teremtő is benne van, nincs lehetőség arra, hogy a Teremtőnek olyan kiterjesztése jöjjön létre, aki az önészlelésében fejlődni tudna.  Annak érdekében ugyanis, hogy önészleléssel rendelkező egyéni lények lehessenek, és azok fejlődhessenek, szükség van egy olyan világra, amely belülről észlelve egységtől különváltnak tűnik.  Tehát annak a világnak a megteremtésének, amely határozott formákkal rendelkezik, csak egy célja volt, mégpedig az, hogy elősegítse az önészlelés fejlődését, és ezzel az önészleléssel rendelkező lények számára kontrasztot biztosítson az egységhez képest.

    Azt mondhatjuk, hogy a Teremtő önmaga kiterjesztését vetíti ki az egységből, a lény pedig azt az illúziót kezdi elhinni, hogy ő a forrásától külön áll.  A különvált formák illuzórikus világának megtapasztalása után, a különváltság illúziójából felébredve, a lény gyarapodik az önészlelésében.  Ezután visszatér a forrásával való egységbe, miközben megtartja az egyéniségét egy olyan lényként, aki teremtői tudatszinttel rendelkezik.

    Tehát a formai világ kizárólagos célja az, hogy az önészleléssel rendelkező lényeknek megadja az a tapasztalatot, amely az egység megtapasztalásának az ellentéte.  A lények számára megengedett az, hogy felejtésen menjenek át, majd pedig felébredjenek abból.
    Nos, amit már láthattunk az az, hogy az anti-krisztusi tudatszint a különváltság illúziója, és ez ad lehetőséget a lények számára arra, hogy keresztülmehessenek a felejtésen.  A Krisztusi tudatszint az az elem, amely azt biztosítja, hogy függetlenül attól, hogy a lény milyen messzire merül bele a különváltság illúziójába, soha sem veszíti el azt a lehetőségét, hogy az egységbe visszatérhessen.  Azt mondhatjuk, hogy az anti-krisztus az, amely megengedi azt, hogy a különváltság illúziójába merüljetek bele, megteremtve az illúziót, és a Krisztus az, amely hozzásegít benneteket ahhoz, hogy megszabadítsátok magatokat ettől az illúziótól.  Jegyezzétek meg azt, amit éppen most mondtam!  A Krisztus nem szabadít meg benneteket az illúziótól; lehetőséget ad arra, hogy MEGSZABADÍTSÁTOK ÖNMAGATOKAT!

    Kezditek már látni a lényeget?  Bármi, vagyis minden, amely az anti-krisztusi tudatszint által lett teremtve csak egyszerűen illúzió. Eredendően nincs semmi helytelen, rossz, gonosz, vagy bűnös az illúziót illetően.  Annak egyedüli célja az, hogy biztosítsa számotokra az ellentétes tapasztalatokat, és minden, ami az anti-krisztusi illúzión belül megtörténik ugyanezt a célt szolgálja.  A Krisztus nem tekinti az anti-krisztust sem jónak, sem rossznak, vagy gonosznak.  Illúziónak tekinti csupán.

    Most jön a lényeg!  A Szabad Akarat Törvénye lehetőséget ad a lényeknek arra, hogy belemerüljenek az anti-krisztusi illúzióba, de ha ott vannak, akkor lehetetlen megjósolni azt, hogy az önzés spirálján a lény milyen mélyre süllyed.  Mindegy azonban, hogy milyen mélyre jut, mert még így is a Szabad Akarat Törvényének keretein belül marad, és az élményei még mindig a kontrasztélmények megszerzését szolgálják.  A Krisztusi elme tehát soha nem úgy tekint egyetlen lényre sem, mint aki túllépett a megválthatóságon.  Soha nem fog egyetlen lényt sem úgy ítélni, hogy az olyan rosszá vagy gonosszá vált, hogy nem térhet vissza az egységbe.
    Éppen ellenkezőleg, a Krisztusi elme azért lett megteremtve, hogy biztosítsa azt, hogy a lény bármilyen messzire is jut a különváltságban, soha nem veszíti el annak esélyét, hogy az egységbe visszatérhessen.  Hogyan valósítható ez meg?  Azáltal, hogy semmi sem teremthető a Krisztusi elme nélkül.  Az egység a valóság, a Krisztusi elme a valóság.  Ahogy János evangéliuma mondja: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” Ez azt jelenti, hogy egyetlen forma sem jöhetett volna létre a Krisztusi elme nélkül.

    A lényeges pont az, hogy a Krisztus valósága a formai világban mindenhol fellelhető.  Ahogy már mondtam, ha az emberek nem állnának ki a Krisztus védelmében, akkor a kövek „szólhatnának az érdekében”.  Hiszen ha egy kőre tekintetek, és képesek vagytok az érzékszervi érzékeléseteken túljutni, akkor megláthatjátok a mögötte rejlő egységet.  Ahogy azt a tudomány megtett azzal, hogy felfedezte a molekulákat, az atomokat és a szubatomi részecskéket.

    Arra mutatok rá, hogy mindegy, hogy az anyag milyen sűrűnek látszik, csak akkor tűnik olyannak, ha azon a bizonyos szerepen keresztül nézitek, azon a szerepen keresztül, amely a különváltság illúziójára lett alapozva.  Ezért van az, hogy mindegy, hogy milyen szerepet határoztatok meg magatoknak az elkülönülés során, mindig lesz valami, ami azon a szerepen keresztül érzékelve lehetőséget ad számotokra ahhoz, hogy túllépjetek a szerepen.  Mindegy, hogy mennyire zárt az általatok meghatározott doboza az elméteknek, mindig lesz a dobozban valami, amely, ha észreveszitek, és ha felhasználjátok, akkor hozzásegíti a Tudatos Ént ahhoz, hogy visszakapcsolódjon a tiszta észleléshez, és ezáltal túlléphessetek a dobozon.

    Másrészt azonban, annak legnagyobb része, amelyet a mentális dobozotokból kifelé tekintve láttok, az úgy tűnik, hogy azt a valóságot erősíti meg, hogy a dobozotok reális, és ti tényleg elkülönült lények vagytok.  Ennek az az oka, hogy a szerep, az elkülönülés illúziójára épülve lett meghatározva.  Ami valójában azt jelenti, hogy amikor egy olyan szerepet definiáltok, amely az elkülönülésre alapult, akkor nem egyszerűen egy szerepet definiáltatok, hanem egyben meghatározzátok a saját univerzumotokat is, amelyben ti vagytok a központi szereplők.  Ti vagytok az „Isten” a saját világotokban, és ti határozzátok meg azt, hogy mi a jó és mi a rossz a személyes univerzumotokban.

    11. koncepció: Mit jelent „Istenként” ismerni jót és rosszat?
    Amikor saját szerepeteket a Krisztusi tudatszint alapján határozzátok meg, akkor annak világnak ki, vagy mi a világ közepe?  Nos, természetesen a ti ÉN VAGYOK Jelenlétetek az, és a fontos pont pedig az, hogy bár ti még mindig a világot a szerepeteken belül érzékelitek, és a szerepetek nem biztosítja számotokra a teljes, és akadályoktól mentes világképet, de rendelkeztek egy kapcsolattal a szerepeteken kívül, egy viszonyítási kerettel abban a vonatkozásban, hogy van valami a szerepeteken túl.  Ezért nem azonosítjátok magatokat teljes mértékben a szereppel, amely valójában azt jelenti, hogy nem vagytok abban teljesen biztosak, hogy ahogyan a dolgokat a szerepeteken keresztüli érzékelésetek alapján látjátok, az teljes mértékben megbízható.  Tudatában vagytok annak, hogy szemüveget viseltek, amely torzítja a látványt.  Lehet, hogy nem vagytok képesek arra, hogy észleljétek azt, hogy a szemüveg sárga, és ezért az ég valójában nem zöld, de legalább tudjátok azt, hogy az érzékelésetek nem azonos a valósággal.

    Ezzel ellentétben, amikor úgy definiáljátok a saját szerepeteket, hogy még nem alakítottátok ki az ÉN VAGYOK Jelenlétetekkel a kapcsolatotokat, akkor a szerepen kívül nincsen semmilyen viszonyítási alapotok.  Ezért azt gondoljátok, hogy az érzékelésetek, vagyis ahogyan a világot egy színes szemüvegen keresztül látjátok, az nem csak a valóságot képviseli, hanem egyben az az EGYETLEN módja a valóság megragadásának.  Tagadjátok azt, hogy szemüveget viseltek, és meg vagytok arról győződve, hogy az ég tényleg zöld.

    Kezditek már látni a lényeget?  Az első esetben észlelitek azt, hogy a valóság a szerepeteken kívül van, és az nem általatok meghatározható, míg a második esetben azon túl, ahogy ti a világot érzékelitek nem érzékeltek semmilyen valóságot, vagy hatalmat.
    Tudom, hogy ennek átlátása nem egyszerű.  Például sok keresztény azonnal, ha valaha olvasná ezt, azt állítaná, hogy ők szintén érzékelik a szerepükön kívül a valóságot, vagyis Istent.  Azonban az állítás álszentségét azonnal bizonyíthatja az a tény, hogy ők teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy a vallásuk, amely a Biblia tévedhetetlenségére lett alapozva, meghatározta azt, hogy mi a valóság.

    Mint látjátok, ha NEM váltatok vakká a szerepetektől, akkor észlelitek azt, hogy az érzékelésetek korlátolt.  Ezért ráébredtek arra, hogy mindaddig, amíg teljes mértékben túl nem léptek a szerepeteken, addig folyamatosan annak a módját kell keresnetek, hogy hogyan tágítsátok a látásotokat a valóság észleléséhez.  Éppen ezért soha nem engedhetitek meg magatoknak azt, hogy azt érezzétek, hogy az aktuális megértésetek, az aktuális érzékelésetek képvisel mindent, amit a valósággal kapcsolatban tudni lehet.  Ezzel szemben, amikor a szerepetekkel azonosítjátok magatokat, akkor vagy nem értitek meg annak a szükségességét, hogy „túllássatok” az érzékeléseteken, vagy tagadjátok annak szükségességét, hogy ezt tegyétek.  Azt gondoljátok, hogy a ti élet érzékelésetek az egyedüli lehetséges, vagyis az egyetlen helyes módja az élet érzékelésének.

    Látjátok, hogy mit jelent ez?  Amit bármilyen szerepen keresztül érzékeltek, az nem a valóság; az a valóságról alkotott mentális kép, amelyet az elmétekben alkottok meg.  Gondolhatjátok azt magatokról, hogy hívő emberek vagytok, és hogy Isten van a ti világképetek központjában.  Az azonban nem a valós Isten, aki a ti világképetek központjában van, hanem az egy kőbe vésett istenkép, amely az elkülönülés illúziójából fakad.

    Nos, ha most egy kicsit hátrábbléptek, akkor látni fogjátok a mélyebb valóságot.  Amikor egy bizonyos szerepbe kerültök, akkor az életet annak a szerepnek a szűrőjén keresztül fogjátok látni.  Nincs más lehetőség, és valójában az, hogy a világot egy szerepen keresztül látjátok, pontosan a fejlődés lehetőségét adja meg nektek.  A fejlődés azonban abból ered, ha legelőször átláttok a szerepen, utána pedig megszabadítjátok magatokat a látványtól, így az életet a ti ÉN VAGYOK Jelenlétetek szemszögéből látjátok annak ellenére, hogy még mindig a szerepetekben vagytok.  Ez pedig azt jelenti, hogy fejlődés akkor következik be, amikor a Tudatos Én elkezdi önmagát a szerepen kívül látni.

    Ha már nem azonosítjátok önmagatokat a szerepetekkel, akkor tudatosan észlelni fogjátok, hogy az a valóság, amelyhez hozzá kell kapcsolódnotok, az a szerepen kívül van.  Amikor pedig a szereppel azonosítjátok magatokat, akkor azt gondoljátok, hogy a szerepen keresztüli érzékelésetek olyannak mutatja a valóságot, mint amilyen valójában.  Így a korábbi esetben a világotok közepén az a valóság áll, amely kívül esik a szerepetek által érzékelt valóságon, míg a következő esetben a világotok középpontjában az a mentális kép áll, amelyet a szerepen belül alkottatok meg.  Ezért a második esetben TI vagytok az „Isten” a világotokban.  Ti vagytok az a lény, aki elhitte azt, hogy képesek vagytok a valóság definiálására az érzékszerveitek által.  Ez pedig azt jelenti, hogy önmagatokat „Istenként” képzelve, ti határozhatjátok meg azt, hogy mi a jó és mi a rossz.

    Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Földön minden egyes személy definiálta volna magának a személyes Istenét, vagy a valóságképét.  A legtöbb ember azokat az Isten- és valóságképeket,  vette át amelyeket azok a lények határoztak meg, akik arra törekednek, hogy uralkodjanak az emberiségen.  Azonban amit minden egyes ember megtett az az volt, hogy elfogadta azt az életfelfogást, hogy az igazságot definiálni lehet az érzékelésetek alapján, és hogy a „valóságnak” bele kell férnie az elmedobozotokba. Ezzel szemben azok, akik a Krisztusság Útját járják ráébredtek arra, hogy nincs meg az a képességük, hogy az igazságot definiálni tudnák, ezért meg kell találniuk az igazságot.  Ehhez hasonlóan a valóság szintén soha nem fog beleférni az elmedobozukba, és nem is fog alkalmazkodni ahhoz; túl kell tehát lépniük az elmedobozukon annak érdekében, hogy szűrő nélkül tapasztalhassák meg a valóságot.

    Látjátok már a lényeges különbséget?  Az első esetben az embereknek nincs viszonyítási alapjuk a szerepük alapján létrehozott mentális dobozukon kívül.  Nem veszik észre azt, hogy a szerep határozza meg azt, hogy ők hogyan látják a világot, az érzékszerveik azonban nem a világot mutatják nekik; azt a szerepük mutatja meg.  Mindaddig, amíg az emberek nem veszik ezt észre, addig nem képesek túllépni a szerepükön, mert minden, amit a szerepen keresztül „látnak” az a szerep érvényességét bizonyítja.  Ez a 22-es csapdájának a klasszikus esete.

    Honnan ered a jó és a rossz?  Nos, a Teremtő egy, és az egységben nincs különbözőség.  Különálló formák megteremtéséhez az egységet külön kell választani egynél többre.  A Teremtő önmagát két pólusra osztja, vagyis a táguló erőre (férfi), és az összehúzódó erőre (nő).  A Krisztusi elme számára ez csupán az egynek a kétféle megnyilvánulása, ezért számára ezek nincsenek egymástól elkülönülve, és nem ellentétei egymásnak.  Nem állnak egymással szemben, és nem semlegesítik egymást; kiegészítik egymást, és a kölcsönhatásuk eredményeként új élet jön létre.

    Azonban az anti-krisztusi elme számára ez két olyan rész, amelyek elkülönültek egymástól, amelyek ellentétei egymásnak.  Ennek következtében egymást ki kell, hogy oltsák, és ez az az illuzórikus nézőpont az, amely megszüli azt az elképzelést, hogy az egyik rész jó, a másik rész pedig rossz, az egyik jó, a másik pedig gonosz.

    Látjátok az alapvető különbséget?  A Krisztusi elme szerint nincsenek ellentétek, a Krisztus még az anti-krisztust sem látja saját maga ellentéteként.  A Krisztus mindig az egység valóságán keresztül lát mindent; és azt látja, hogy az anti-krisztus, és minden megosztás, amely belőle fakad, csak illúzió; nincs realitása, és nincs állandósága.  Ami nem reális, az nem ellentéte a reálisnak, mivel ami nem reális, vagyis nem valós, annak nincs állandósága.  Az, ami nem valós az nem az ellentéte annak, ami valós, mert az, ami nem valós az nem olthatja ki azt, ami valós, de még csak nem is állhat szemben a valósággal.  Az, ami nem valós, az nem lehet hatással arra, ami valós.

    A Krisztusi tudat úgy látja, hogy a jó és a gonosz az anti-krisztus valótlansága.  Úgy látja, hogy amelyet az anti-krisztus jónak lát, és amelyet gonoszként határoz meg, azok mind csak illúziók.  A Krisztusi elme számára nincs jó vagy gonosz; csak valós és valótlan.  Az egység az, amely a végső értelemben valós, és az igazság az, hogy minden egymástól eltérő forma a háttérben lévő Teremtői egység kifejeződése.

    Semmi sincs valójában a Teremtőtől elkülönítve, az elkülönülés csak illúzió.  Az elkülönülésnek még csak önálló megjelenése sincs. Nem helyes gondolat az, ahogy az anti-krisztusi elme gondolja, hogy a világ két különálló szférára osztható.  Nincs olyan világ, amely a Teremtőtől külön áll.  Az elkülönülés kizárólag az olyan lények elméjében „létezik”, akik a világot az anti-krisztusi elme szűrőjén keresztül észlelik.  Az nem egy valós állapot; az csak egy ÉRZÉKELT állapot, megjelenés.  Csak azoknak a lényeknek az elméjében létezik, akik meg vannak arról győződve, hogy csak egy „isten” lehet az a lény, akinek joga van ahhoz, és akinek a képessége is megvan arra, hogy meghatározza azt, hogy mi valós és mi valótlan.  Milyen lények lehetnek spirituálisan ennyire vakok?

    12. koncepció: Az anti-krisztusi tudat, és az anti-krisztusi erő
    Elmagyaráztuk már nektek a bukást igen részletesen más alkalommal, de egy rövid összefoglalást most is adok.  A megteremtett első szférákban egyetlen lény sem használta fel az anti-krisztusi elmét arra, hogy a saját szerepét meghatározza.  Azonban, ahogy a szférák egyre sűrűbbekké váltak, a negyedik szférában a lények egy csoportja önmagát csapta be a különváltság illúziójával. Ezeknek a lényeknek engedélyezett volt az, hogy olyan szerepet válasszanak maguknak, amely az elkülönülésen alapul, ahogy azt a Szabad Akarat Törvénye engedélyezi.

    Ezek a lények nem voltak gonoszok, ahogy azt a legtöbb ember gondolja.  Ők valójában a szférájuk felemelkedésével kapcsolatban nagyon elkötelezettek voltak, és buzgón jeleskedtek mindenben, amit tettek.  Fokozatosan azonban a különváltság illúziója által olyan vakká váltak, hogy azt kezdték hinni, hogy képesek arra, hogy meghatározzák a valóságot.  Már nem értették Isten tervét a szférájuk felemelésére vonatkozóan, de azt gondolták, hogy ők olyan bölcsek, hogy meg tudják azt határozni, hogy Isten tervének milyennek kellene lennie.  Ezzel egy időben azt kezdték hinni, hogy ők különbek a többi lénynél a szférájukban, és ezért magas pozíciókra törtek.  Engedélyezett volt számukra az, hogy magas pozíciókat töltsenek be, mert az volt a remény, hogy miután eljátsszák a vágyott szerepüket egyszer majd elegük lesz abból a tapasztalatból, és képesek lesznek az önmaguk által definiált szerepükön túllépni.

    Egy hosszú időszak után a szféra arra a pontra érkezett, hogy már készen állt a felemelkedésre, amelynek az volt az oka, hogy abban a szférában a lények többsége elérkezett a személyes felemelkedési pontjukhoz.  Azáltal jutottak idáig, hogy túlléptek a szerepeiken, és visszakapcsolódtak a Jelenlétükhöz.  Sajnálatosan azonban, azok a lények, akik önmaguknak felsőbbrendű szerepet osztottak, azok még csak el sem kezdtek túllépni a szerepeiken.  Ehelyett egyre inkább azzal azonosították magukat, és teljes meggyőződéssel hitték azt, hogy az elmeképeik valósak, és hogy valós módon látják azokat.  Hatalmas megrázkódás volt a számukra szembesülni a valósággal, vagyis azzal, hogy a szférájuk készen állt a felemelkedésre, de ők nem.  Hirtelen meglátták, hogy hátrányba kerültek, úgy látták, hogy „meztelenné váltak”, és azok a lények, akikről azt gondolták, hogy alattuk vannak, elhagyták őket a szellemi fejlődésükben.

    Ezen a ponton ezeknek a lényeknek megvolt minden lehetőségük arra, hogy hozzákezdjenek a saját szerepeiken való túllépés folyamatához.  Volt közülük néhány, aki előnyt kovácsolt a helyzetből, és akik segítséget kapva gyors fejlődést értek el, és ezáltal sikerült is nekik felemelkedniük a szférájukkal.  Voltak azonban olyanok, akik úgy döntöttek, hogy nem vallják be azt, hogy az érzékelésük saját magukkal és a világgal kapcsolatban eltávolodott a valóságtól.  Olyan spirituális gőg uralkodott el rajtuk, hogy nem voltak még csak hajlandók sem arra, hogy azon elgondolkodjanak, hogy az érzékelésük korlátozott lenne, és azt a lehetőséget választották, hogy fellázadnak a felemelkedés egész folyamata ellen.  Így nem tudtak felemelkedni a szférájukkal, ehelyett lesüllyedtek, belezuhantak abba a szférába, amely akkor lett megteremtve, amikor a korábbi szféra felemelkedett.  A korábbi tanításainkban ezeket a lényeket bukott angyaloknak, vagy bukott lényeknek neveztük.

    Nagyon sok dolog van még ebben a témában, amelyet meg kell értenetek, még annál is több mint amit Maitreya a könyvében felfedett, de most szeretnék kitérni egy fontos tényezőre.  Valójában nem helyes azt gondolni, hogy ezek a lények nem egészként zuhantak le.  Nem helyes az, hogy egy felső vezető volt közöttük, Lucifer, aki a bukott lények vezére volt.  Ahhoz, hogy ezt megértsétek, meg kell látnotok egy finom, de nagyon fontos különbséget.

    A Teremtő = egység.  Az egységben nem lehet megosztás.  Éppen ezért a Krisztusi tudatszintben nincs megosztottság.  A megosztottság csak illúzióként létezik az anti-krisztusi tudatszintben, amely azt jelenti, hogy az anti-krisztusi tudatszint soha sem válhat egységes egésszé.  Azok a lények, akik vakká váltak ettől a tudatszinttől, soha sem képesek igaz egységet alkotni, amely annak a minden mögött jelen lévő egységnek a meglátásán alapszik, amely minden különálló forma mögött jelen van.  Képesek azonban egy látszólagos erőltetett egységhez eljutni, de csak akkor, ha valakivel szemben össze kell fogniuk, aki szintén a különváltság csapdájába került.  Éppen ezért a bukott lények mindig megosztottak, legalább kétfelé, amely két fél harcol egymással.
    Mint ahogy mondtam, a Teremtő önmagát két pólusban nyilvánította meg, a táguló és az összehúzódó pólusban.  A különváltság nézőpontjából nézve ezek egymás ellentéteinek látszanak.  Amikor tehát a lények a negyedik szférában elbuktak, akkor néhányan azért buktak, mert eltorzították a táguló erőt, mások pedig azért, mert eltorzították az összehúzódó erőt.  Tehát a bukott lények a kezdet kezdetétől fogva két frakcióba rendeződtek.  Mindkét frakció további megosztásokat tartalmazott, de a lényeges pont az, hogy ezek a bukott lények alakították ki és tartják fenn az anti-krisztusi erőformát.   Ez azonban olyan erő, amely mindig is meg is lesz osztva.

    Annak ellenére, hogy több csoporttal rendelkeznek, két fő kategóriába sorolhatóak:
    - Azok a lények, akik az anya összehúzódó energiáját torzították el, voltak azok, akik teljesen önzőkké váltak.  Mindig azt akarták tenni, amihez kedvük volt, függetlenül a tetteik másokra, magukra, vagy a szféra felemelkedésére gyakorolt hatásától.  Teljes mértékben önzők, és készek arra, hogy másokat bármilyen módon bármire kényszerítsenek. - Azok a lények, akik az apa kiáradó erejét torzították el bármilyen elképzelhető módon, nem váltak teljesen vakká az önzésük által.  Ők sokkal körmönfontabbak.  Az ő végső céljuk az, hogy a többi embert kordában tartsák, de rájöttek arra, hogy a nyílt, vagyis fizikai erő, nem a legcélravezetőbb az emberek feletti kontroll megszerzése szempontjából.  Éppen ezért arra törekednek, hogy az embereket félrevezessék, és hogy az emberek őket kövessék.

    Ezt a két csoportot összeillesztve látható-e a közös hatásuk eredménye?  Látjátok-e azt, hogy a bukott lények két csoportja a személyes hajlamaik megjelenítésével valójában „istenekké” váltak, akik a többiek számára meghatározhatják azt, hogy mi a jó és mi a gonosz?  Az első csoport lényeit az emberek többsége egyértelműen gonosznak látja.  A második csoport lényei azonban az emberek többsége szemében jóknak tűnnek.

    Az első csoport lényei arra törekednek, hogy az emberekre rákényszerítsék az akaratukat, de közben a hatalmukkal még félre is vezetik őket pl. sátánizmus.  Így az ő általuk formált erőt a legtöbb ember gonosznak látja.  A második csoport ebből előnyt kovácsolva önmagukat az előzőek föle helyezték azzal, hogy ők a gonosz ellen vannak.  Azt mondhatjuk, hogy az első csoport jelmondata ez lehet: „Kövessetek a magatok érdekében” a második csoporté pedig: „Kövessetek Isten érdekében.”(vagy bármilyen más ok miatt)

    Látjátok az eredményt?  Az is, amit az emberek gonosznak, és az is, amit az emberek jónak látnak, vagyis mindkettő az anti-krisztusi tudatszint által lett meghatározva.  Ez az az egyetlen olyan tudatszint, ahol a jóra és rosszra való megosztás valósnak tűnik.  Az emberek elé pedig azt a torz képet tárták, hogy csak két lehetőségük van.  Vagy alárendelik magukat a gonosz erőknek, vagy engedelmeskednek a „jó” erőinek.  A nyers igazság azonban az, hogy mindkét esetben a bukott lények vezetését követik.  Ez pedig semmilyen esetben sem vezet a Krisztussághoz, vagy a felemelkedéshez.

    Mindegy, hogy a dualista harc melyik oldalán álltok, nem nyerhetitek el az üdvösségeteket.  Csak még jobban hozzákötitek magatokat ahhoz a harchoz, amely már nagyon régóta tart, és addig folytatódik, amíg a szférátok, mint egész, készen nem áll a felemelkedésre, amikor minden egyes lénynek szembe kell néznie a végső választással: a Krisztus valóságát választjátok-e, vagy folytatjátok az anti-krisztus bármelyik valótlanságát?  Ez az a döntés, amelyet Mózes V. könyve (30,19) említ:
    Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;

    13. koncepció: Az anti-krisztusi elmére miért vonatkozik a termodinamika második főtétele?
    Mi az élet, és mi a halál?  Az élet az önészlelésben való fejlődés folyamata, míg a halál az a folyamat, amelynek során egyre mélyebbre süllyedtek a különváltság illúziójába.  A lényeg az: ha a saját szereped meghatározása által vakká lettél, akkor a szellemi tanítód számára elérhetetlen vagy.  Mint ahogy már mondtam, amikor úgy döntöttetek, hogy elrejtőztök Maitreya elől, attól kezdve ő már nem tehet értetek semmit.

    Így láthatjátok, hogy az anti-krisztusi tudatszint a 22-es csapdáját teremti meg, ahonnan látszólag nincs menekvés.  Ha egyszer benne vagytok abban a szerepben, amelyet az anti-krisztusi tudatszinten keresztül határoztatok meg, akkor az a szerep torzítani fogja a teljes érzékeléseteket az élettel kapcsolatban.   Mindaddig, amíg nem ébredtek tudatára annak, hogy a Tudatos Én tiszta észlelés, és rendelkezik azzal a képességgel, hogy önmagát a szerepből kivetítse, (vagy ameddig megtagadjátok ennek a szerepnek az alkalmazását) addig nincs esélyetek arra, hogy kiszabaduljatok az illúzióból, vagy észleljétek azt, igaz?

    Nos, ha nem tudjátok önmagatokat kivetíteni abból az elmedobozból, amelyet az érzékelésetekkel hoztatok létre, akkor az egyetlen esélyetek a kiszabadulásra az, ha az elmedobozotok összetörik, ha a világlátásotok hibásnak bizonyul, ám akkor azzal kezdtek majd érvelni, hogy biztosan van valami, ami hiányzik a világlátásotokból.  Látjátok a lényeget?  A Teremtő tudatában volt azoknak a következményeknek, amelyet a fel nem emelkedett lényeknek adott szabad akarat jelent.  A Teremtő azt is tudta, hogy úgy fejlődtök az önészlelésetekben, ha olyan döntéseket hoztok, amelyek az éppen fennálló önészleléseteken alapulnak, és utána megtapasztaljátok azoknak a következményeit.

    Éppen ezért a Teremtő a világegyetemet egy hatalmas visszajelző rendszerként alkotta meg.  Két úton kaphattok visszajelzéseket.  Kaphattok azáltal, hogy a Tudatos Ént kivetítitek a szellemi tanítótok elméjére, vagy a kozmikus tükör segítségével, amely visszatükrözi azokat a fizikai körülményeket, amelyeket a tudatszintetek jelenít meg.  Ez utóbbit hívjuk a kemény ütések iskolájának.
    De úgy is jellemezhetjük, hogy azt mondjuk, hogy Isten törvényei úgy lettek kialakítva, hogy semmi se maradhasson mozdulatlan.  Vagy felfelé, a Krisztusi tudatszint felé haladtok a bennetek lévő Isten erejével, vagy az anti-krisztusi elme szintjére húz benneteket le az anyag világában jelenlévő erő.  Erről az erőről szólnak a tudósaitok a termodinamika 2. főtételében, amely erő felbont minden zárt rendszert.  A zárt rendszer természetesen az elme, amely a saját érzékelésének esett a csapdájába, és nem hajlandó túllátni azon.
    Így a 2. főtétel reprezentálhatja a halált, amely azonban nem egy gonosz, rossz erő.  Valójában ez egy olyan biztonsági mechanizmus, amely biztosítja azt, hogy a Tudatos Én, amely tiszta észlelés, és ebből adódóan nem definiálható formaként, ne maradhasson örökre a formai önazonosítás, és bizonyos értelemben az elkülönült én érzékelésének a csapdájában.

    A finom különbség az, hogy amikortól a világot az anti-krisztus filterén keresztül kezditek látni, onnantól a 2. főtétel mögött lévő erőt fenyegetésnek kezditek érezni.  Olyan erőnek látjátok, amely arra törekszik, hogy elvegye tőletek az élet érzékelését, vagyis azt az érzékelést, amelyet az elkülönült én érzékelése határozott meg a szerepetek alapján.  Ennek pedig azok a pszichológiai következményei, hogy ha egyszer a saját szerepeteket az anti-krisztusi tudatszint alapján határoztátok meg, akkor a halálfélelem elkerülhetetlen társatokká szegődik.

    Mindaddig, amíg a szellemi tanítótokkal működtök együtt, addig nincs halálfélelmetek.  Miért is lenne, ha tudjátok azt, hogy a Tudatos Én soha nem maradhat semmilyen forma csapdájában, és ha önmagatokat egy halhatatlan szellemi lény kiterjesztéseként látjátok? Tudjátok, hogy szabadon megtapasztalhattok minden szerepet, amit csak létrehoztok magatoknak, valamint azt is, hogy bármikor visszavetíthetitek önmagatokat az összes szerepből.

    Csak akkor váltok a szerepetek által teljesen vakká, ha még azelőtt hoztok magatoknak létre szerepet, mielőtt spirituálisan önfenntartókká válnátok.  Csak akkor történik meg az, hogy a Tudatos Én „elfelejti” azt, hogy ő tiszta észlelés, és csak akkor kezdhet el félni attól, hogy bennragad egy szerepben, és önerejéből nem képes onnan kiszabadulni.

    Arra a pontra szeretnék rámutatni, hogy az eredeti bukott lények a szellemi gőgjük miatt azt hitték, hogy Isten korlátozta a szabad akaratukat.  Azt gondolták, hogy minden azért történt, mert fellázadtak Isten, és a törvényei ellen, azt állítva, hogy az igazi szabadság szerint minden döntés szabadon meghozható.  Ezt az illúziót az a tény okozta, hogy számukra úgy tűnt, hogy isteni erő került a tulajdonukba, ők dönthetik el azt, hogy mi a jó és mi a rossz, amelynek alapján azt gondolták, hogy állandóan ők határozhatják meg az alapértékeket annak megfelelően, hogy melyik cselekedetüket tartják helyesnek.

    Amit azonban nem vettek észre az az, hogy annak következtében, hogy különválasztották magukat az életerőtől, nem tudtak megszabadulni a letagadhatatlan halálfélelmüktől.  Ennek következtében a vágyott végső szabadság helyett börtönre ítélték magukat, amelyben minden gondolatuk és cselekedetük csak egy célra összpontosult, hogy csökkentsék a halálfélelmüket addig a pontig, amellyel már együtt lehet élni.  Mindez nagyon fontos következményekkel járt, amelyek fényt derítenek virtuálisan minden emberi cselekedetre.

    14. koncepció: A bűn koncepciója, és az üdvözülés hamis útja
    Amennyiben egy lény szándékosan fellázad Isten törvényei ellen, akkor két „élet-halál” kérdéssel kell szembenéznie.  Az egyik az, hogy enyhítse a halálfélelmét azáltal, hogy olyan illúziókat teremt meg, hogy valahogy kicselezheti a halált.  A másik pedig az, hogy hogyan tartsa fenn a folytonos létezését abban a valóságban, amelybe belezuhant.  Nézzük az utóbbit.

    Azt mondtam, hogy a Tudatos Én tiszta észlelés, amely a forma világába lett küldve, amely olyan valóság, amelyben minden energiából teremtődik meg.  Ez az energia a Teremtő lényéből ered, amely azt jelenti, hogy az az energia, amelyből a formai világ áll, az nem a formai világban keletkezik, és ezért nem rendelkezik független létezéssel.  Személyes szinten ez azt jelenti, hogy a Tudatos Énnek energiára van szüksége ahhoz, hogy ebben a világban bármit tegyen.  Ezt az energiát az ÉN VAGYOK Jelenlétéből nyeri.  A Tudatos Én nem képes energiát előállítani; csak arra képes, hogy a Jelenlétéből áradó erőt valahova irányítsa.

    Korábban szemléltetésként azt a flexibilis csövet használtam, amelynek az egyik végén lencse van.  Így a Jelenlétből áradó energia átáramlik a csövön, amely azt jelenti, hogy az az energiamennyiség, amelyet a Tudatos Én kap, az egyenes arányban áll a cső átmérőjével.  Ha a Tudatos Én különálló szerepbe kezd, amelyet az anti-krisztusi tudat alapján határoz meg magának, akkor a cselekedetei elkerülhetetlenül önzőek lesznek.  Éppen ezért gyakran megsérti más lények szabad akaratát, amely azt eredményezi, hogy a Jelenlétén keresztül kisebb mennyiségű energiához jut hozzá.

    Ez az az alapelv, amelyet a tálentumokkal kapcsolatos példabeszédemben említettem.  Ha azt az energiát, amelyet kaptok, arra használjátok fel, hogy minden életet felemeljetek, akkor többet fogtok kapni belőle.  Ha arra használjátok fel, hogy önmagatokat emeljétek fel miközben másokat elnyomtok, akkor kevesebbet fogtok kapni belőle.  Ennek a következménye, hogy amennyiben folytatjátok azt, hogy más lények szabad akaratát megsértitek, akkor eljuthattok egy olyan pontra, amikor már nem kaptok elég energiát ahhoz, hogy a fizikai testeteket életben tarthassátok.  Azon a ponton azt érezhetitek, hogy nincs energiátok, és olyan mértékben úrrá lesz rajtatok a halálfélelem, hogy depresszióba süllyedtek.  Az eredeti bukott lények gyorsan ide juttatták magukat, de megtalálták annak a módját, hogy „kicselezzék” a halált.   Ezt úgy érték el, hogy azoktól a lényektől kezdtek el energiát lopni, akiknek teljesebb kapcsolatuk volt a Jelenlétükkel.

    Hogyan lopnak a bukott lények energiát?  Ennek millió útja van, amelyek azonban két fő kategóriába sorolhatók.  Azok a lények, akiket a legtöbb ember gonosznak lát, az energiát erővel szerzik meg.  Például, amikor másik ember felbosszant benneteket, akkor a Jelenlétetektől kapott energiátok egy részének a rezgését a harag rezgésszintjére csökkentitek le.  A másik ember, vagy meg nem testesült sötét erő, pedig képes felvenni ezt az alacsony rezgésű energiát.  Erre egy másik példa lehet a háború.  Amikor vér folyik, és negatív érzelmek keletkeznek egy csatában, akkor energia szabadul fel.  Mind az emberek, mind a sötét lények fel tudják venni ezt az energiát.  Amikor magukba gyűjtik ezt az energiát, akkor szinte „megrészegülnek”, és ezátal az az érzésük támad, hogy erősek, legyőzhetetlenek és kicselezték a halált.  Ez az érzésük tart egy ideig, de azután még több energiát kell ahhoz lopniuk, hogy ismét olyan „magasan” érezhessék magukat.

    A másik fő kategóriát azok a lények reprezentálják, akiket a legtöbb ember jónak lát.  Ők másokat félrevezetésével érik el azt, hogy önkéntesen adjanak nekik energiát, úgy gondolva, hogy egy nagyobb célt szolgálnak vele.  Más szavakkal, amikor a „gonosz” lények benneteket arra kényszerítenek, hogy energiát szabadítsatok fel a számukra, akkor tudjátok, hogy erre kényszerítettek benneteket.  Azonban olyankor, amikor a „jók” vezetnek félre benneteket, akkor nincs olyan érzésetek, hogy kényszerítenének benneteket, és gyakran úgy érzitek, hogy jó célt szolgáltok, akár Isten végső célját.  Mi ez a cél?

    A „jó” bukott lények egy teljesen hamis Istenképet teremtettek, és hozzá egy teljesen hamis nézetet arra a tervre vonatkozóan, hogy Isten mit szeretne a világegyetemmel elérni.  Azt az illúziót teremtették meg, hogy a világegyetemben epikus harc folyik Istennel az egyik oldalon, és az ördöggel, mint Isten ellenpólusával, a másik oldalon.  Ebben a „jó” bukott lények mesterien használták a „gonosz” bukott lényeket, rájuk vetítették ki ugyanis azt, hogy ők a gonoszok.  Ezek után Istent az égben lévő távoli lényként definiálták, aki nem képes közvetlenül hatni erre a világra.  Így ennek a távoli Istennek szüksége van egy köztes segítőre a jelen világban, és erre a pozícióra „jó” bukott lények otromba módon magukat jelölték.

    Más szavakkal, a leghazugabb bukott lények jelentették ki magukról azt, hogy ők Isten képviselői a földön, és csak rajtuk keresztül nyerhetik el az emberek az üdvözülésüket.  Az üdvözülés biztosításának pedig az volt az útja, hogy támogatniuk kellett a „jó” bukott angyalokat a „gonoszokkal” vívott állandó harcukban.  Mert szerintük bizonyára Isten végső célja is az, hogy a gonosz erők elpusztuljanak, vagyis még Isten is támogatja gonosz elpusztításának a leggonoszabb módját. Amikor pedig ezek a „jó” bukott lények elég követőt szereztek maguknak, akkor általuk fényhez jutva megrészegültek, és azt érezték, hogy kicselezték a halált.
    De hogyan veszik rá a bukott lények az embereket arra, hogy higgyenek ebben a cselben?  Azáltal, hogy ügyesen használják fel azt az erőt, amely őket is hajtja, vagyis a halálfélelmet.  Mint ahogy említettem, ha megszűnik a tudatos kapcsolatotok az ÉN VAGYOK Jelenlétetekkel, akkor halálfélelem uralkodik el rajtatok.  Egyetlen lény sem képes ezzel együtt élni, ezért minden lény megkeresi a maga számára legmegfelelőbb utat a halálfélelmének olyan mértékű enyhítésére, mellyel már képes együtt élni.  Így teremtitek meg magatoknak a saját világnézeteteket, a saját „világotokat”. A „jó” bukott lények megteremtették a bűn koncepcióját, amely felerősíti a halálfélelmet.  Ezzel együtt ajánlottak azonban valamit, amely könnyű kiútnak tűnhet, vagyis azt, hogy kövessék mindig őket, és tegyék mindig azt, amit ők mondanak.

    A negyedik szférában voltak olyan lények, akik önmagukat látszólag nagy hatalommal rendelkező pozíciókba emelték annak érdekében, hogy megerősítsék a hatalomérzésüket, és követőket vonzzanak magukhoz.  Kik voltak a követőik?  Olyan lények, akik nem voltak hajlandóak felelősséget vállalni a saját felemelkedésükért, és nem akartak saját döntéseket hozni.  Létrejött tehát egy nagy egymásrautaltsági kapcsolat azok között a lények között, akik hatalommal akartak rendelkezni és azok között, akik nem akartak döntéseket hozni.  Amikor a vezetők buktak, akkor a követők közül sokan vakon követték őket, mert a vezetők különböző indokokkal megmagyarázták, hogy miért nem emelkednek fel.

    Ez a minta, a vak vezet világtalant, a mai napig tart, és évezredek óta nagyon sok más lény került ebbe a vak vezet világtalant helyzetbe az egyházban és az államban.  De látjátok-e, hogy annak az alapja, hogy a „jó” bukott angyalok miért rendelkeznek akkora hatalommal a követőik felett, az pontosan az az illúzió, amelyet megteremtettek?  Ez az illúzió alapvetően a következőket állítja: Isten tervével az univerzumra vonatkozóan valami baj történt, ezért Isten őket bízta meg, nekik adott felhatalmazást arra, hogy ezt kijavítsák.
    Kezdtek-e átlátni ezen a ködösítésen?  Valójában semmi hiba nem történt Isten tervében.  Csak az anti-krisztusi elme találta ki azt a koncepciót, hogy valami hiba csúszott a tervbe, és hogy minden fel nem emelkedett lény, azon igyekezzen, vagy azt képzelje, hogy segíteniük kell a hiba kijavításán.  A Krisztusi elmében teljesen nyilvánvaló az, hogy Isten terve a világegyetemre nézve teljes mértékben érintetlen, és minden a terv szerint halad.  Az epikus harc illúziója kizárólag az anti-krisztusi elme kreációja.  Nincsen epikus harc Isten és az ördög között, mivel Isten valóságos, az ördög azonban nem az, és a Krisztusi elme tudja azt, hogy az ami valótlan, az nem lehet hatással arra, ami valós.

    Így tehát a harc nem Isten és az ördög között folyik, hanem a bukott lények két csoportja között, amelyek közül az egyik csoport a hatalomtól megrészegülve azt gondolja, hogy fenyegetést jelentenek Isten tervére nézve, a másik csoport pedig a büszkeségtől megrészegülve gondolja azt, hogy ők jobban tudják, hogy Isten univerzumának hogyan kellene működnie.

    Döntsétek ma el, hogy kit kívántok szolgálni!  A valótlanságnak az egyik, vagy a másik verzióját akarjátok-e szolgálni, v
    ...

    Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: georg47 (2014-05-21)
    Megtekintések száma: 141 | Tag-ek(kulcsszavak): A Krisztusi út szemben az anti-kris | Helyezés: 0.0/0
    Összes hozzászólás: 0
    Név *:
    Email *:
    Kód *: