4/1. rész
 

Ezzel az értekezéssel az a célom, hogy az igaz szellemi útról nyújtsak tömör tanítást, szemben a bűn és megváltás hamis útjával, amelyet a kereszténység fő áramlata és még nagyon sok spirituális tanítás is reprezentál.  Így ez alaptanításként szolgálhat a későbbiekben, amelyre hivatkozni lehet majd azokban az esetekben, ha a speciális kérdésekre adott válaszaim érintik ezeket a témákat.

Legalább 17 évszázadon keresztül a kereszténység fő áramlata birtokolta annak privilégiumát, hogy megformálja a bűn és a megváltás problémakörével kapcsolatban felmerülő koncepciókat - a világ nyugati felén mindenképpen.  Ennek eredményeként bizonyos korai katolikus egyházi koncepciók oly mértékben beleivódtak a tömegtudatba, hogy azokat csak néhány ember kérdőjelezte meg.  Pontosan azért, mert ezeket a koncepciókat többnyire adottnak vették, én ezen a weblapon néhány korábbi válaszom során úgy kommentáltam azokat, hogy közben nem kérdőjeleztem meg az eredetüket.  Most azonban ideje továbblépni egy magasabb megértési fokra, és a jelenlegi irány az lesz, hogy megkérdőjelezek néhány olyan koncepciót, amelyet nagyon sok ember még soha nem kérdőjelezett meg.

A legtöbb keresztény abban a hitben nevelkedett, hogy bűnös.  Vagy azért bűnös, mert Ádám és Éva leszármazottja, és emiatt az eredeti bűn részese, vagy pedig azért, mert már követett el bűnös tetteket.  Azt is belétek programozták, hogy a bűn egyirányú utca.  Ha bűnt követtek el, akkor nincs menekvés, mert nem mentesíthetitek magatokat a bűntől.  Ugyan rendelkeztek azzal az erővel, hogy a bűnt elkövessétek, de nem rendelkeztek azzal az erővel, amellyel magatokat a bűntől megszabadíthatnátok.  Ahhoz nektek valamilyen magasabb erőre van szükségetek, a legtöbb keresztény számára rám, annak érdekében, hogy megszabadulhassatok a bűneitektől, és elnyerjétek az üdvözüléseteket.

A bűn és az üdvözülés teljes koncepciója a teremtés alapvető céljának az eltorzításán alapul, beleértve azt is, ahogy a Szabad Akarat Törvénye működik.  Ez számos feltevésen alapszik, amelyek közül a lényegesek ezek:
Isten a távoli égben van jelen, ő határozta meg azt az alapértéket, hogy mely cselekedetek tartoznak a bűnös cselekedetek közé, és melyek nem.  Isten az, aki a bűn koncepcióját meghatározta.  Isten szándéka a bűn meghatározásával az volt, hogy alapként használja fel az emberek megítélésére.  Akik bűnösnek találtatnak, azokat Isten pokolbeli szenvedéssel bünteti.

A távoli Isten vagy bűnösnek teremtett benneteket, amelytől önmagatokat nem tudjátok megszabadítani, vagy szabad akaratot adott nektek ahhoz, hogy bűnt követhessetek el.  Azonban, ha egyszer a bűnt választottátok, akkor alapvető változás következett be bennetek, és nem menekülhettek meg a régi döntéseitektől azzal, ha most új döntéseket hoztok.

A nyers valóság azonban az, hogy ezek a feltevések nem Istentől erednek.  A lények egy csoportja találta ki ezeket annak érdekében, hogy uralkodhasson az emberiségen.  Az anti-krisztusi tudatszintből, nem a Krisztusi tudatszintből erednek.  A megértés érdekében azonban szükség van néhány koncepció tisztázására.

1. koncepció: Az élet célja
Az anyagi világegyetemben éltek, amely azonban csak egy kis része egy nagyobb egésznek.  Ez az egész pedig az, amelyet a forma világának neveznek.  Azt a folyamatot, amely a ti adott formai világotok megteremtéséhez vezetett azt az az önfelismeréssel rendelkező lény indította el, aki olyan tudatszintre jutott, amely sokkal magasabb annál, mint amit a jelenlegi észlelési szinteteken el tudtok képzelni.  Ez a Teremtő szintje, egy olyan Lényé, aki olyan önfelismerési szinttel rendelkezik, amely olyan formai világot képes megteremteni, amely fenntartható és nem válik önpusztítóvá.
Annak ellenére, hogy sokan a vallásos emberek közül annak vélik, a Teremtő azonban nem egómániás, és nem is egy zsarnok, aki azért teremtette meg a világot és népesítette be az általa teremtett lényekkel, hogy azok őt imádják.   A Teremtő ugyanis a végső értelemben szolga, hiszen a világot a saját Lényéből teremti meg, vagyis lehetővé teszi azt, hogy a saját forma nélküli Lénye záródjon formába.  Emellett a Lénye kiterjesztésével számos önészleléssel rendelkező lényt is létrehoz, akiknek teljes mértékű szabad akaratot biztosít annak érdekében, hogy azt tehessenek a Lényével, amit akarnak.
Ennek célja az, hogy a Teremtő minden önészleléssel rendelkező kiterjesztése addig fejlődjön az önfelismerésben, ameddig el nem éri a Teremői tudatszintet, megteremtve akkor a saját formai világát.  A lények fejlődésük kezdetén nagyon helyhez kötött önészleléssel rendelkeznek, amelyet fokozatosan tágítanak, mint ahogy mondják, „az atyjuk cégének vezetése irányába veszik az irányt”.   Megismerik azokat a princípiumokat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy olyan világot határozzanak meg maguknak, amely nem válik önpusztítóvá.  Egy ilyen lény képessé válik arra, hogy megteremtse a saját világát, amely világ azonban nem annak a világnak a másolata, amelyben a Teremtői tudatszintre emelkedett, hanem olyan világ, amely az ő Isteni egyéniségének egyedi megnyilvánulása.
A lényeges pont itt az, hogy az élet célja az önészlelésben való fejlődés.  Úgy fejlődhettek, ha túlléptek a jelenlegi önészlelésetek szintjén, és ezt folytatjátok mindaddig, amíg el nem juttok a Teremtői önészlelés szintjére, majd pedig azon is túllépve megteremtitek a ti saját formai világotokat.

2. koncepció: Hogyan teremtődött a világegyetem?
Mint ahogy már korábban erről részletesen szó esett, az anyagi világ a Teremtő által teremtett legutolsó szférában helyezkedik el.  A teremtés első lépéseként a Teremtő a lényét egy pontba sűrűsíti össze az űr közepén.  Ha nem volna űr, akkor nem lenne olyan „tér”, amelyben a formákat megteremtheti.  A Teremtő ezután a saját Lényét vetíti ki arra a szférára, amelyet az űrtől elkülönített, azután pedig a szférára önmaga önészleléssel rendelkező kiterjesztéseit vetíti ki.

A szférát olyan energiából teremti meg, amely egy bizonyos energiatartományban rezeg, amely energia eléggé sűrű ahhoz, hogy el tudja „fedni” azt a tényt, hogy a szférát a Teremtő teremtette.  A frissen megteremtett szférába kerülő lények kezdetben helyhez kötött önészleléssel rendelkeznek nem látva azt, hogy ők és a szférájuk a Teremtőhöz kapcsolódik.  Ahogy az önfelismerésben fejlődnek, fokozatosan ismerik fel magukat a Teremtő társ-teremtőiként, és észlelik azt, hogy a szférájuk a Teremtő Lényének a kiterjesztése.
Ahogy a lények az önészlelésükben fejlődnek, úgy emelik a szférájuk energiájának a rezgését.  Amikor a rezgés egy kritikus ponthoz ér, akkor a teljes szféra egy „ugrással”egy magasabb szintre kerül, amely ahhoz a kvantumugráshoz hasonlít, amelyről a fizikában hallani.  A felemelkedett szférában az energia olyan magas szinten rezeg, ezért nyilvánvaló válik, hogy az a Teremtőtől ered.  Ekkor már nem lehet jelen az az illúzió, hogy a szféra a Teremtőtől függetlenül létezhet.

Az újonnan felemelkedett lények ezután kiterjesztik a saját lényüket megteremtve egy új szférát az űrben, majd a saját önfelismeréssel rendelkező kiterjesztéseiket küldik az új szférába.  Miközben az új szféra a felemelkedési folyamaton megy keresztül, közben az eredeti lények tanulnak abból, hogy látják azt, ahogy a saját kiterjesztéseik fejlődnek az önészlelésükben.  Majd az újonnan felemelkedett lények létrehozzák a következő szférát.  Ez a folyamat ismétlődik számos alkalommal.  Az anyagi világegyetem a legutóbbi fel nem emelkedett szférában helyezkedik el.

Mi a különbség a fel nem emelkedett szféra és a felemelkedett szféra között, amely a szellemi valóság részévé válik?  A különbség az „anyag-” vagy energiasűrűségben van, amelyet az adott szféra teremtéséhez használtak.  A fel nem emelkedett szférában az anyag annyira sűrű, hogy a fel nem emelkedett lény nem képes közvetlenül érzékelni azt, hogy az anyag a Teremtő fényéből keletkezik.  Más szavakkal, az anyag különálló szubsztanciának tűnik; nem látszik az, hogy valójában energiából áll.
Éppen ezért lehetséges az, hogy a lény azt higgye, hogy a szférán belül keletkezett, és nem egy magasabb valóság lényének kiterjesztéseként.  Az is lehetséges, hogy elhiggye azt, hogy a fel nem emelkedett szféra elkülönül a felemelkedett szférától, és még azt is elhiheti, hogy a saját szférája független, önfenntartó egység, amelyen túl semmi sem létezik.  Lehetséges azt hinni, hogy az anyag önmagában létezik, szemben azzal, hogy láthatatlan szellemi szubsztanciából lett megteremtve, amely végső soron a Teremtőtől ered.

Minden megteremtett szféra sűrűbb az előzőnél, amelynek következtében az illúzió hihetőbb, és ebből adódóan nagyobb kihívást jelent annak felismerése.  Ennek vizuális, bár nem megfelelő illusztrációja az, hogy mivel a földi anyag sűrű, ezért az anyag nagyon sok formában létezik, mint pl. a vas, a kő, a fa.  A szellemi valóságban az „anyag” átlátszó, éppen ezért a felemelkedett lények közvetlenül észlelik azt, hogy minden fajta „anyag” fényből áll.  Ezért lehetőségük van arra, hogy kövessék a fény rezgését egészen addig, ahol észlelik azt, hogy a Teremtő a végső forrása annak.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a felemelkedés folyamata az, amikor az önészleléssel rendelkező lény felülemelkedik az anyag illúzióján, és meglátja a mögötte álló valóságot, hogy minden a Teremtő fényéből keletkezett. Vagyis semmi sincs igazán elválasztva a Teremtőtől, önmagát is beleértve.

Azt is mondhatjuk, hogy egy fel nem emelkedett lény kezdetben azt hiszi, hogy az anyag korlátai között él, és a Szellemének az anyagi világ feltételeihez kell alkalmazkodnia.  Ahogy azonban a felemelkedés felé haladtok, ráébredtek arra, hogy a Szellemeteknek nem kell az anyaghoz alkalmazkodnia, hanem az uralhatja az anyagot.  Ha teljes mértékben el tudjátok fogadni azt, hogy az anyag soha sem korlátozhatja a Szellemet, és hogy nem szükséges az, hogy a jelenlegi földi körülményekhez alkalmazkodjon, akkor kvalifikálhatjátok magatokat a felemelkedésre.

3. koncepció: Kik vagytok ti valójában?
Az anyagi világegyetem a legutolsó fel nem emelkedett szféra legsűrűbb része.  Ezt a szférát olyan lények teremtették, akik a korábbi szférával emelkedtek fel.  Ezek a lények azután létrehozták önmaguk önészleléssel rendelkező kiterjesztéseit, akiket azzal a céllal küldtek az új szférába, hogy emeljék azt, és önmagukat a felemelkedési pontig.  Az ilyen lények egyike volt az, akit úgy hívunk, hogy a te ÉN VAGYOK Jelenléted.

Bizonyos korábbi felemelkedett mesterek tanításainak eredményeként nagyon sok tanítvány olyan benyomást alakított ki, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétük egy tökéletes szellemi lény.  Ezzel az a gond, hogy a legtöbb ember számára a tökéletes szó azt jelenti, hogy az már egy fejezett, helyben álló valami, amelynek már nem kell fejlődnie, változnia.  Ha azonban igazán megértitek a teremtés célját, akkor ráébredtek arra, hogy mindennek fejlődnie kell.  Még a Teremtőtök is fejlődik a formai világ fejlődésével együtt, és az által, ahogy a saját kiterjesztései a Teremtői tudatszint felé tartanak.  Így tehát a ti ÉN VAGYOK Jelenlétetek azért lett megteremtve, hogy részese legyen a legutolsó fel nem emelkedett szférának, és hogy fejlődjön az önészlelése, miközben a szféráját a felemelkedés pontjához segíti.

Amint azt már korábban másholelmagyaráztam nektek, az anyagi világegyetem négy elkülöníthető szintből áll.  Mi általánosan azt mondjuk, hogy e szintek közül a legmagasabbon túl, az éteri valóságon túl van a szellemi valóság.  A szellemi valóságnak azonban van egy olyan része, amely azt a szférát alakítja ki, amelyben az anyagi világegyetem létezik.  Néhány korábbi tanítás ezt úgy jellemezte, mint magasabb éteri valóságot, ezért figyelmeztetem az embereket arra, hogy ne akadjanak el a szavak értelmezésén.  A lényeg az, hogy a ti ÉN VAGYOK Jelenlétetek „tökéletes” olyan értelemben, hogy nem tud a formák csapdájában maradni, vagy ott elveszni.  Ez azonban azt jelenti, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétetek nem süllyedhet egy bizonyos rezgéstartomány alá, amely azt jelenti, hogy ne lenne képes közvetlenül egy olyan bolygón megtestesülni, mint a Föld.

Vannak olyan ÉN VAGYOK Jelenlétek, amelyek csak a szellemi síkban, vagy a felső éteri síkban való munkálkodás eredményeként fejlődnek.  A Jelenlétek közül azonban sokan választották azt, hogy önmaguk kiterjesztéseit küldik a sűrűbb szintekre, ahol azonban lehetőség van abban a csapdában rekedni, hogy az anyagnak hatalma van a Szellem felett, vagy hogy csak az anyag az, ami létezik.  Ezt téve, a Jelenlét különleges lehetőséghez jut a fejlődéséhez azáltal, hogy megtapasztalja az anyag illúzióját belülről, majd fölé emelkedve és bizonyítva Szellemként, hogy uralommal rendelkezik az anyag felett, mivel az anyag nincs a Szellemtől elkülönítve, ahogy ez először látszik.  Hiszen az anyag Szellem.

4. koncepció: Miért testesültök meg?
Amikor egy ÉN VAGYOK Jelenlét úgy dönt, hogy önmaga kiterjesztését elküldi a földi megtestesülésbe, azt a döntést nem lehet könnyedén venni.  A Jelenlét tudatában van a lehetséges előnyöknek, vagyis annak, hogy fejlődhet az önfelismerésben, és annak, hogy amennyiben kifejezésre juttatja a fényét, azzal hozzásegítheti a teljes bolygót ahhoz, hogy az a felemelkedési ponthoz eljusson.  A Jelenlét azonban az ezzel együtt járó kockázattal is a tisztában van, hogy mivel a kiterjesztésének saját élete kell, hogy legyen, az azt jelentheti, hogy a kiterjesztése eljuthat oda, hogy azt hiszi, hogy az anyag csapdájában van, hogy az anyag terméke.  Ezt látható megvalósult formába nagyon sok olyan földi ember esetében, aki magát bűnösnek tartja, nem tudván magát megváltani, vagy aki magát nem hiszi többnek, mint magasan fejlett állatnak.

Amikor egy ÉN VAGYOK Jelenlét úgy dönt, hogy a kiterjesztését megtestesülésbe küldi, akkor megpróbálja minimalizálni az ezzel járó kockázatot.  A Jelenlétetek egyedülálló egyéniséggel rendelkezik, amelyet a szellemi szüleitől kapott.  A Jelenlét szeretné kifejezésre juttatni az egyéniségét a Földön, és szeretné megtapasztalni a Földet ezen az egyéniségen keresztül, hiszen mindkettő hozzásegítheti a Jelenlétet az önészlelése kitágításához.  Ha azonban a Jelenlét az egyéniségét belebonyolítja, vagy lehorgonyozza a kiterjesztésében, akkor az egyénisége elveszhet, vagy torzulhat.  Ennek megakadályozása érdekében, a Jelenlét a kiterjesztését nagyon különleges tulajdonságokkal felruházva indítja útnak, amelyet mi Tudatos Énnek nevezünk.

Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem minden spirituális hallgató lesz képes arra, hogy megragadja ennek a koncepciónak a teljességét, hadd magyarázzam meg, hogy miért.  A Tudatos Énnek az a legfontosabb tulajdonsága, hogy tiszta önészlelésből áll.  Képes arra, hogy azt mondja ÉN VAGYOK, de mivel nem rendelkezik formával, ezért igazából nem mondhatja azt, hogy én ez, vagy az vagyok.  A fontos pont itt az, hogy a Tudatos Én ki tudja magát vetíteni az anyagi világban bármilyen helyre, vagy helyzetbe.  Meg tudja tapasztalni az anyagi világot belülről, de bármit is tapasztal a világban, az nem változtatja meg véglegesen a Tudatos Ént.
Vannak olyan emberek, akik tanulmányozzák a spirituális tanításokat, de az elméjük oly mértékben az anyagi világra fókuszálódik, vagy arra, hogy külső tanításokat tanulmányozzanak, hogy állandóan dolgoznak, és soha sem pihennek.  Vannak olyan tanítványok, aki megtapasztalták vagy véletlenszerűen, vagy meditáció eredményeként, vagy más spirituális tevékenység során azt az állapotot, hogy amikor az elméjük elcsitul, akkor anélkül léteznek, hogy speciális gondolataik lennének.

Az ilyen megtapasztalásokat hívják misztikus, kozmikus, transzcendentális megtapasztalásnak, vagy más elnevezésekkel.  Ezek azok, amelyek elhatárolják a hívőket a misztikusoktól.  A vallásos emberek külső tanításokban hisznek, a misztikusok azonban megtapasztalták azt a belső élményt, hogy többek a fizikai testüknél, vagyis többek bárminél a Földön, beleértve a vallásokat vagy a szellemi tanításokat is.  Az ilyen megtapasztalások valósága az, hogy ezek példák arra, amikor a Tudatos Én megtapasztalja önmagát a saját tisztaságában, vagyis tiszta észlelésként.  Azok az emberek, akiknek nem voltak ilyen élményeik, vagy akik tudatosan nem értették meg, hogy azok mit jelentenek, nehéznek találják majd a Tudatos Én koncepciójának a megértését, mert az csak egy újabb teória lesz a számukra, és nem egy közvetlen tapasztalat.

Ha nem tudjátok teljes mértékben megragadni ezt a koncepciót, akkor az a fontos, hogy azon elmélkedjetek, hogy a Tudatos Én olyan, mint egy tiszta üveglap, mint egy fényképezőgép lencséje, vagy egy nagyító.  Ennek illusztrálására képzeljétek el azt, hogy álltok, és egy hangyadombot néztek.  Átfogó képet láttok, de csak kívülről.  Most képzeljétek el azt, hogy fogtok egy olyan orvosi eszközt, amely egy hosszú rugalmas cső, amelynek a végén egy lencse található, és ezt most mélyen a hangyadombba nyomjátok.  Amikor keresztülnéztek rajta, akkor a hangyadombot belülről láthatjátok, láthatjátok azt a hangya nézőpontjából.  Ez az, ahogy a Jelenlétetek a Földbolygót megtapasztalja a Tudatos Énen keresztül.

A lencse egy tiszta üvegfelület, amelyen a fény mindkét irányban átáramolhat.  A Jelenlétetek a fényét a világba a Tudatos Éneteken keresztül küldheti el, és ezáltal benyomásokhoz juthat a másik irányból.  A Jelenlét egyénisége azonban nincs a Tudatos Énbe „invesztálva”, és nem veszhet el.  Mivel a Tudatos Én tiszta észlelés, ezért az sem veszhet el.  Azonban ahhoz, hogy ezt megértsük, segít az, ha ismerjük a következő koncepciót.

5. koncepció: Szerepet játszani, vagy egy szerepet meghatározni
Az a központi kérdés, amelyet a Tudatos Énnel kapcsolatban meg kell, hogy értsetek, a következő.  Mivel a Tudatos Én tiszta észlelés, rendelkezik azzal a képességgel, hogy ki tudja magát vetíteni bárhová, ahová akarja, és meg tudja tapasztalni az adott helyzetet belülről.  Mivel azonban tiszta észlelés, ezért soha sem eshet örökre csapdában ott, ahová önmagát kivetíti.  Mindig megmarad az az esélye, hogy visszatérhessen a tiszta észlelés állapotába, és megszabadítsa önmagát bármelyik olyan helyzetből, amelybe magát kivetítette.

Amikor az ÉN VAGYOK Jelenlétetek először küldte a Tudatos Éneteket az anyagi világegyetembe, akkor az egy bizonyos helyzetbe került bele.  Ez az, amelyet az Édenkert történet mutat be.  A valóságban azonban, amelyet Maitreya a könyvében (A Spirituális Szabadság Mesterkulcsai-ban) elmagyaráz, ez egyfajta spirituális iskolai környezet volt éteri szinten, amely arra szolgált, hogy felkészítse a lényeket arra, hogy fizikai testet öltsenek a Földön.  Az egyik legfontosabb lecke, amelyet az iskolában megtanítottak az pontosan az volt, hogy a Tudatos Én az anyagban bárhová ki tudja vetíteni önmagát, de vissza is tudja vetíteni magát bármilyen anyagi környezetből.

Ennek nyers illusztrációjaként képzeljétek el azt, hogy az a vágyatok támad, hogy színészként szerepeljetek egy darabban.  Bent vagytok a színházban a színfalak mögött.  Számos állványon különböző jelmezek sorakoznak.  Észlelitek a többféle lehetőséget, ám ti a figyelmeteket egy jelmezre összpontosítjátok, Hamlet jelmezére.  Elképzelitek azt, hogy milyen lenne a világot azon a szerepen keresztül megtapasztalni, és elhatározzátok, hogy belevetítitek magatokat a szerepbe.  Felveszitek hát a jelmezt, felkerül a smink is, és azzal léptek a színpadra, hogy előadjátok a Hamlet általatok megformált verzióját.

Ez annak a lényege, amelyet a Tudatos Én Maitreya misztérium iskolájában tett.  Kezdetben számos előre meghatározott szerepet játszott el, amelynek során megtanulta azt, hogy ne azonosítsa magát a szereppel.  Képzeljétek el magatokat egy színdarabban Hamletként.  A hiteles játék érdekében beleélitek magatokat a szerepbe elképzelve azt, hogy milyen lehet Hamletként létezni.  Ennek ellenére tudjátok azt, hogy ti nem Hamlet vagytok, és egy idő után, amikor elegetek lesz abból, hogy egy koponyával a kezetekben komoly hangon azt kérdezzétek: „Lenni, vagy nem lenni”, akkor egyszerűen elhagyjátok a színpadot, kibújva a jelmezből visszatértek a tiszta észleléshez.  Ezek után kipróbálhattok más szerepeket is, ezt folytatva tovább egy ideig.

Egy ponton azonban ráébredhettek arra, hogy egy magasabb formájú élményre vágytok.  Ahelyett, hogy olyan szerepet játszanátok, amelyet mások határoznak meg nektek, azt szeretnétek megtapasztalni, hogy milyen lehet megteremteni a ti saját szerepeteket.  Ennek megvalósítása belefér teljes mértékben a Szabad Akarat Törvényi kereteibe, azonban van itt egy enyhe csavar, amelyet csak nagyon kevesen értenek.

Képzeljétek el megint azt, hogy a színfalak mögött álltok, és változatos jelmezeket láttok, amelyeket mások készítettek el.  Ha egyet közülük magatokra vesztek, és azzal sétáltok a színpadra, akkor nem nehéz emlékeznetek arra, hogy egy olyan jelmezbe bújtatok, amelyet mások kreáltak, és abban olyan szerepet játszotok, amelyet mások határoztak meg.  Ennek eredményeként tehát nem valószínű, hogy fokozatosan azt kezdenétek képzelni magatokról, hogy ti vagytok Hamlet a valóságban, nem pedig csak a színházban.  Az sem valószínű, hogy azt kezdjétek hinni, hogy történt valami, aminek következtében bár a jelmezt a saját akaratotokból vettétek magatokra, még sincs erőtök ahhoz, hogy levegyétek azt, és kisétáljatok a szerepből.

Azt gondolhatnánk, hogy amikor arra a pontra juttok, hogy meg akarjátok határozni a saját szerepeteket, akkor azt teszitek majd, amit a színházban tennétek.  Elkészítenétek az általatok megírt szerephez a jelmezt, amely az állványon várna benneteket, és amelyet magatokra öltve a színpadon megkönnyítenétek magatoknak az arra való emlékezést, hogy jelmezben vagytok, amit magatokra vettetek, de amit le is vehettek.  A valóságban azonban a dolgok ennél bonyolultabbak.

Képzeljétek el, hogy most egy külső jelmez helyett, valójában a testetek körül hoztok létre egy jelmezt.  Más szavakkal, nem azt észlelitek, hogy egy külső jelmezbe vetítitek bele magatokat, hanem ehelyett fokozatosan egy jelmezt építetek magatok köré, amelynek következtében a világot azon a jelmezen keresztül fogjátok észlelni.  Ezzel kapcsolatban azonban nincsenek tapasztalataitok, ezért nincs semmilyen viszonyítási alapotok arra nézve, hogy milyen lehet a világot a jelmez nélkül észlelni.  Most ugyanis nem hirtelen rántottátok magatokra a jelmezt, hanem fokozatosan nőttetek bele.

Ez hasonlít ahhoz, amelyet a legtöbb ember akkor tapasztal meg, amikor megszületik.  Nincsenek ugyanis tudatos emlékeitek arról, hogy már léteztetek egy másik valóságban, és hogy születésetekkor csak belekerültetek egy testbe.  Helyette úgy látjátok, hogy az énetek észlelése a testben kezdődött, ezért sokkal könnyebben elhiszitek azt, hogy ti a testtől függetlenül nem létezhettek.
Látjátok-e, hogy ha a színpadon Hamlet szerepét olyan sokszor játsszátok el, hogy már azt kezditek hinni, hogy ti vagytok Hamlet a valóságban, akkor elveszítitek az eredeti önazonosság-érzékeléseteket?  Ettől kezdve ti már nem a szerepeteket játsszátok; ti benne ragadtatok a szerepben.  Ti már nem birtokoljátok a szerepet, hanem az birtokol titeket. Pontosan ez történhet meg akkor, amikor a Tudatos Én hozzákezd ahhoz, hogy meghatározza a saját szerepét, még az előtt, mielőtt felkészült volna erre a beavatásra.  Ettől függetlenül a Tudatos Én nem változik meg ennek eredményeként, csak az önészlelése változik meg, amelyből azonban ki tud menekülni akkor, ha visszatér a tiszta észleléshez.

6. koncepció: A tiltott gyümölcs megértése
Az Édenkert történet megemlíti a tiltott gyümölcsöt, amely nem volt engedélyezve Ádám és Éva számára.  A kígyó félrevezetve Évát, azt állította neki, hogy ha esznek az almából, akkor olyanokká válnak, mint Isten, ismernek majd jót és rosszat.  Maitreya nagy részletességgel tér ki a körülményekre a könyvében, amely tanítás lényege azonban az, hogy a „tiltott gyümölcs”a saját szerepetek megtalálásához kapcsolódik. Valójában ugyanis nem volt „tiltott” a gyümölcs, de mivel egy nagyon kifinomult és nehéz beavatásnak számított, ezért a leghaladóbb tanítványok számára volt fenntartva.  Ha a tanítvány túl korán kezd ehhez a beavatáshoz, akkor nagyon nagy eséllyel benne ragadhat abban a szerepben, amelyet az meghatároz.  Ezek után pedig fogékonnyá válhat annak elképzelésére, hogy a szerepből önerejéből nem képes kikerülni.

Látjátok-e már, hogy miért van ez így?  Amikor ugyanis túl vagytok már azon a tapasztalaton, hogy önmagatokat előre meghatározott szerepekbe vetítitek bele, akkor könnyen emlékezhettek arra, hogy a szerepen kívül is léteztetek, és vissza tudjátok vetíteni magatokat a szerepen kívülre.  Amikor azonban saját magatok körül teremtetek meg egy szerepet, azzal kapcsolatban még nincs meg az a tapasztalatotok, hogy abba vetítsétek bele magatokat, és nincs meg a viszonyítási alapotok sem.  Éppen ezért sokkal nehezebbé válik annak realizálása, hogy rendelkeztek azzal a képességgel, hogy kivetítsétek magatokat a szerepetekből, és visszakerüljetek a tiszta észlelésbe.  Helyette azt kezditek képzelni, hogy ti nem tiszta észlelés vagytok, hanem TI a SZEREP vagytok, egy egész szerep, de semmi más.

A tanító szerepe volt az, hogy felkészítse a tanítványt annak a beavatásnak a felvállalására, hogy az meghatározza a saját szerepét, azzal a biztonsággal a háttérben, hogy a tanítvány biztosan túl tudjon majd lépni a szerepén, miután elég tapasztalatot gyűjtött általa a világról.  Hogyan valósította ezt meg Maitreya?  Azt gondolhatjátok, hogy a szellemi tanteremben az oktató az osztály előtt állva tartja az előadását, és talán Maitreya is így tett.  Vagy esetleg azt gondolhatjátok, hogy a tanító egyesével foglalkozik a tanítványaival, és így személyes visszajelzéseket adhat nekik, és talán Maitreya ezt a módszert is használta.

Azonban, ahogy Maitreya valójában „tanított”, és amiért őt a Nagy Kezdeményező-nek nevezik az a következő.  Vegyünk egy tipikus új tanítványt.  A tanítvány elhatározza, hogy kipróbál egy bizonyos szerepet, és ennek következtében döntéseket hoz, és cselekszik a szerepnek megfelelően.  Ha Hamlet szerepét veszitek magatokra, akkor tehetitek azt, amit a karakter tett, vagy dönthettek úgy, hogy megvédve az életeteket, először lecsaptok azokra, akik azt tervezik, hogy megölnek benneteket.  Hogyan tanultok ebből?  A cselekedeteiteket értékelve tanultok a szerepből, de van itt egy finom részlet.

Mindaddig nem vagytok képesek az adott cselekedetet értékelni, amelyet az adott szerepben tettetek meg, amíg a világot azon a szerepen keresztül látjátok.  Mert minden cselekedetetek mindaddig, amíg a világot az adott szerepen keresztül látjátok, addig igazoltnak tűnik, szükségszerűnek, vagy az egyetlen lehetséges lépésnek.  Úgy tanultok tehát, hogy egy szerepen kívül lévő viszonyítási kerethez hasonlítjátok a cselekedeteiteket.  Természetesen ez a viszonyítási keret Maitreya volt.  Nektek, akik tehát ahelyett, hogy a szerepeteken belülről láttátok volna a cselekedeteiteket, megadta annak azt a perspektíváját, hogy milyennek tűnik a cselekedetetek a szerepen kívülről nézve.  Emellett biztosította számotokra az ő Kedvességének a Szellemét is, azért, hogy tudjátok azt, hogy ha tettetek is valamit, amely nem a legmagasabb szintű döntés volt is, a tanítótok akkor is szeret benneteket.  Az alacsonyabb szintű döntéseiteket pedig jóvá tehetitek azzal, ha jobb döntéseket hoztok a továbbiakban.

Hogyan biztosította számotokra Maitreya viszonyítási keretet?  Nem oly módon, hogy elmondta volna azt, hogy milyennek látszik a cselekedetek.  Annak érdekében, hogy Maitreya nézőpontja szerint láthassátok a cselekedeteiteket, használnotok kellett a Tudatos Éneteknek azt a képességét, hogy oda vetíti ki magát, ahova akarja.  Ezért átmenetileg ki kellett vetítenetek magatokat az adott szerepetekből, a Maitreyaval való egységbe.  Így képessé váltatok a cselekedeteiteket Maitreya szemszögéből nézve látni.  Ezáltal megtapasztalhattátok az ő realizmusát, és a kedvességét.

Látjátok-e ebben megközelítésben azt a hihetetlen bölcsességet, ami belőle árad, eltűntetve ezáltal a szavak általi kommunikáció problematikáját?   Pillanatnyilag, ahogy ezeket a szavakat olvassátok, tisztán úgy érzékelhetitek, hogy azok az elméteken, a jelenlegi szerepeteken kívülről érkeznek.  Ha engem az igazi Jézusnak, vagy más lénynek gondoltok, mindkét esetben engem magatokon kívül láttok, és a szavaimat a saját elméteken keresztül érzékelitek, és nem az én elmémen keresztül.  Ennek eredményeként vitathatjátok, vagy magyarázhatjátok a szavaimat a jelenlegi szerepetek szűrőjén keresztül nézve.  A szavaimmal kapcsolatos nézőpontotok nem válik az én nézőpontommá, hanem azt mutatja meg, hogy az én szavaim milyennek tűnnek a szerepeteken keresztül.

Hogyan ragadhatjátok meg a tanításom teljességét?  Soha nem a szavakon keresztül, csak azáltal tudjátok megtenni azt, ha a Tudatos Énetek önmagát a velem való egységbe vetíti ki, ezáltal közvetlenül úgy látjátok a tanítást, ahogy azt én látom.  Így juthattok túl a szavak által képzett akadályokon, és azok értelmezésének akadályán.  Emellett a szerepeteken kívüli viszonyítási kerethez is hozzájuthattok, amely lehetőséget teremt arra, hogy fokozatosan lebontsátok a szerepetekkel való azonosulásotokat.  A spirituális tanítótól való egyetlen igaz tanulás akkor lehetséges, ha túl láttok a tanító külső tanításán, ha dobbantóként használjátok azt ahhoz, hogy a Jelenlétére hangolódjatok, ameddig a Tudatos Én nem képes önmagát a tanítóval való egységbe kivetíteni.

Tehát az új tanítvány addig Maitreya képzésében marad, ameddig nem bizonyítja azt, hogy képes belevetíteni magát egy bármilyen előre meghatározott szerepbe, és azután képes magát abból a szerepből kivetíteni, és a Maitreyaval való egységbe visszavetíteni.  A szféra sűrűsége volt az oka annak, hogy a tanítvány magát miért a Maitreyával való egységbe vetítette bele, ahelyett, hogy a saját ÉN VAGYOK Jelenlétével való egységbe vetítette volna, amely a szféra sűrűsége miatt az új tanítványoknak nehéz feladat volt.  Ezért gyakorolták kezdetben azt, hogy a tanítóval kerüljenek egységbe, amely sokkal kézzelfoghatóbb volt számukra.  Az igazi cél az volt, hogy a tanítvány egyszer képessé váljon bármilyen szerepbe belekerülni, majd pedig visszavetíteni magát a Jelenléttel való egységbe.
Azon a ponton, amikor a tanítvány bármikor képes hozzájutni a viszonyítási kerethez önmagán belül azáltal, hogy önmagát a Jelenléttel való egységbe vetíti bele, a tanítvány spirituálisan önfenntartóvá válik.  Ezen a ponton a tanítvány készen áll arra, hogy magára vegye a saját szerepe meghatározásának a beavatását.

7. koncepció: Testet öltés, és megtestesülésbe kerülés
Amint már mondtam a Tudatos Én olyan, mint egy tiszta üveglap, amelyen a fény mindkét irányból keresztüláramlik.  Ez ezt is jelenti, hogy a Tudatos Én képes mindkét irányba „látni”. Más szavakkal, a Tudatos Én képes felnézni az ÉN VAGYOK Jelenlétére, és azt mondani, hogy: VAGYOK, ami VAGYOK, amely azt jelenti, hogy az VAGYOK, ami ott fenn VAGYOK.  A Tudatos Én az észlelése kitágítása során a teljes egységet elérve kvalifikálja magát arra, hogy felemelkedjen.  Úgy is mondhatjuk, hogy mielőtt felébredtek, az ÉN VAGYOK Jelenlétetek a világra a Tudatos Éneteken keresztül néz, a felébredésetek után pedig az ÉN VAGYOK Jelenlétetek önmagára a Tudatos Éneteken keresztül néz.

A Tudatos Én lenézve a Földre egy bizonyos szereppel azonosítja magát.  Dönthet úgy, hogy meg akarja tapasztalni a világot, és kifejezésre akarja juttatni önmagát azon a szerepen keresztül.  A fizikai testbe vetítheti bele magát annak érdekében, hogy eljátssza azt a szerepet.  Ha a tanítvány spirituálisan önellátóvá válik, mielőtt megtestesül, akkor soha nem fogja magát teljes mértékben a testtel azonosítani, vagy bármilyen szereppel a földön.

Meg kell azonban értenetek egy finom részletet.  Ha a tanítótokkal együttműködtök, akkor nem öltötök testet, és nem fogjátok mindaddig meghatározni a saját szerepeteket, ameddig spirituálisan önfenntartóvá nem váltok, és nem rendelkeztek az ÉN VAGYOK Jelenlétetekkel, mint belső viszonyítási kerettel.  Ennek következtében nem fogtok beleragadni egyetlen szerepbe sem, amelyet magatoknak meghatároztok. A nehézség abból adódik, amikor a tanítvány úgy dönt, hogy magára veszi az a beavatást, hogy meghatározza a saját szerepét, még mielőtt szellemileg önfenntartóvá válna.  Ebben az esetben, valószínűleg el fogja magát különíteni a tanítójától, és beleragad a szerepébe.  Azért történik ez így, mert amint a tanítvány meghatározza a szerepét, onnantól a tanítójára a szerep szűrőjén keresztül kezd tekinteni.  Ezért a tanítvány bizonyos minőségeket kezd a tanítójára vetíteni úgy, mintha a tanító erőltetné a tanítványt valami megtételére, vagy helytelenítené azt, amit tesz.  Amint ez megtörténik, akkor a tanítvány már nem hajlandó a továbbiakban azt tenni, amiről korábban beszéltem, vagyis nem hajlandó önmagát a tanítójával való egységbe vetíteni.

Ez egy nagyon lényeges pont, amelyből akkor profitálhattok, ha körültekintően gondoljátok végig.  Mint ahogy mondtam, amikor a Maitreyával való egységbe vetítitek bele magatokat, akkor a cselekedeteiteket úgy látjátok, ahogy ő látja, amely túl mutat a szavakon és a szavak magyarázatán.  Nem bújhattok el tőle.  Ha azonban már erre nem vagytok hajlandóak, akkor még mindig láthatjátok Maitreyát, és hallhatjátok a külső szavakat, ahogy veletek beszél, de azokat a szavakat annak a szerepnek a filterén keresztül fogjátok értelmezni, amelyet magatokra vettetek.  Ha tehát a szerepetek alapján Maitreyát külső tanítóként kell látnotok, aki megpróbálja akadályozni azt, hogy egyetek abból a csodálatos gyümölcsből, és azután el akar ítélni benneteket az engedetlenségetekért, akkor bármit mond, azt olyan módon fogjátok értelmezni, hogy megerősítse azt a képet, amelyet rávetítettetek.
Ezek után a Maitreyától való elkülönülést addig folytatjátok, amíg a tudatotok olyan szintre nem süllyed, amikor már nem vagytok képesek érzékelni a misztériumiskolát.  Ekkor szó szerint belezuhantok a fizikai testetekbe.  Ezt szimbolizálja az Ádám és Éva története, akik miután ettek a tiltott gyümölcsből, érzékelték azt, hogy meztelenek, annak a szerepnek a filterén keresztül, amelyet létrehoztak, azon keresztül érzékelték önmagukat és Maitreyát.  Ezek után megpróbáltak elbújni „Isten”elől, vagyis megtagadták azt, hogy önmagukat a Maitreyával való egységbe vetítsék bele, ehelyett olyan megjelenés mögé bújtak, amely csak az elméjükben létezett.  A történet szerint erővel lettek kiűzve a kertből, és dolgozniuk kellett izzadásig, azonban mindez csak az elkülönült szerep miatti érzékelésükből adódott.  Valójában mindez saját magukon belül történt, és a bukott lények egyszerűen csak kreáltak egy képet a haragos Istenről, amely azután a Teremtéstörténetbe így került bele.

Azt is mondhatjuk, hogy amennyiben először eléritek a spirituális mesterfokot, akkor utána testet öltötök, míg ha nem éritek el azt, akkor megtestesülésbe zuhantok.  Amikor megtestesülésbe zuhantok, akkor nem észlelitek azt, hogy létezhettek az elkülönült szerepen, és a testeteken kívül is, amely azt jelenti, hogy számotokra sokkal nehezebb visszanyerni a tiszta észlelést, és azt a képességet, hogy önmagatokat kivetítsétek a jelenlegi énetekből, szerepetekből.

8. koncepció: A belső és a külső viszonyítási keret közötti különbség
Egy újabb finom különbség következik; hadd mondjam el ugyanazt kétféle módon:
1. Az ÉN VAGYOK Jelenléte olyan valóságban létezik, amelynek a rezgése sokkal magasabb szintű, mint az anyagi világegyetemé.  A különbség olyan nagy, hogy egyfajta „megfigyelési horizontot” hoz létre.  Tudjátok azt, hogy a szemetekkel csak a fény bizonyos formáját tudjátok érzékelni.  Ha a fénysugarak rezgése magasabb vagy alacsonyabb egy bizonyos szintnél, akkor azt a fényt a ti szemetek nem látja, vagyis van egy horizont, amelyen túl a szemetek nem lát.  Amikor az ÉN VAGYOK Jelenléte először küldi ki önmaga egy kiterjesztését az anyagi világegyetembe, akkor a Tudatos Énnek az „érzékelése” hozzá van igazítva annak a valóságnak a rezgéséhez, ahonnan kibocsátották, különben nem lenne képes a saját önészlelését arra a valóságra fókuszálni.  Durván hasonlítható ez egy rádióhoz, amelyet bizonyos frekvenciára kell hangolni ahhoz, hogy egy bizonyos adást venni tudjon.

2. Mint mondtam, a Tudatos Én tiszta észlelés.  Felmerül tehát az a kérdés, hogy ez a tiszta észlelés hogyan tud belépni egy bizonyos rezgésű valóságba és ott maradni.  Mi akadályozza meg a tiszta észlelést abban, hogy egyszerűen csak kicsússzon az anyagi világegyetemből; hogyan képes arra fókuszálva egy bizonyos helyen maradni, mint pl. amilyen egy fizikai test a Földön?
Annak érdekében, hogy a Tudatos Én tiszta észlelése biztosan egy bizonyos helyen maradjon, az ÉN VAGYOK Jelenléte a Tudatos Ént egy előre meghatározott szerepbe, egy bizonyos környezetbe vetíti bele.  Pl. Maitreya Misztériumiskolája rendelkezett számos ilyen előre meghatározott szereppel.  Amely azt jelenti, hogy a Tudatos Én nem került tiszta észlelésként a Misztériumiskolába; egy bizonyos szerepbe merült bele, és a Misztériumiskolát azon a szerepen keresztül észlelte.

Ennek eredményeként, amikor a Tudatos Én lesüllyed, akkor nem képes az ÉN VAGYOK Jelenlétet közvetlenül észlelni, nem látja önmagát a Jelenlét kiterjesztéseként.  Ezért van szükség egy tanítóra, aki ugyanabban a rezgéstartományú valóságban van, (így láthatja a tanítót) aki azonban már elérte a Krisztusi tudatszintet, és ezért megtanulta önmagát a Jelenlét kiterjesztéseként elfogadni.  Ez a tanító vezetheti a Tudatos Ént abban, hogy emelni tudja az önészlelését mindaddig, amikor már észlelni tudja, rá tud hangolódni ennek a világnak a rezgésére és a saját ÉN VAGYOK Jelenléte rezgésére is.  Úgy mondhatjuk, hogy hasonló ez ahhoz, amikor a szemeteket arra edzitek, hogy képes legyen látható fényt és az ibolyántúli fényt is látni.

Ez a folyamat a személyes Krisztusság útja, amelynek során a Tudatos Én kijelenti, hogy egy az „Atyával”, az ÉN VAGYOK Jelenlétével.  Ekkor már közvetlenül is képesek vagytok észlelni azt, hogy ti az ÉN VAGYOK Jelenlétének a kiterjesztései vagytok, és nem az anyagi világegyetemből származtok.  A világban vagytok, de nem a világból vagytok.  Amikor a szellemi önfenntartásnak erre a pontjára juttok, akkor ballagtok el Maitreya Misztériumiskolájából, és onnantól már nincsen szükségetek külső tanítóra.  Ettől a ponttól a továbbiakban már nincs szükségetek külső viszonyítási kerethez, mivel rendelkeztek a saját ÉN VAGYOK Jelenlétetek belső viszonyítási keretével.

Fontos, hogy elmélkedjetek a külső tanító, és az ÉN VAGYOK Jelenlétetek belső kapcsolata közötti különbségen.  Hadd illusztráljam ezt durván azzal, hogy amikor egy bizonyos szerepet magatokra vesztek, akkor a Tudatos Én annak a szerepnek a filterén látja a világot.  Ez hasonlatos ahhoz, amikor magatokra vesztek egy színes szemüveget, és minden, amit láttok, az az üveg által elszíneződik.  Ahogy Pál mondta, az üvegen keresztül sötéten láttok.

Amikor tehát hordjátok a szemüveget, akkor a világot azon keresztül látjátok.  Minden, amit magatokon kívül észleltek, az az üveg által színezett.  Ez hasonló ahhoz, hogy a tanítótokat önmagatoktól elkülönülten érzékelitek.  Minden, amit a tanító mond, azt az üvegetek megszínezi, vagy megszínezi az a szerep, amelyen keresztül észleli a világot a Tudatos Én.

Most képzeljétek el azt, hogy a szemetek „befelé fordul”, és befelé néz.  Az agy befordítja a szemet, és befelé néz magára.  Ez esetben semmilyen szemüveget sem vagytok képesek felvenni, vagyis az érzékeléseteket nem lehet torzítani.

Észlelitek már, hogy mit akarok elmagyarázni?  Ez egy olyan lényeges pont, amely nélkül nem juttok a szellemi úton egy szintnél tovább.  Azt mondhatjuk, hogy két elkülöníthető formájú érzékelésre van lehetősége a Tudatos Énnek.  Nézhettek kifelé a világra fókuszálva, vagy befelé az ÉN VAGYOK Jelenlétetekre.  Ha kifelé néztek a világra, akkor azt CSAK azon a szerepen keresztül tehetitek meg, amelyet a Tudatos Én választott magának.  Ez azt jelenti, hogy annak érdekében, hogy befelé lássatok, túl KELL látnotok a szerepeteken.

Egy sorba állíthatnánk a Föld összes szellemi útkeresőjét, és láthatnátok, hogy milyen sokan komoly eredményeket értek el a spirituális úton.  Szellemi tanításokat tanulmányoztak, sokféle technikát gyakoroltak, és a többségük teljes bizonyossággal állítaná azt, hogy a szellemi utat járja.  A valóságban azonban a legtöbbjük azt a szellemi utat követte, amelyet a magukra vett szerepük filterén keresztül szellemi útnak láttak.

Minden, amit a szellemi útjuk során tesznek, megszíneződik az érzékelésük következtében, amely azt jelenti, hogy ezek az emberek a jelenlegi szerepükkel azonosítják inkább magukat.  Minél többet tesznek meg spirituális vonatkozásban, annál jobban bebörtönözik magukat abba a szerepbe, amely őket távol tartja a Jelenléttel való egységtől.  Ennek ellentéteként az igazi szellemi út során különválasztjátok magatokat a jelenlegi szerepetektől addig a mértékig, míg a Tudatos Én észleli, hogy ő több, mint egy szerep, hogy ő az ÉN VAGYOK Jelenlétének a kiterjesztése, és ebből adódóan soha nem vált külön a Jelenléttől.

A lényeges kérdés tehát az, hogy hogyan léphettek azon túl, hogy a világot a szerepeteken túl, amelyen túl kell lépnetek, lássátok?  Az EGYETLEN válasz az, hogy a Tudatos Énnek rá kell ébrednie arra, hogy ő tiszta észlelés, és mint olyan, megvan az a képessége, hogy kivetítse magát a jelenlegi szerepéből.  A misztériumiskolában a tanítvány ezt azáltal teljesítette, hogy a Maitreyával való egységbe vetítette bele magát.  Így a tanítvány a saját cselekedetét Maitreya szemszögéből láthatta, szemben azzal a látásmóddal, amely a szerep filterén keresztül az adott cselekedetekre sarkallta.

Ahogy azonban a tanítvány fejlődik, Maitreya tanításával befelé nézve kezdi látni úgy a cselekedeteit, ahogy az ÉN VAGYOK Jelenléte látja azt.  Látjátok a különbséget?  Ti egyéniesült lények vagytok, Maitreya is az.  Maitreya egy bizonyos nézőpontból tekint a világra.  Hasznos lehet számotokra az, ha megtapasztaljátok Maitreya nézőpontját, mert az viszonyítási keretet ad nektek a saját szerepeteken túl, a saját mentális börtönötökön túl.  Azonban legvégül nem ez a végső nézőpont.  Ti nem Maitreya kiterjesztései vagytok, ti a ti ÉN VAGYOK Jelenlétetek kiterjesztései vagytok.  Tehát amire igazában szükségetek van az az, hogy a világot és a cselekedeteiteket a Jelenlétetek szemszögéből lássátok.  Így fejlődtök ti, és ezáltal fejlődik a Jelenlétetek.

Azonban van még itt egy finom részlet.  Az ÉN VAGYOK Jelenlétetek NEM egy külső lény, nem különült el a Tudatos Éntől.  Valójában nagyon sok tanítvány hátráltatja a saját fejlődését azzal, hogy az ÉN VAGYOK Jelenlétét többé kevésbé teista Istenként látja, vagyis tökéletes lényként a mennyben.  A valóságban azonban mindaddig nem éritek el az ÉN VAGYOK Jelenléteteket, ameddig önmagatokon kívül, vagy tőletek elkülönülten látjátok.  A Jelenlétetek nem fog zúgó hangon szólni hozzátok egy lángoló bokorból.  A Jelenlétetek még csak nem is beszél majd hozzátok szavakkal, és ez egy másik lényeges pont.

A szavak ehhez a világhoz tartoznak, és ennek a világnak a rezgéséhez kapcsolódnak, és e rezgések által vannak határolva.  Nagyon sok olyan koncepció létezik, amelyet nem lehet szavakkal átadni.  Az azonban lehetséges, hogy kaptok egy impulzust, amelyet a Jelenlétetek küld, és amely a tudatos elméteken keresztül érkezik szavakkal kifejezett üzenetként.  Ez hasonlítható ahhoz, ahogyan én most ezt az értekezést a közvetítőn keresztül átadom nektek. Azonban tudnotok kell, hogy BÁRMELYIK üzenet, amely szavakon keresztül érkezik, az valamilyen mértékben torzult a szerepetek által.  Nos, ismételten, amit meg kell tanulnotok az az, hogy önmagatokat az ÉN VAGYOK Jelenlétetekkel való egységbe vetítsétek bele, hogy úgy lássátok a világot, ahogy a Jelenlétetek látja.  Szavak csak ott szükségesek, ahol távolság van, az egység megtapasztalása azonban a távolságon túlmutat.

Azt mondhatjuk, hogy a szellemi útnak van egy olyan fázisa, vagy szintje, ahol a Jelenléteteket önmagatokon kívül kell látnotok, és arra kell törekednetek, hogy kapcsolatba kerüljetek vele az érzékeléseteken keresztül.  Annak érdekében azonban, hogy e szint fölé emelkedjetek, túl kell lépnetek még azon a vágyatokon is, hogy külső kommunikációt folytassatok, különösen a személyes döntéseitekkel kapcsolatban.  Hajlandóaknak kell lennetek arra, hogy meghozzátok a döntéseiteket, majd belevetíteni magatokat a Jelenlétetekkel való egységbe ahhoz, hogy hozzájussatok a végső visszajelzéshez.

Más szavakkal, mindaddig, amíg a szellemi úthoz való hozzáállásotok külső érzékelésen alapszik, addig nem juttok egy ponton túlra.  Csak akkor kezdhetitek el az igazi utat a személyes Krisztusság felé, ha megtanuljátok a belső észlelés használatát.  Ahhoz azonban, hogy a Krisztusság útjára lépjetek, hozzá kell kezdenetek ahhoz, hogy megértsétek azt, hogy mi az anti-krisztus.

9. koncepció: A Krisztus és az anti-krisztus közötti különbség
Mint mondtam, ahhoz, hogy a Tudatos Én önmagát az anyagi világra fókuszálja, szüksége van egy szerepre, amelyet eljátszik.  Kezdetben előre meghatározott szerepekbe vetíti bele magát, később azonban szerepet teremt „maga körül”.  Most jön az alapvető különbség.  Amennyiben a Tudatos Én követi a tanító utasításait, akkor addig nem kezdi el a saját szerepének a meghatározását, amíg nem válik szellemileg önfenntartóvá, azaz addig, amíg a Tudatos Én önmagát az ÉN VAGYOK Jelenléte kiterjesztéseként el nem fogadja el.  Ilyenkor a belső viszonyítási keretet lép működésbe, ezért nincs szükség külső keretre.

Miért fontos ez?  Mert amikor magatokat előre meghatározott szerepbe vetítitek bele, akkor külső viszonyítási kerettel rendelkeztek.  Tudjátok azt, hogy a szerep nem általatok lett meghatározva, tehát az olyan valami, amibe kívülről kerültetek bele.  Ha azonban ti határozzátok meg a saját szerepeteket akkor, amint a szerep teljes mértékben kialakul, el fogtok veszíteni minden külső viszonyítási keretet.  Nem úgy fogtok a szerepre nézni, mint amit magatokra vettetek, nem fogtok emlékezni másféle létezésre a szerepen kívül, hasonlóan a legtöbb emberhez a Földön, aki nem emlékezik a születése előtti létezésére.  Tehát a saját szerepetek meghatározása leírható, ahogy le is írták a misztikus tanítások, spirituális halálként, vagy felejtésként, vagy alvásként.  A cél az, hogy túljussatok ezen a folyamaton, amely egy jelentősebb kihívás, de amely fokozottabb fejlődéshez vezet majd.

Ha elveszítettétek bármelyik külső emléketeket, vagy a viszonyítási keretet, akkor hogyan „ébredhettek fel” ebből a halálból, vagy felejtésből?  Úgy, hogy ilyenkor a belső viszonyítási kerethez, vagyis az ÉN VAGYOK Jelenlétetekhez fordultok.  Ha önmagatokat a Jelenlét kiterjesztéseként látjátok, akkor az a szerep, amelyet meghatároztok, az szintén a Jelenlét egyéniségének a kiterjesztése lesz.  Ennek eredményeként egy olyan emléketek lesz, hogy a szerepetek az úgy lett meghatározva, mint valaminek a kiterjesztése, amely nagyobb, mint a Tudatos Én.  Ahhoz, hogy ezt a valamit megismerje, a Tudatos Énnek fokozatosan rá kell ébrednie a teljes észlelésére, hogy ő a Jelenlét kiterjesztése, és csak azért van itt, hogy nyitott kapuként szolgáljon a Jelenlét számára, hogy az megtapasztalhassa a világot, és hogy az egyénisége kifejezésével emelje azt feljebb.

Arra akarok utalni, hogy amikor a szerepet a Jelenléttel való egységben határozzátok meg, akkor maga a szerep nem látszik elkülönült szerepnek.  A szerepen belül ezért magatokat nem látjátok elkülönült lényeknek.  Nem képzelitek magatokat Istennek, aki meghatározhatná azt, hogy mi az igaz, erre később még visszatérünk. Tudjátok, hogy a szerepen túl még van valami, egy magasabb cél, egy magasabb igazság, és egyre nagyobb tisztaságra törekedve fokozatosan újra felébredtek.

Mi történik azonban akkor, ha a tanítvány azelőtt dönti el, hogy meghatározza a saját szerepét, mielőtt a tanító egyetértett volna azzal, hogy már készen áll arra.  Az olyan tanítvány nem a tanítójával egységben választhatja meg a szerepét, és a Jelenléttel sincs megfelelően kialakított egységben.  Ennek eredményeként a tanítvány a szerepét nem határozhatja meg a Krisztusi tudatszintre alapozva.  A Krisztusi tudatszint az összekapcsoló, egyesítő princípium a teremtésben, amely az egységet képviseli a formai eltérőség mögött.

A tanítvány egyetlen lehetősége ebben az esetben az, hogy a szerepét az anti-krisztusi tudatszint alapján definiálja.  Van azonban itt egy finom részlet.  Úgy tapasztalom, hogy nagyon sok keresztényháttérrel rendelkező ember az anti-krisztust valamilyen nyilvánvalóan és szándékosan gonosznak, Sátánnak, vagy ördögnek gondolja.  Valójában azonban az anti-krisztus nem rossz; egyszerűen semleges hatású abból a tényből adódóan, hogy a fel nem emelkedett szférában az „anyag” olyan sűrű, hogy elfedi a mögötte rejlő valóságot, vagyis azt, hogy minden a Teremtő Lényéből keletkezett.

Más szavakkal, amikor a fel nem emelkedett szférát belülről tapasztaljátok meg, akkor nem tudjátok közvetlenül észlelni azt, hogy a szférában az anyag szellemi fényből keletkezett, ezért nem látjátok a sokféle forma közötti összekötőkapcsot.  Azt gondoljátok, hogy a formák tényleg elkülönültek egymástól és Isten országától is, és talán csak önmagukban léteznek.

A fontos pont itt az, hogy a Krisztusi tudatszint az, amely látja a minden forma mögött rejlő egységet, és az anti-krisztusi tudatszint pedig nem látja azt.  Ebből adódóan az anti-krisztus sem nem rossz, sem nem jó.  Az anti-krisztus csupán valótlan, illúzión alapuló, tehát csak egy illúzió.  Azonban pontosan azért mert az egy illúzió, a Tudatos Én számára azt lehetővé teszi, hogy olyan tapasztalatra tegyen szert, amelyre a Krisztusi tudatszint által nem lenne lehetősége.  Ilyen annak a megtapasztalása, hogy különálló lények vagytok, amely azt jelenti, sok egyéb mellett, hogy lehetőségetek van annak megtapasztalására, hogy milyen az, ha magatokat mások fölé emelitek, vagy pl., megtapasztalhatjátok azt, hogy tudtok ártani egymásnak anélkül, hogy magatoknak ártanátok.

Nyers illusztrációként gondoljatok mindarra a sok szerepre, amelyet a Földön eljátszhattok.  Ha önmagatokat a Jelenlét kiterjesztéseként látjátok, akkor tudjátok azt, hogy minden élet egy.  Ezért olyan szerepeket választotok magatoknak, amelyek nem sértik mások szabad akaratát, mint pl. tanár, spirituális tanácsadó, gyógyító, felfedező, író, színész stb. Nem választotok azonban olyan szerepet, amely mások szabad akaratát sérti pl. kalóz, diktátor, bűnöző.  Annak érdekében, hogy e szerepek választását „igazoljátok”, az anti-krisztusi tudatszintre van szükségetek, amely elrejti azt, hogy amit másokkal tesztek, azt teszitek magatokkal is.